Kicsiny virág

Kicsiny mag,mit elsodort a szél,

vagy talán lepottyantott egy kis veréb.

Földre esett,s nem akart mást,
csak kicsiny helyet,

földet,
ahol gyökeret ereszthet.

Szívós volt,mégis magányos,

hisz környezete szemében nem létezett,

akár egy kósza gondolat elfelejtetett.

Célját mégis tudta ám,hát helyt állt.

Egyszer csodával határos módon,
 az eső eleredt,

jót ivott hát,
s gyökeret eresztett.

Akár egy kicsiny gyermek,
 csak szívta magába az életet,

s lám egy nap rügybe fakadt,

s már mutatta az élet jeleket.

Napfény fürösztötte reggelente,

s az eső pedig éltette.

Harcolt,dacolt a széllel,

örökös hideggel,zord idővel.

Győzedelem zászlaját lengetve,

már nem csak szára volt és levele,

hanem bíbor vörös tündöklő virága,

minek örömére ezer méhecske,

 a boldogság táncát járta.

Sereglett körülötte a repkedő élet,

porát vitték messze,távol, szerte-széjjel.

Majd megajándékozták a termékenységgel.

Pillangók díszítették szirmait,

ámbár rájött,
 lassan ő csak szépen hízik,

de ruhája kopottá válik.

Lassan szépen elsorvadt,lepergett,

újra egedül érezte magát ebbe az életbe.

Mindez szorongással töltötte,

elszáradt,
 s az élet szépsége,
 kiszáradt belőle.

Picike magjait amíg tudta őrizte,

majd egy szép napon,
kirepedt,

s minden utódját szélnek engedte.

Rájött az élete nem volt hiábavaló,

hisz ma már gyermekek százai zengik büszkén,
az élete bennük lakik.