Mi ódon öreg házak és terek,
mi vagyunk a belvárosban lévő,
Széchenyi utca igazi lakói,
nem pedig az emberek.
Ősi idők miről mesélek,
rég megépültünk,
van amely ház,már akár háromszáz éves,
vele nőttünk fel mi fiatal szépségek,
hisz mi nem írhatunk magunk mögé,
csupán ötven évet.
Köztünk az emberek örökké jönnek mennek,
sürögnek forognak,tovább sietnek.
Ám mi épületek egy helyben állunk,
s mit perdít ki az élet kockája,
még mi magunk sem tudjuk.
Az idő halad az élet változik,
így hát mi is változunk,
de örökre maradunk.
Minden háznak van saját története,
ott lakó,vagy csak lakott emberekkel telve.
Mégis mi csak sorban omladozó házsorok vagyunk,
hiszen sok-sok embernek semmit sem mondunk.
De nekünk is vannak kedvenceink,
ezeknek meséljük régi történeteink.
E helyen ahol élek,négyen támasztjuk egymást,
immár több mint száznegyven éve.
Öt generációt kinevelve,
polgármestert és irattárost tekintve,
számunkra nem számított semmi,
csak a városunk sorsa.
Ott voltunk, kezdetnél,végnél,
mégis furán mindenkinek dolga akadt,
s egyszer csak tovább haladt.
1878- ban, árvíz ami tönkretett mindent,
földig rombolt,megcsúfított minket.
Mégis jő új kezdet,és az újjáépítő megérkezett.
Ő maga Soltész Nagy Kálmán,
ki egykor Miskolc polgármestere lett,
és minket Ádler Károly segítségével,
ujjá építtetett.
Bővültünk,
ezerszer nagyobbak szebbek lettünk,
de soha nem voltunk elég nagyok,
ezért újra és újra rendeződtünk.
Az Erzsébet tér,
talán a város legszebb tere,
mi maga a város központját,szívét zárja be.
Csak a régi emberek tudják,
egykor Pap malom térnek hívták.
Eme térnek egyik vége a város zajos szépsége,
a másik oldala az Avasi századosi fejfákhoz,
a kvaterkázó pincékhez fut tova.
Egyesek szerint ott dőlt el a város igazi sorsa.
Az évek teltek,
s minket házakat mindig renováltak,
műemlékké nyilvánítottak,óvtak féltettek,
Miért tették ezeket?
azért hogy örökké mi legyünk,
a legszebb épületek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése