Álmaimban kéklőn csillogó,
tó vizében úszom csendesen,
valahol távol,
ahol a fáradt lelkem kicsit megpihen,
mert valóban ez az élet vize,
mi nyüzsgő élettel van telve.
Sokszor ver csodás hullámokat,
hol kicsiket,hol hömpölygő tajtékokat,
mi tovább sodor, lassan,csendesen,
vagy gyorsan repít sebtiben,
akár az élet dolgai,itt a víz az úr.
Néha elfáradok,
ilyenkor partra kívánkozok,
mert szürke felhőkből eső áztat,
fázva,nem lelem ruhámat,mi megvédene,
s rájövök ezek az élet nehézségei velem.
Nézek a folyónak holtságára,
itt minden,lassul velem,
egy hely ahol érzem,
lehajthatom fejem,
ekkor tudom,
a gondoskodás öbleit megleltem.
Kicsiny partjára lépve,
virágok ezer színbe öltözve szépen,
hol a szél hozza felém csodás illatukat,
ez a hely ahol örökké,
a mosoly és vidámság szigete fogad,
Amikor lágy szellő simogatja arcomat,
tudatára ébredve,szárítja vizes ruháimat,
ezek a szerelmes kezek,
s a napsugár tündöklő csillogása melléáll,
itt már a törődés keze áll.
Egy sziget hol fák hajtják meg lombjaik,
egy rét,melyet napsugár borít,
ez a táj ahol valóban megpihenek,
ahol szívem új erőt lelhet,
ez a nyugalom sziget.
Hallom a csend szavát,
fák fűszálak lágy dallamát,
és ha itt gyümölcsre lelek,
akár a friss víz,
patakként mossa át torkom,
ez a friss erő jele.
Ha kinyitom szemem,
s felnézek a vattapamacsos fehér felhőre,
szivárványt kémlelek,
melynek fényei,
ezer színűvé varázsolják,
az én vízcseppjeimet,
ez már a szeretet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése