Világ amit te teremtettél.

Szívedben élő magányodban hordod a tegnapot,

s sokszor hozzácsomagolod,

 a számodra eljövő,boldog holnapot.

Lágy szellő mi simogatja tested,

mégis csak a fájó,megkopott hárfa,

 sajgó hangja mi téged éltet.

Szélvihar korbácsolt neked nehéz éveket,

ebben pedig a tündöklő kék eget,

feketére festetted.

Pedig van ebben a világban,

ezernyi énekes pacsirta,

mi ablakomba szállva,csakis fájdalmad dalolja.

Eső egyre hullik,sírok vele én is,

ám bánatomat felküldtem az égig.

Te fájó dolgaid magas hegyig vitted,

és most már tudod,

egyedül vagy e magas hideg zord vidéken.

Kietlen zord,hófödte e táj,

gyere ki a fényre,

hogy szívedet meleg szeretet járja át.

Add a két kezed,s megmelegítem,

vidám,hangos kacajunk,adjon erőt néked.

Bánatod,gondjaid szórd széjjel a mélybe,

emlékezz ki voltál,idézd fel a szépet.

Hol boldogságtól folyt könny arcodon,

oda térj vissza ott az otthonod.

Soha ne nézz vissza,

a múlt ódon sötét hegyei felé,

gyere velem,

hisz a szeretet ereje mi bennünk él,

örökké gyógyítani kész.

Sosem engedem el két kezed,

együtt vívjuk meg a csatát,

legyen az élet bármilyen!

Testvéri szeretet, mi csak egy van e földön,

ereje óriás csak fel kell hozzá nőnöd.

Akarnod kell,legyen bármilyen a holnap,

az élet erőd,új létet ad majd.

Örökké én leszek ki az utad végén áll,

én fogom kezed,

s együtt indulunk tovább!

Önmagunkért élni.

Kicsiny emberekként jöttünk e világra,

senki nem mondta meg,

 milyenekké váljunk a nagyvilágba.

Formálódtunk,s mára valamivé lettünk,

ám sosem hangzott el,

hogy más rögös  útjára kellene lépjünk,

és más problémáját kellene megélnünk!

Rögös utak rabigáját akasztottuk magunkra,

s a béke nyugodt galambjait indítottuk hadba.

Mit ér a harcunk?

 hová vezet?

Mennyit ér a szárnyunk,

ha már sokkal rövidebb lett?

Azt hisszük ha másnak mindig megfelelünk,

akkor sokkal boldogabbak leszünk.

Korlátozzák lépteink,

 mindenféle szabályok,

és észre sem vesszük,

 egyszer csak mint a rabok,

 leigázottá válunk.

Vajon így boldogok vagyunk?

Ha örökké azt tesszük mi másnak jó,

akkor vagyunk önmagunk?

Uraljuk vajon saját életünk?

szeretnek jobban?

 mert másnak jót teszünk?

Másokhoz fordulunk,

mert haragszunk önmagunkra,

de rá kell döbbenni,

 senki nem figyel,zokogó szavunkra!

Cipeljük a terheket,hisz ezt tanították,

s ezekért élni,

sosem bontani szárnyaló vitorlát.

Nem tudjuk,miért élünk,

s azt sem hová lettünk,

talán az ördöggel szerződést kötöttünk.

Igen létezik szabad akarat,

ahol szárnyal s boldog minden pillanat,

csak meg kell találnunk önmagunk,

és engedni,szívünknek,

ő is ismét ragyoghasson.

Meg kell találnunk,örömünk,

benne minden perc boldogságunk,

ezáltal,javunkra fordíthatjuk az egész világot.

Nézzünk magunkba,s jő a válasz,

ahol béke,boldogság,

ott mindent megtalálhatsz!

Ha pedig életünkben egyszer,

 felelősségteljes döntést hozunk,

teremtő lényünkkel akkor találkozunk.

Hisz lelkünkben örökké él a fény,

mi oly tiszta örök csodára kész.

Emlék keresztszüleimnek.

Ünnep volt minden perc veletek,

mit ma már csak szívemben élő emlékképek idézhetik meg.

Halványan derengő mosolygós arcotok,

minek múló emléke,örökké hatalmas fájdalom.

Ti voltatok minden szeretet,

mi megadathatott ebben az életben.

Minden szavatok,érintésetek,

 hiányzik nekem,

mivel lelkemet,

 sok-sok szeretettel megtöltöttétek.

Ünnep volt, szép volt,

mi szétfoszlott ködkép csupán.

Széthullott percek, órák,

 mik szívem mélyén élnek,

s ma már minden évben hiányzó érzések.

Minden éven értetek emléket állítok,

bár csak e pár sor mit értetek írhatok,

s könnyekkel átitatott papírom,

min nyomot hagyok.

Tudom a messzi távolból vigyáztok ránk,

s együtt éneklitek velünk a szeretet dalát.

Hisz mindig arra tanítottatok,

szeressük egymást nagyon.

Más lett az élet,

változtunk tényleg,

eltűnt a lényeg,mit átadtatok.

Most mégis a ti szeretetetek ereje,

idézze meg,

a tőletek kapott, szívünkben élő örök dallamot,

azt a szót,

 a SZERETET fontos dolog!

A MIKULÁS

Jó korán elindult,

holdfényes reggel,

hatalmas zsákjával,

mit ezernyi,

 kedves ajándékkal töltött fel.

Szánkójára pattant,

suhant messzi tájakon át,

Csak a jég sercegése töltötte be,

az éj csendes hangját.

Szarvasa kit RUDOLFNAK nevezett,

húzta a mikulás szánját,

s nagyon sietett.

Kicsiny csengettyű lógott nyakába,

mi énekelte,megérkeznek,nemsokára.

Vidáman indult,a mikulás útjára,

sokszor felnevetett a sötét éjszakába:

-HO-HO-HO-HÓ

Kicsi dallamot dúdolgatott,

repült vele a szán,suhogott.

Titkokat szór szerte szét,

egyetlen nagy piros zsákból,

mindenhova odaér időben,

nem hagy ki senkit,

a jó gyermek listájáról.

Senki nem érti,

valójában hogyan létezik,

hogy egyetlen zsákból,

ezernyi,mesés finomság érkezik.

A jók listája éppen nála van,

akik csomagot kapnak mindannyian.

A mikulás egész útján csak nevet-nevet,

HO-HO-HO-HÓ,

tudom vár rám ezernyi jó gyerek.

Piros ruhája,

hatalmas ősz szakálla jelzi,

ő a Télapó,

gyermekek énekükkel üdvözlik,

hisz eljött hozzájuk,

 és ez nagyon jó!

Nagymamám karácsonya

Minden évben újra felidézem,

szívemben élő oly szép emléked.

Ma már megfakult,

mégis oly mesés nekem,

lelkem mélyén élő, karácsonyaink,

együtt töltött perceink,

mit ma már,

 öreg karácsonyként emlegetek veled.

Megöregedtél,

s már nem a hatalmas ajándékot vártad,

hanem szeretetét az egész nagy családnak.

Szívedben élő szereteted szórtad szerte-szét,

így töltöttük a karácsony ünnepét.

Köréd gyűltünk kicsik és nagyok,

a szeretteid mosolya volt,

 a legnagyobb ajándékod.

Mikor körbeálltunk,

sürögtünk-forogtunk,

megfáradt szívednek ,

új erőt adtunk.

Melegséget,szeretetet hoztunk,

te pedig csak tetted a megszokott dolgod.

Ha mi örültünk attól lettél boldog,

órákig tűnődve nézted mosolyunk.

Ó NAGYMAMA,

ma már tudom,

 ettől voltál igazán boldog.

Sosem panaszkodtál,

hiszen szívedbe visszatért az élet,

Megfáradt tested,

 újult erővel ébredt.

Megtöltötted szívünk,

 sok-sok szeretettel,

megtanítottad az életben,

 szeretni sose felejtsünk el.

A legnagyobb boldogság a szeretet,

mi veled,

a karácsony pillanatait idézte meg.

Mikulás a pasiknak.

December hatodika,

a mikulás napja,

s te csak ülsz nyugodtan,

 otthon a fotelodba.

Hát csak várod a mikulást,

mert úgy gondolod neked ez jár,

hiszen egész évben jó voltál.

Mégis te hiába várod,

mert azt üzente,

 az éven csak a rosszaknak hoz ajándékot.

Egyébként is a szánom bedöglött,

a rénszarvasom pedig a mennybe költözött.

Ennek tetejébe a lábam eltörött,

és még a krampuszom is elszökött.

Kicsit meghíztam,

s így a kéménybe szorultam.

Elegem lett az egészből,

nem megyek hozzád sem,

 ne is készülj.

Na jó de te mégis rossz voltál,

így e pár sort hagyom neked,

 hogy mosolyogjál!

A gyertyák éneke

Valamikor nagyon régen,

karácsony éjjelében,

mélységes csend,és sötétség járta át a házat.

Volt egy asztal ahol négy kicsi gyertya égett,

s ez bevilágított mindent.

Oly hatalmas csend honolt,

hogy a négy pici gyertya suttogása hallatszott.

Az első gyertya álmosan pislákolt,

ám egyszer csak bemutatkozott.

Én a BÉKE  lángja vagyok,

és még bár pislákolok,

de az emberek szavukat szegték,

hát mért égjek én!

Ásított hát egyet és szépen elaludt.

Már a második is halkan suttogott,

én a HIT vagyok!

Mégis mára már minden szertefoszlott,

hisz mindenhol a hitetlenség honol,

nem is akarok többet égni most,

így hát bealudt.

A harmadik gyertyának az éneke következett,

s ekkor bemutatkozott a nevem SZERETET.

Mégis sírt,és könnyezett,

 mert elfelejtették érezni őt az emberek.

Már engem sem szeretnek.

Ezek a megfagyott könnyek,

 pedig beoltották fényeimet.

Ámbár a negyedik gyertya ekkor felkiáltott,

amíg én élek mindent bevilágítok!

Hisz a nevem a REMÉNY.

Abban a pillanatban hatalmas lángja támadt,

s a szellő segítségét kérve,

 újra begyújtotta mind a hármat.

Ismét együtt égtek,

most már együtt kéz a kézben boldogan énekeltek.

Daluk fénnyel, meleggel járta át a házat,

BÉKÉBEN,

HITTEL TELVE,

SZERETETBEN,

REMÉNNYEL a szívekben!

Arról énekeltek ezeknek mindig élni kell!

Kicsiny virág

Kicsiny mag,mit elsodort a szél,

vagy talán lepottyantott egy kis veréb.

Földre esett,s nem akart mást,
csak kicsiny helyet,

földet,
ahol gyökeret ereszthet.

Szívós volt,mégis magányos,

hisz környezete szemében nem létezett,

akár egy kósza gondolat elfelejtetett.

Célját mégis tudta ám,hát helyt állt.

Egyszer csodával határos módon,
 az eső eleredt,

jót ivott hát,
s gyökeret eresztett.

Akár egy kicsiny gyermek,
 csak szívta magába az életet,

s lám egy nap rügybe fakadt,

s már mutatta az élet jeleket.

Napfény fürösztötte reggelente,

s az eső pedig éltette.

Harcolt,dacolt a széllel,

örökös hideggel,zord idővel.

Győzedelem zászlaját lengetve,

már nem csak szára volt és levele,

hanem bíbor vörös tündöklő virága,

minek örömére ezer méhecske,

 a boldogság táncát járta.

Sereglett körülötte a repkedő élet,

porát vitték messze,távol, szerte-széjjel.

Majd megajándékozták a termékenységgel.

Pillangók díszítették szirmait,

ámbár rájött,
 lassan ő csak szépen hízik,

de ruhája kopottá válik.

Lassan szépen elsorvadt,lepergett,

újra egedül érezte magát ebbe az életbe.

Mindez szorongással töltötte,

elszáradt,
 s az élet szépsége,
 kiszáradt belőle.

Picike magjait amíg tudta őrizte,

majd egy szép napon,
kirepedt,

s minden utódját szélnek engedte.

Rájött az élete nem volt hiábavaló,

hisz ma már gyermekek százai zengik büszkén,
az élete bennük lakik.

ÉRZÉSEK

Néha sírok,néha nevetek,

oly sokszor boldogan szenvedek.

Sokszor érzem jó volna sírni,

mindent összetörni,

ordítani,tombolni, zúzni,

minden szívemben élő bánatot,
 hangosan kiabálni.

Kitépni szívemben élő fájó képeket,

kikergetni a világból,
ne érezzem sohasem.

Sírni,de nevetve,

bánatot kergetni a végtelenbe,

mely lelkemet elvette.

Könnyek,mit nem lát senki sem,

magányos világomban ülök csendesen.

Sötétté válik a világ,

érzem a körülöttem lévő sötét homályt.

Jó néha tátott szájjal enni,

némán csendben csillagokat nézni.

Elveszni,fürödni as hold fényein,

felhők között ülni s lógatni lábaim.

Nem vádolok senkit,

hisz úgyis hasztalan,

ami megtörtént,az a múlt enyészete marad.

Nem érdemes sírni,

hisz az igazi könny ritka,

mosollyal szenvedni,

ez az élet titka.

Ránézek arcodra s elfolyatom könnyeim,

hisz vízként viselkedsz,s néha elmosol mindent itt.

Én vagyok a szél,

aki örökké söpröget,

ezáltal néha még a vihart is érezheted.

Elpusztulhat minden ha e kettő összeér,

mégis örökké a vízért sír a szél.

Álom és szakadék mi néha körbevesz,

ekkor bizony csak egy hívó szó mi segíthet.

Fájó szavak,szomorú mondatok,

fájnak a percek,mert egyedül vagyok.

Párnámon sírva órákon át,

úgy érzem végtelen könyvet olvasok újra át.

Boldog leszek akkor is ha sírni kell,

vigyorgok egyedül ha nincs kivel.

Boldog leszek akkor is ha fáj,

boldog akkor is ha nem muszáj.

Nem fogok sírni,akkor sem ha fáj,

hisz minden versem érted kiált.

Rám találsz majd újra,

eljő a nap,

vágyom rád de oly messze vagy!

Értékeink

Ahogy telik életünk,

rájövünk mi is fontos valóban nekünk.

Nem a pénz,a munkánk presztizse csupán,

hanem,hogy legyen az életben valódi társ.

Aki úgy szeret,ahogyan vagyunk,

hibáinkkal együtt,társunk,mindenben mindenhol.

Ki elfogad és őszintén szeret,

aki szívébe zár, egy egész életen.

Valaki akinek elmondhatjuk,

örömünk bánatunk,

s minden legféltettebb titkunk.

Kinek szenteljük életünk,

s kezébe adhatjuk szerető szívünk.

Egy ki nem számolja öleléseinek,

könnyeinek számát,

s azt hogy az életéből,energiájából,

 mennyi időt szánt ránk.

Mindig és mindenben a másik feled,

ki kéz a kézben halad veled.

Harcol érted,s magáért,

azért hogy egy legyen a valódi cél.

Annak add szereted,

 kinek szívében gyémántként ragyog,

kit oly sokáig keresel amíg megtalálhatod,

mert kevés rejlik belőlük e világon.

Azzal,hogy szereteted átadod,

ragyogtatod őt,körbeöleled,

jelző fénye leszel a legsötétebb éjjeleken.

Ezek a boldogság fényei,

 mi jár mindenkinek.

Ha a hétköznapok igazi varázsát megtalálod,

megtanulod értékelni azt,

 aki a legfontosabb neked ezen a világon.

Értékeled majd amid van,

hiszen ez a kettő igazi csodának számít!

szerelem szavai

Íme egy történet,melyben ketten vagyunk,

s mi csak isszuk szavát,így boldogok vagyunk.

Mi is lesz belőle?

novella vagy regény?

ezt senki sem tudhatja még az elején.

Ébred a föld, legyen élet,

ragyog a nap,hisz kellenek fények.

kel a határ,legyen végtelen,

kellesz nekem,hogy boldog legyen egész életem.

Oly sokszor szeretnék vándor felhő lenni,

zúgó széllel,hozzád elrepülni.

Két szemedbe nézni,csókolni a szádat,

veled tölteni végtelennek tűnő,perceket,órákat.

Neked adom szívem,tele szerelemmel,

csak légy óvatos,soha ne törd össze.

E szív mely csak érted dobog,

elviheted,ajándékként kapod.

Törékeny,hát vigyázz reá,

mert ha összetörik,egy világ omlik rá.

Különleges érzés,mi belülről éget,

hiányod érzése,mit örökké érzek.

Ahová csak nézek,

mindig téged látlak,

mindenhol csak te létezel,

e kicsiny világban.

Próbáljunk meg csendben,boldogok lenni,

lelkünk mélyén szívből,őszintén szeretni.

Nem hirdetjük fennen,kiáltó szóval,

csak te és én egy örökkön át,

holtomiglan.

Köszönöm a sorsnak,mi utamba sodort,

s azt hogy ezernyi édes csókod,a számon hagyott.

De az élet igazán akkor adna szépet,

ha végleg nekem szánna téged.

Szeretlek szívemmel,

szeretlek lelkemmel,

körbe ölellek,

 őrült szerelemmel.

Te vagy a kezdet,

te vagy a vég,

s ha nem lennél,fekete színt öltene az ég.

Csak veled látom,szivárványos világom,

szeretlek téged,te vagy minden napom.

Veled van nyugodtságom,

minden mosolyom,

Általad vagyok erős,

s hozzád repül minden sóhajom.

Ajándékként,csillagot,kincset nem adhatok,

mégis a legnagyobb kincsem,hű szívem neked adom.

Tudom másé nem lehetsz,

s igazán szeretsz elküldöd a tiedet nekem.

E kicsiny gondolattal, útra kelt a szívem,

elindult,felkutatta a tied.

Mit megtaláltunk,őrizzük,

rejtsük el hát mélyen,

szerelem táplálja  majd egész életen.

A HARCOS

Mindig megérzi szívünk,ha lelkünk csatára kész,

hisz mindenkiben lakozik egy harcos,

mi mindig tettre kész.

Céljaink eléréséért,önmagunk megvalósításáért harcolunk,

ha kell megvédjük magunk.

Minden csatánk,lelki,szellemi szinten folyik,

sikeres megvívásához,akaraterőd,tudatosságod,

a segítő angyalod,

kivel győzelmi zászlódat lobogtathatod.

Sors hozza azokat az élethelyzeteket,

mikor ki kell állnod önmagadért,

s a szív megsúgja neked,csatába mész.

E csata tétje ezernyi féle,

akar anyagi javak elérése,

vagy szerető családod,szerelmed védelme.

Vállaljuk hát önmagunk,

legyen a lelki békénk,egyensúlya,egészségünk,

győzelme a célunk.

Minden harcosnak önmaga felvállalásával kell megszerezni,

a szabadság zászlaját,

mi megoldja majd a lelke fájdalmát.

Soha ne feledd a sorsod alkotója te vagy,

amiért érdemes küzdeni.

A harcos törvénye pedig megírattatik,

nem valami ellen,hanem a cél érdekében győzedelmeskedik!

Azért amiben hisz és fontos neki!

Az élet csodái

Mikor ezen kicsiny világba beleszülettünk,

örök szerződést kötöttünk.

Tanulni jöttünk,boldognak lenni,

de aki állandó rettegésben él,

nem tud odafigyelni.

A teremtés sorsát szívünkben hordjuk,

csak magunkon múlik,

hogyan változtatjuk sorsunk.

Tudatosan keressük a lelkünkben élő békét,

így tudunk változtatni önmagunk személyiségén.

Nem félni,gyötrődni jöttünk,

hanem a szépség lámpását keresni e földön.

Ha megtaláljuk,állítsuk zöldre,

így lesz boldogság kicsiny életünkben.

Eme idő nem egy verseny.

Nem kell mindig nyernünk,

senkinek nem kell örökösen  megfelelnünk.

Nincs szükség harcokra,

nem kell  szembe szállnunk,

nem kell harcolni mindenkivel ezen a világon.

Utunkra végig rózsaszírmot hintünk,

akkor soha nem rettegünk,

csak boldogok leszünk.

Játsszuk  végig egész életünk,

csodáljuk világunk,

s akkor boldog emberekké válunk.

Minden energiánkat jó útra tereljük,

nem csatákat vívunk,

inkább embereken segítünk.

Figyelmünket beállítjuk a teremtő jóra,

csodákat álmodunk,

váltjuk valóra.

Mindig legyünk erősek,

adjunk reményt hitet,

hisz ezt a zord világot,

örökké a szeretet ereje menti meg.

Majd ha egyszer elmúlik az élet,

boldogságunk táplálja eme kicsiny földet.

Ahonnan jöttünk oda is megyünk,

mert mi erre az időre szeretetet tanulni jöttünk!

A gulyások élete

Téli idő közeleg a  Hortobágyon,

szürke felhő kavarog e tájon.

Hideg szellő járja körbe,

eme rónaságot.

A kietlen mező közepén,egy gulyás ücsörög,

fa ropogása hallik,

tüzet gyújt hát,

és a híres magyar gulyáshoz készülődik.

Távoli oly magányos tájon,

bogrács rotyogása hallik.

Gulyások,kik létező igazi legények,

terelik a Magyar szürkét,

tájról-tájra érve.

Magányos e világ,

hol csak a csikorgó hideg énekli szomorú dallamát.

Subája, mi hosszú és nehéz,

régi kalapja, vándorbotja,s pipája jelzi ő mindig tettre kész.

Messzi tájon a pusztaságon,

az Alföld ódon mélyén láthatsz még gulyást,

mi ősidők óta élő szakma,

mégis lassan csak a mesékben él.

Kutyája csaholása veri fel a tájat,

tereli körös -körül szaladva a marhákat.

Megbízható társa,az egyetlen igazi barátja,

e kietlen világban az emberi magánynak.

Telelő lúd csapat hatalmas hada,

veri fel a csendet,

  bizonyítván,

 mégsem egy száraz síkságon élnek.

Elénk tárul a kép,

hol varjak,sasok ülnek egy birka tetemén.

Hatalmas reggeli,madarak harca,

minek hangját szél viszi.

Oly gyönyörű,mégis magányos e puszta rónaság,

ahol a gulyás dalocskába tölti fel a sivárság zaját.

Hol tűz ropog az esti csendben,

pipa füstje száll,

subáját leterítve álmodik a gulyás.

Gondolatok

Minden emberi sorsnak,

az elme az útmutatója,

magunk dönthetjük el,

mit hozzon a holnap.

A múlt rögös kiszáradt talajára,

sose építsd várad,

az már csak fájdalmat szül,

örök mérget áraszt.

Sorsod kerekét vedd a kezedbe,

kicsiny kobakodban minden gondolatodat,

tedd szépen rendbe.

A szép tiszta gondolatokból,

fényes jövő épül,

szebbé varázsolhatod holnapod,

fájdalmak nélkül.

Merj álmodni tengernyi szépet,

fantáziád szabhat csak gátat,

e csodás esélynek.

Nem kell mást tenned,

hinned kell benne,

szárnyakat bonthatsz,

boldogságba érve.

Amit egykor szívedben hittél,

hagyd ott a múltban,

eltévedtél?

hát kéress másik utat.

Legyél bölcs,

ki már sokat tanult,

lépd át azt ami oly rég megfakult.

Adj méltóságot az új életednek,

s akkor érezni fogod valami ismét ébred.

Minden pozitív gondolat,

varázslatos dolog,

az aki elülteti fejében,

mind felhők szárnyán száll,

örökké boldog.

Rossz gondolatok,

keserítik szíved,

gyomláld ki hát,

 szépen sorban őket.

Álmodd meg világod,

csak a szép és jó maradjon,

hisz vágyaink által építed fel,

reménnyel telve,minden napod.

Erdei álom

Habár a nap ma is magasan ragyog,

sugarai mégsem érnek át mindenhová,

csupa rejtély és talány e kicsiny világ,

hisz ez maga a természet,csend és félhomály a táj.

Csak mi emberek érezzük,

e hely csupa sötét misztikum.

Hol minden bokorban titok lapul,

csak egy-egy fűszál rezzen,

mintha éreznék hogy itt a vég,

pedig csak maga az erdő mesél.

Hol Európa legnagyobb bagoly faja,

az Uráli bagoly kémleli a tájat,

s méltósága minden faágnak,

ruhája szertelen.

Egyszer takar,néha pedig kiemel.

Orvosa is van ezen ódon fáknak,

harkály kopogása hallik,

e vadregényes világnak.

Minden beteget gyógyítani szeretne,

de tudja van amin már ő sem segíthet.

Ködök fátylában,

ágak ropogása tompán morajlik,

zengi az erdő,

valami közeledik.

Szarvastehenek járják a lejtőt,

tavalyi borjaikkal,csoportba verődve,

figyelmesen kémlelik az erdőt.

Elbőgik nekünk a család összetartása,

maga a túlélő erő.

Hideg évszak közeleg,

elhalnak a levelek.

Megszűnik a keringés bennük,

megfakulnak,elszáradnak,

végüket jelezvén elhalnak.

Elmúlás mégsem szomorú,

kezdet van benne,

a tél kezdete,

mi oly csodás mint bármely másik évszak.

Nem ragaszkodik semmi az élet után,

hisz ami bevégeztetett az méltóság teljesen megy tovább.

Oly felehetetlen csodás ekkor a látomás,

egész szépsége elkísér majd,

ha megtekinted, ahogy búcsút int az őszi táj.

Hó borítja már hegyeket,

csak a vörösen ragyogó,

 lombhullató fenyves kesereg

peregnek a tűlevelek.

Szürke felhők takarják a kék eget,

hóvihar tomboló széllel közeleg,

hó lepi a tájat,

ruhája lesz hófehér minden faágnak.

A hó meg csak hull.és hull,

megállíthatatlanul belep mindent,

ítélet idő tombol,

csízek kapaszkodnak,jó erősen.

Róka mi kotorékába pihen,

délután vadászik,

hatalmas távolságokra képes,

a méteres hóban mégis óvatosak léptei.

Hirtelen megjelenik vaddisznók hada,

makkot keresnek a hó alatt.

Robajjal jő a csapat,

s mire észrevennéd,

csendben ág roppanás nélkül tovább halad.

A nap letűnik,

ám még hallom a disznók robaját,

vad nyúl szalad,

a sötét éjen át.

Ősz búcsúztató

Erdő szélen állva a tájat csodálva,

ezernyi őszi kép mesél.

Elmélázva nézem a csodát,

hallgatom, vajon mit suttoghat a szél.

Hulló sárguló falevelek,

mik keringőt járnak,

zúgó hanggal kiáltanak,

vége van a nyárnak.

Sárguló,vörösben pompázó rejtelem,

mi most megpihen.

Utolsó könnyeként pereg,

hisz tudja már e táj,ő most megpihen.

Sárba hulló szépségeit,

mint emléket itt hagy,s tova költözik.

Kopárrá válik minden,hisz ő már tudja,

varjak hada mi hírét hozza,

a tél beköszönt.

Oly kopár e táj,

hideg zord, 

varjak hadseregének ad helyet,

ma már minden faág.

Károg e világ, 

mi azt dalolja be kár-be kár.

E csikorgó világ szépsége lassan érkezik,

s ekkor minden újra öltözik.

Már nem színes ruhája,

mégis csillogó,

mi elvakítja szemünket,

ez maga a hó.

Napsugárban úszik,

ragyogása mi a hidegben tükröződik.

Fénye hidegségben csillogó,

ez a fák ruhája,

hisz belepte a hó.

Hópehely csillog fürdik a fényben,

ez az igazi szépsége a télnek.

Néha pedig ha viharos szél kavarog,

a téli bársonyosan fénylő ruhák táncát láthatod.

Jégcsap díszíti a tájat,

s ha a nap melegséget áraszt,

ő is sírni kezd,

mert tudja  élete nem végtelen,

egyszer ő is elköszön,s ekkor megpihen.

Jön egy új évszak majd a tavasz,

amikor a felkelő nap köszönti nekünk a szertelen tavaszt.

Ekkor minden megújult erővel dalra fakad,

életre kelnek az énekes madarak.

Rügybe fakadnak a fák,

mosolyogva,melegen köszönti őket minden fénysugár.

Nyitnikék éneklik jő a kikelet,

elköszön a tél,s a természet színes varázsa köszönt,

minden egyszerre ébred,

hiszen ez az örök természet.

Szárnyszegett madár

Hallottam egykor a boldogság dalát,

mit az ablakomba fészkelő kismadár csicsergett órákon át.

Fészket rakott,otthonában a  boldogság lakott.

Minden reggel énekelt,újra és újra a szerelem dalát csiripelte el.

Egy szép napsütötte reggelen,

 érdekesen vékony hangocska dalolt.

Kicsiny fiókáit gondozta érző szívvel,

s csak a szivárvány gyönyörűsége ragyogott tollaikon.

A család szépsége tündökölt  tornácomon.

Jött szép tavasz a kikelet reggele,

fény és kedves ének köszöntött vele.

Szívemig hatolt e szép varázs,

mi engem ébresztett,

s hallgattam órákon át,a csicsergő szerelem dalát.

Ám idővel minden tovaszállt,

már nem énekelt a kedves kismadár.

Fészkét csak a süvítő szél járta át.

Fázott reszketett,

dala hangja oly szomorúan csengett.

Vajon mi történhetett?

Miért kesereg?

Boldogságot keresett,mit megtalált,

mégis akár egy álom tovaszállt.

Törött szárnyú lett,

ki csak új ragyogást fészket keresett.

Jő e még tavasz csillogás?

hallom e még szívet melegítő boldog dalát?

Ébred a reggel,

jő új tavasz,

lesz még nyár, s tudom dalra fakad.

Hisz szép ő csak még maga sem hiszi,

van még ki őt is szeretheti.

Megtalálta kedvesét,rakott új fészket,

mit egykor már szépen felépített.

Újra kezdte kicsiny életét,

szívében új szerelem élt.

Boldogan csiripelt,

tollai ragyogását nap fénye borította el.

Felhangzott csilingelő éneke,

bár már nem ugyanaz a dalocska tölti be a levegőt,

mit egykor minden reggel énekelt.

Van társa kedvese,

boldogan repül,hisz van napsütötte fényes reggele.

Erős e két madár,

mert egymás társai e tovaszálló nehéz idők során.

Hideg tél szele támad,

megbetegedett társa e kicsiny madárnak.

Szíve vérzik, mégis énekel,

hisz társa védő bástyáját az ő éneke látja el.

Harcol amíg él,

hisz új társa várja.

Szerelem erejét táplálja újra.

Lesz e kicsiny madárnak gyűrűzött párja?

Lesz e végleges fészke?

 azt csak egy madár dalolhatja!

ANGYALI ÜZENET NAGYMAMÁTÓL

Az én nagymamám egyszer azt mondta nekem,

eljő az idő amikor én már nem leszek.

 Nem foghatom többé meleg puha kis kezed,

mégis ígérem kicsi unokám,örökre veled leszek.

Szívedbe élek majd,örökké boldogan,

küldök hozzád kedves angyalokat.

Ők vigyázzák,óvják minden  léptedet,

ha kell megfogják árva kis kezed.

   

Utat mutatnak ahogy én tettem veled,

igazi meleg szívvel szeretnek majd,

pont úgy miképp én szerettelek.

örökké veled leszek.

Ha sötét éjben,távoli messzeségben,

látsz egy tündöklő csillagot,

Érezned kell selymesen ölelő melegségét,

mit elvittek hozzád az angyalok.

Hiszed majd a simítását,

mit neked hozott,

mert ég és föld között sincsenek határok,

ha két szív útja egy úttá fogyott.

Így örökké az égből nézve rád vigyázhatok

Örök boldogság

Egy apró élet,mi megváltoztatott

hisz szívemnek új érzést adott.

Rám néztél, s mosolyod  volt az örök boldogság,

tekinteteddel,apró szemeid csillogásával mindent elárultál,

pedig még beszélni sem tudtál.

Egy kicsi hang,mi csak gőgicsélt,

de ezen a hangon senki más nem beszélt.

Csoda mi értem született,

s kiért odaadnám egész életem.

Az első szó mit kimondtál nekem,

Anya-mitől táncolt a boldogság velem.

Mire ha visszagondolok,

boldog vagyok.

Könnyes lesz két szemem,

hisz te vagy a drága gyermekem.

Sokat mosolyogtál,te mindig boldog voltál,

egy igazi élet,

mi engem mindig átölelt,

s szíved akár egy szerelmes dal,

 az enyémmel együtt énekelt.

Teltek az évek,

s az élet hozzád egy testvért hozott,

ha rátok néztem tudtam,óriási ajándékot adott.

Már két szív mi nekem énekelt,

de újra és újra a szeretet dallamát játszották el.

Erős lábaitok mik megtették az első lépéseket,

emlék mi sokszor feldereng.

Rogyadoztak,táncot jártak veletek,

hozzám azonban mindig elvezetett.

Kicsiny kezeitek,

 mik az enyémet szorították,

s tudták őrájuk a biztonság vár.

Együtt tanultunk meg járni,

,s ti csak annyit tudtatok mondani

 TÁTÁ!

Amikor még mindenben kapaszkodtatok,

tudtam a biztonságotok én vagyok.

Tőlem kaptatok ezernyi szép mesét,

s ma már emlékképként hozzám beszél.

Felnőttetek,de valami sosem változik,

az érzés,

 édesanyaként élni,rólatok büszkén mesélni.

Kezeiteket pedig örökké fogom,

mert szeretlek titeket nagyon!!

Érdekes kívánságok.

Sokat gondolkoztam rajta,
 e szép napon mit is kívánhatnék neked,

talán azt  hogy legyen boldog egész életed,

s kapj meg mindent amit igazán szeretsz.

Mégis most annyi emlék  mi él a szívembe,

mi zavart okoz,és rájöttem képtelen vagyok egy szép köszöntőre.

Azt kívánom neked lásd a világ kicsiny hétköznapi csodáit,

szíveddel érezd feléd áramló rezdüléseit.

Lásd az ősz által lehulló barna színű leveleket,

az esőcseppek csillogó buborékját,a fénylő úttesten,

Hallgasd a víz nyugtató, ámbár csilingelő hangját,

meglásd az égen megjelenő szivárvány neked ragyogó sugarát.

Kívánom érezd a csend szépségét,

a napfény dicsőségét,a sötét titokzatos  rejtelmét.

Lásd a láng hatalmát,

érezd az édes levegő illatát,

a föld a víz higgadt erejét.

 Az igazi szeretetet mi bárhol jelen van,

hisz e gyökerekben él.

Az élet csodáját kívánom neked.

Boldog vagyok mert egy kis darab vagy belőlem,

mi visszatükröződik egész lényedben.

Ma mégis sután állok hisz nem jönnek a szavak,

pedig annyi mindent kívánni akartam.

Kísérjen  a szerencse csillagod,

mi téged óv egész utadon.

Születésed nem véletlen,

része vagy a létezésnek.

Büszkén emeld magasra fejed,mert te vagy a lételemem.

Szeretlek téged, 

és most nagyon boldog,

SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK NÉKED!

A világ közös nyelve a mosoly

Létezik egy elsüllyed világ,

Ahol egykor a gyermekeknek írták a szeretet dalát.

Álmomban láttam a ködbe veszett csodás helyet,

s hallottam e dallamot ahol sok-sok gyermek egyszerre énekelt.

  

Ezernyi száj közösen zengte,

A boldogság dalát,

Mit mindenkinek szívet érintve adnak tovább,

Legyen akár fiú vagy leány,

Csak ki kell tárnod a lelked kapuját.

Látni kell az ég csillogó kék színeit,

A zöldellő rét meleg színű tarka virágait.

Ekkor majd meghallhatod e világ közös nyelvét,

Hol minden a mosoly nyelvén beszél.

Soha ne keljen felébredni,

Csak a jót és szépet érezni,

Hol a mosoly ábécéjét tanulhatod,

Ahol az élet boldogsága mindenkinek adott.

Felébredek s ehelyett érzem a fájdalom hangjait,

Ahol ezernyi idegen ember,kiáltása hallik.

Mindenki valamiért segítségért kiállt,

Hiszen arra a megfoghatatlan icipici reményre mindenki vár.

Miért kell hogy így legyen?

Miért,s mit követtek el,hogy ennyire sebessé váltak e szívek?

Millió ember ki valamire vár,

Segítő, támaszt nyújtó kézre,

A szeretet melegére.

Mert meg akarják hallani, e világ nyelvet,

Mit egykor még sokan énekeltek.

Hát felállok és harcolok,

S amíg létezek mindenkinek mosolyt adok.

A boldogság létezik,

Csak akarjátok megtalálni közös hangjait.

Mi egy rejtett világ,

Tudni kell hozzá a közös nyelvet,

A mosolygás dalát.

Generációk mássága

Oly fura az emberek mássága,az hogy miképp nőttünk fel e világba.

Ahol a nagyszüleink élete még a hűség és a két kezű munka emléke,

örök boldogság,mit a föld megmunkálása jelentett.

Nem ismervén a fáradságot,hajnal hasadástól a kapa,az ásó,s ezernyi szerszám várt rájuk,

mit napnyugtáig el nem engedtek, hisz ők még a földjeik poros lágy ölén ettek,

s mily érdekes mégis boldogan éltek,tiszteletre neveltek,

megértették gyermekeikkel,légy büszke két kezű munkádra kérges tenyeredre.

Innen jön az édesapák,szüleink kora,

ahol a szeretet,mélységes tisztelet volt az élet ostora,még megtanították velük,

dolgozz jól azért hogy értelme legyen,s éld le az életed egy munkahelyen,

mert te megteheted,a biztonságot ne add fel és nyugodt vizeken evezz.

Tiszteld az öregeket,szeresd a családod,gyakorold a vallást,

mert ez az egész sorsod pillérje lehet.

Hát ők a baby- boom generáció (1946-1964) nevet viselik akik mai korát számolva,

ötven-hatvan évesek lehetnek.

Ámbár változott minden,s hiába voltak hűek munkahelyeikhez, 

mégis elbocsájtották őket.

Ami nehezen volt felfogható számukra,az a szülő felé irányuló tisztelet,

mit ők már nem olyan formában kaptak meg ahogy ők anno tisztelték szüleiket.

Majd jövünk mi kb: negyven évesek,akik az X generációt (1965-1979)képviselik.

Nem vált fontossá az egy munkahelyen való megöregedés,

hisz az élet változott.

A család fontossága mellett,életbe léptek a barátok,

hisz az élet teljesen megváltozott,ezért másképp értékeltük a házasságot.

Fogadtuk a változásokat,beleszülettünk,használókká váltunk,

mégis konzervatív gondolkodásúak lettünk.

Nálunk szebb ha a beszélgető partneredet megkeresed,

látod arcát,hallod hangját ezek fontos elemek.

Háttérébe szorítottuk,nem szeretjük az Emileket, a cseteket.

Gyermekkorunk jellemzője a játék,szabadban,parkokban,

mind tudjuk mennyit jelent,

ezért lettünk hatalmas önállósággal rendelkező emberek.

A világunk állandóan változik,megjelennek az Y generációs(1981-1994)gyermekeink,

kik már sokkal több időt töltenek a lakásban,

tévé számítógép e gyermekek mindennapi világa.

Személyiségük emiatt más,hisz még ha harminc évesek is lesznek,

mi szülők mi még akkor is gondozni akarjuk őket.

Az ő gondolkodásuk teljesen más,mert ez az élet immár egy számítógépes,

de számukra természetes világ.

Ambiciózusabbak,sokkal szebb, jobb életet szeretnének mint a szüleik,

csak itt már nagyobb teher bonyolultabb világ vár rájuk.

Önmegvalósítás a céljuk,s az hogy szeressék azt amit csinálnak,

s a tisztelet már muzeális értékké válik számukra.

S immár elértünk a Z generációhoz,(1995-2009

akik igazi digitális bennszülöttek lettek,

hiszen csak mesékből ismerik a régi történeteket,

amik az internet világa előtti időkről szolnak.

Az internet náluk mindennapos,erre épül a tudásuk,barátságuk,

s az okos telefon a mindennapi életük.

Egy egy munkahelyen már nem első a kor a tapasztalat,

egyből ők akarják a főnöki széket,ugyanannyi fizetéssel.

Másodlagos a külső környezet,mégis okosak és szépek.

Mert mi neveltük ilyenné őket,azért hogy nekik könnyebb legyen.

Ő rollunk szól a mai világ,övéké a jövő,s mi csak tőlük tanulhatunk immár.

Hát lásd a csodát s az igazán szépet,

azért mert még része vagy ennek az egésznek!