Az életünk akár egy tenger,hullámzik velünk,
mélysége láthatatlan,sötéten csillogó,
minek szépsége örökké játszik velünk.
Kicsiny gyöngyszemei vagyunk eme világnak,
kik örökké csupán egy másik szépségre várnak.
Cseppek melyek sodródnak az óceán felszínén,
ha csend és béke van benne,a szél segítségével,
a két összeillő pár egy csónakhoz ér.
Egy kagyló szivárvány ragyogása e kicsiny hajó,
mi törékenyen hullámzik,és sokszor felborul.
Hisz az élet óceánja végtelen,
néha magasba repít,
sokszor pedig a mélybe taszít.
Hullámokat vernek életünk sorsai,
mégis a viharok mellett is kutatjuk,
szívünk szerelmét,a magunk gyöngyszemeit.
Megtaláljuk,
de sokszor tovább megyünk,
majd egyszer eljő az idő,
ahol ismét együtt lépkedünk.
Ettől szép eme világ,
ahol a szerelemben nincsen korhatár.
Egy pillanatra csak, találkozunk,
egymásra nézve,
szívünk lesz,szemünk tökőrképe,
mi visszatükrözi,
az összes együtt töltött órát,
vagy csupán egyetlen percet.
A szív húrjai mik ismét dalra kélnek,
képesek visszaidézni örökké téged.
E pillanatok mik zavart keltenek,
csak rájövök,már öregedő szemekkel,
keresem,kémlelem gyönyörű kék szemed.
Ha lesz még idő,
feléd nyújtom két kezem,
bár már vénülő kézzel fogom majd a két kezed.
Fogadd el hát,
legyenek szépek az emlékek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése