Ezernyi csodát tár eléd a világ,
körbeölelnek maguk a fák,
s milliónyi szépséget eléd tár,
miért nem kér semmit cserébe,
csupán annyit sohase bántsd!
Vándor ki elhaladsz mellette,
ne emelj rá kezet,
inkább óvd,és védd a természetet.
Hisz tűzhelyed melege,
fázós téli éjszakákon,
tornácod teteje,
forró nyarakon.
Gerenda mi házadat tartja,
ő maga asztalod lapja.
Amikor vízre teszed csónakod,
gondold el abban is én vagyok.
Házad ajtaját képviselem,
ágyad vagyok,
ahová minden este lehajtod fejed.
Ha kell szomjadat oltom,
gyümölcsöm neked adom,
nem voltam soha önző,
így nem kérek nagyot,
ha azt kiáltom,vándor,
utadat járva,
ne ítélj bántásaiddal halálra!
Gondold végig,
az őskorban az ember,
a természet rabja volt,
az ókorban már félt tőle valahol.
Középkorban megtagadták,
elszakadtak tőle,
az újkor leigázta,kizsákmányolta,
végleg a szépet.
A jövőben pedig örök frigyre kell vele lépned,
ahhoz hogy koronád éke legyen,
maga a természet!,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése