Valamikor nagyon régen,
karácsony éjjelében,
mélységes csend,és sötétség járta át a házat.
Volt egy asztal ahol négy kicsi gyertya égett,
s ez bevilágított mindent.
Oly hatalmas csend honolt,
hogy a négy pici gyertya suttogása hallatszott.
Az első gyertya álmosan pislákolt,
ám egyszer csak bemutatkozott.
Én a BÉKE lángja vagyok,
és még bár pislákolok,
de az emberek szavukat szegték,
hát mért égjek én!
Ásított hát egyet és szépen elaludt.
Már a második is halkan suttogott,
én a HIT vagyok!
Mégis mára már minden szertefoszlott,
hisz mindenhol a hitetlenség honol,
nem is akarok többet égni most,
így hát bealudt.
A harmadik gyertyának az éneke következett,
s ekkor bemutatkozott a nevem SZERETET.
Mégis sírt,és könnyezett,
mert elfelejtették érezni őt az emberek.
Már engem sem szeretnek.
Ezek a megfagyott könnyek,
pedig beoltották fényeimet.
Ámbár a negyedik gyertya ekkor felkiáltott,
amíg én élek mindent bevilágítok!
Hisz a nevem a REMÉNY.
Abban a pillanatban hatalmas lángja támadt,
s a szellő segítségét kérve,
újra begyújtotta mind a hármat.
Ismét együtt égtek,
most már együtt kéz a kézben boldogan énekeltek.
Daluk fénnyel, meleggel járta át a házat,
BÉKÉBEN,
HITTEL TELVE,
SZERETETBEN,
REMÉNNYEL a szívekben!
Arról énekeltek ezeknek mindig élni kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése