Eljő az idő és kikerülöd a negyvenedik évet,
rájössz az élet fele,
akár a homokóra lassan pergő homokszemei,
csendesen lépked,
s olykor lelked a tűnt időkbe téved.
Kicsiny dolgaid között megtartod a rendet,
rájössz egyre többet áhítod a csendet.
Megtanulod tisztelni az évek gyűrűjét a fában
nem akarsz már címet,rangot,óriás hatalmat,
okos leszel,
nem fogsz fejjel rohanni ezernyi falnak.
Nem marad hang egekig kiáltó,
hanem leszel,
utat mutató,irányt adó zászló.
Remélni tudod nem hiába éltél,
mindazon által amit mondtál s tettél.
Megálltad a helyed ebben az életben,
hóban szélben,fagyban,szürkületben,
sziklaként tündököltél eme bérceken.
Megmaradtál maga a béke,
szeretteidnek akár egy nyitott ajtó,
tiszta menedéke.
Ha elmúlik a negyvenedik éved,
már nem hiszed hogy adósod az élet,
tiéd lesz az adósság,
hisz oly kevés a sallangok nélküli jóság.
Te leszel a mindent odaadó,
semmit nem visszaváró,
minden próbát derekasan kiálló,
sosem számláló,
szüntelenül csupán áradó,
maga a fölény,s örökös alázat,
örök hite egy egész családnak.
Ha túl léptél a negyvenen,
s megtudsz állni a legszürkébb helyen,
mindezeket belátod,megérted,
te lehetsz saját életed,
legnagyobb uralkodója,fejedelme!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése