Habár a nap ma is magasan ragyog,
sugarai mégsem érnek át mindenhová,
csupa rejtély és talány e kicsiny világ,
hisz ez maga a természet,csend és félhomály a táj.
Csak mi emberek érezzük,
e hely csupa sötét misztikum.
Hol minden bokorban titok lapul,
csak egy-egy fűszál rezzen,
mintha éreznék hogy itt a vég,
pedig csak maga az erdő mesél.
Hol Európa legnagyobb bagoly faja,
az Uráli bagoly kémleli a tájat,
s méltósága minden faágnak,
ruhája szertelen.
Egyszer takar,néha pedig kiemel.
Orvosa is van ezen ódon fáknak,
harkály kopogása hallik,
e vadregényes világnak.
Minden beteget gyógyítani szeretne,
de tudja van amin már ő sem segíthet.
Ködök fátylában,
ágak ropogása tompán morajlik,
zengi az erdő,
valami közeledik.
Szarvastehenek járják a lejtőt,
tavalyi borjaikkal,csoportba verődve,
figyelmesen kémlelik az erdőt.
Elbőgik nekünk a család összetartása,
maga a túlélő erő.
Hideg évszak közeleg,
elhalnak a levelek.
Megszűnik a keringés bennük,
megfakulnak,elszáradnak,
végüket jelezvén elhalnak.
Elmúlás mégsem szomorú,
kezdet van benne,
a tél kezdete,
mi oly csodás mint bármely másik évszak.
Nem ragaszkodik semmi az élet után,
hisz ami bevégeztetett az méltóság teljesen megy tovább.
Oly felehetetlen csodás ekkor a látomás,
egész szépsége elkísér majd,
ha megtekinted, ahogy búcsút int az őszi táj.
Hó borítja már hegyeket,
csak a vörösen ragyogó,
lombhullató fenyves kesereg
peregnek a tűlevelek.
Szürke felhők takarják a kék eget,
hóvihar tomboló széllel közeleg,
hó lepi a tájat,
ruhája lesz hófehér minden faágnak.
A hó meg csak hull.és hull,
megállíthatatlanul belep mindent,
ítélet idő tombol,
csízek kapaszkodnak,jó erősen.
Róka mi kotorékába pihen,
délután vadászik,
hatalmas távolságokra képes,
a méteres hóban mégis óvatosak léptei.
Hirtelen megjelenik vaddisznók hada,
makkot keresnek a hó alatt.
Robajjal jő a csapat,
s mire észrevennéd,
csendben ág roppanás nélkül tovább halad.
A nap letűnik,
ám még hallom a disznók robaját,
vad nyúl szalad,
a sötét éjen át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése