Talán soha nem alkotok nagyot,
örökké egy kicsi megkopott kavics maradok,
de önmagam adom,
hisz azért szeretnek aki valóban én vagyok.
Minden reggel ébredek,
s hajnal hasadtán írom verseimet,
abban a pillanatban mi születik meg,
soha nem tudom,
jön egy érzés és megvalósítom.
Milliónyi verset meghallgatok,
mi által átértékelem a tegnapot.
Majd kell egy szívembe hasító,
mégis nyugodt zene,
és jönnek a gondolatok rögtön sebtibe.
Próbálok valamit örökké átadni,
vagy csak valakinek kedvére tenni,
mert ez én vagyok,
és hiszem így én-én maradok.
Megvan a saját rajongó táborom,
és ettől többet nem kívánhatok.
Tükreim a saját gyermekeim,
kik örökké elsőként olvassák leírt mondataim.
Nem mindig esnek jól szavaik,
elsőre sokszor rosszulesik.
Majd később átértékelem,
talán változtatnom kell,
valamit én rontottam el.
Sok-sok versike jók és rosszak,
amik füzetemben sorakoznak.
Mégis büszkeségeim,
mert mind képviselnek valamit.
Addig ameddig adni tudok,
örökké boldog vagyok,
mert azért szeretnek aki vagyok.
Ameddig szeretik írásaim,öregek,fiatalok,
tudom érdemes írni,
mert a megalkotott dolgaimmal,valósággá válhatok,
így örökre egy színes folt vagyok.
Fontos én örökké önmagam maradok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése