CSODÁLATOS TERMÉSZET

Bükk lábánál állva,

a tájat csodálva,

 állok csendesen,

s két szememmel e leírhatatlan,

gyönyörű csodát kémlelem.

Ameddig ellátok ezernyi zölldelő lombkorona,

mi bükkösök,tölgyesek, örökzöld fenyvesek,

boldog otthona.

Miképp feljebb emelem fejem,

hófehér sziklák mik túltekintenek a zöldeken,

körbeölelnek,tisztásokat,völgyeket,réteket.

Ez maga a csoda, az ősi természet.

Hívogató szépsége,mi útra késztet,

visz a lábam,s csak szájtátva kémlelem.

Ó te hatalmas őserő,friss levegő,nyugalom otthona,

bárkinek helyet adsz,

hisz te maga vagy a káprázat,a szépség kapuja.

Belépve hozzád fülembe súgod,

ezernyi bánatod,milliónyi gondod.

Mégsem bántasz,csak örökké adsz,

akárki belép kapudon,szépet mutatsz.

Csörgedező patakok,mik földjeid szelik,

források mik itatnak emberek ezreit.

Sokszor csak a madár jár egy-egy bérceden,

szél dala süvít,e rejtelmes helyen.

Szana-szét szórod fáknak magjait,

legyen új élet,a földednek tájain.

Akár egy anya,nyugalmat sugárzol,

körbeölelsz legyen szívem bárhogy.

A csend szava mely tőled őszinte szó,

tisztán sugárzó,kézzel nem fogható.

Leírni nem lehet,

mily csodás maga a természet,

ám ha ecset által újra éledsz,

örök szépség maradsz,

egy  csendélet.

Szülői szeretet

Soha ne feledd el szüleidet,

mert lehet hogy a mindennapi munka fontosabb sokszor,

de az idő halad,

 ám egyszer eljő az idő,

és többé már nem lesz veled,

nem foghatod többé,

az egykor sokat segítő, szerető két kezet.

Ők kik vigyáztak egykor ránk,

akik óvtak,féltettek minden éjszakán.

Szüleik etettek itattak,még a széltől is megóvtak.

Vigyázták első lépéseink,

felszínre hozták szívünk kincseit.

Reánk áldozták egész életük,

önzetlen jósággal,lelkük tisztaságával.

Gondolkozzunk kicsit,

mi vajon mennyit áldozatot hozunk értük?

Egész szívüket nekünk adták,

ehhez képest apróság csupán,

ha egy-egy borongós délután,átöleljük őket,

csak annyit mondunk szeretlek titeket.

Nyújtsunk számukra segítő kezet,

nem számít az ha néha dolgokat elfelejt,

vagy kuszálódik számukra a múlt és jelen!

Megöregedtek,

lehet csupán elfáradt bennük az élet.

Türelemmel,csókjainkkal halmozzuk el őket.

Sokszor nem emlékeznek a tegnap mivoltára,

összetörik egy tányér,

ám lehet, 

sokszor képtelen dolgokra megkér,

mégis mosollyal jutalmazzuk,

mert tiszteletre méltó emberek,

és ma már mi éltetjük őket,

még ha nem is tartják velünk a lépéseket.

Soha ne feledjük amit ma megtehetünk,

holnap már talán késő lehet.

Ma még epedve várnak,

de lehet holnap már csak őrző angyalai,

ennek a világnak.

Ameddig tehetjük fogjuk meg kezeik,

töröljük le harmatos könnycseppjeik.

Az élet csupán röpke pillanatokból áll,

óvjuk meg,

mert egyszer emlék lesz az idő folyamán!

Élet dolgai

Néha elfelejtik az emberek,

a nőknek nem drága ajándékok kellenek,

hanem rengeteg odafigyelés és szeretet.

Akkor ha rá figyelsz,s körbeöleled,

biztonságot nyújtasz,

s együtt tölthetsz vele hosszú boldog éveket.

Felejtik azokat,kik elfelejtették őket,

tisztelettel bánnak azokkal akik tisztelik őket.

Ha sokszor bántod,sorsodra hagynak,

megtapasztalod magányát ennek a világnak.

Minden nőnek három oldala létezik,

a jó szeretnivaló,

a vicces,néha furcsán érdekes,

s az amit látni sosem szeretsz.

Nem tudhatjuk 20,30,vagy 50 év múlva,

képesek leszünk e megadni azt,

 amire a másik vágyik,

de az biztos,

ha képesek vagyunk szeretni,

hajnaltól-napnyugtáig,

a szerelem ereje kitarthat életünk végéig.

Hisz ez az erő túlrepíthet bármin.

Az élet kapuja tárt karokkal vár,

szép lesz e a holnapunk,

csak rajtunk áll!

Ott ahol a szívekben él a remény,

valósággá váltható,mert minden útra kész.

Fontos tudjunk örülni mások örömének,

mosolyt küldeni,harag nélkül bárkinek.

Ne akarjuk a rosszat soha senkinek,

mert ez így szép, úgy hiszem.

A mi életünk a legnehezebb,akár egy vizsga,

elbukik az,ki a másikat másolja,

hisz minden papírra más-más sors van megírva.

Szeretetből cselekedni helyes,

hísz így szebbé varázsolhatod saját életed!

A cseresznyevirág nyílása

Valahol messze tájon létezik egy másik világ,

ahol ősi kultúrákon,tanításokon,adták át,

az élet igazi törvényeinek szavát.

Eme távoli számunkra idegen hely Japán.

Egy táj ahol minden évben ezernyi SAKURA nyílik,

mi nékünk csupán cseresznyevirág,

újjászületést jelent számukra,

az élet elmúlásainak körforgását.

Oly csodás e táj,

hol ezerszám ontják virágukat a fák,

minden rózsaszínbe öltözik,

ez a hely,

 ahol,nyugalmas szépségében,

rózsaszín eső hullhat reánk.

Mégis számunkra csupán, parányi csodák,

mit szemünk csak ritkán lát,

hisz ismeretlen e festői szépségű táj.

Virágzásuk új kezdetet jelez,

s ekkor a számukra létező FUJI hegység istennője,

minden halott virágot újra feléleszt.

Ki ő és milyen néven létezik,

KONOHANA SAKUYA HIME,

nevén emlegetik.

Ő ki legenda csupán,

mégis hitükkel védik istennőjük.mesés világát.

Cseresznyevirág apró szirmai jelzik,

 az élettől elválaszthatatlan elmúlást,

vele együtt az újjászületést, 

e kettő összefonódó körforgását.

Ez mit számukra szimbolizál.

Tudatuk szerint  minden akkor történik,

 ha megérettél rá,s itt az ideje,

ím nem csak a természet,

de belső énjük is minden reggel körforgásban ébred,

mert ők a természet rejtelmeiben,

szépségében valóban hisznek.

Olyanok akár a természet.

úgy tarják kire ráhull a cseresznyevirág,

örök boldogság,szerencse kíséri egész útján.

Üzenetük,zárd ki a külvilág zaját,

lépj be a belső éned kapuján,

s ekkor megtalálhatod lelked békéjének egyensúlyát.

Kiteljesedsz,és majd észreveszed ,

az élet minden sóhajodban,

minden pillanatban veled lépked.

Kívánhatok mást mint állj e gyönyörű fák alatt,

szerencse boldogság kísérje végig az életutad!

Életgondolatok

Életnek mered hívni azt,amit mindennap teszel?

Vonszolod magad,vagy csak úgy teszel veszel.

Miképp látod önmagad,

ha reggel tekinteted tökőrbe mered?

Látod a ragyogást benne,

és valóban élvezed a mindennapi eljövő reggeled?

Látod az arcodon a búval bélelt énedet?

s mennyire tetszik ez neked?

ezt életnek nevezed?

Ha önmagadban mosolyogni vagy képes,

akkor valóban komoly az érzésed!

Ébredéskor kérdezd meg magadtól,

milyen a reggelem?

Mi a mai dolgom,

tudom e igazán miért ébredtem?

Jól érzem magam a saját bőrömben?

Ha nincsenek válaszok saját kérdéseidre,

tragédiaként éled minden napod meg.

Sose másokat akarj megváltoztatni,

hanem önmagad,

mutasd meg sok mindenre képes vagy!

Teljesen mindegy,

 hány éves vagy aki most ezt olvasod,

magad megváltoztathatod.

Ha másokon szeretnél segíteni,

először önmagad életét kell rendbe tenni,

hisz üres tányérból,nem lehet enni adni!

Dönteni kell,légy következetes,

tegyél meg mindent, 

hiába az élet próbára tesz.

Kitartással elérheted céljaid.

Keresd hogyan tudod,

más emberek életét jobbá tenni,

ezáltal fog a tied is lendületet venni.

Neked kell tenni azért,

hogy szebb legyen az életed!

Más világ

Furcsa világ amelyben élünk,

minden embert aki valamit alkot,képvisel,

 furcsának tartjuk, megbélyegezzük.

Miért kell a másikat beskatulyázni?

Azért mert alkotott egy újat,

mit magunk nem tudunk?

A világban számtalan ember él,

mégis kicsiny világ,

miben bármely művész szárnyra kél.

Hiszem legyen az akármilyen alkotás,

művészi ágon fut tovább!

Az az ő lelke az érzései,mit örökké megjelenít.

Legyen az egy vászon,min az ecsetét húzza,

vagy csupán egy papírlap mire gondolatait írja,

eme dolgokkal szépet ad neked,

e szürke világban ahol a művészet elveszett.

Miért nem akarjuk érteni,

 mi rejtőzik a sorok mögött?

mit akar mondani?

mi miatt írta le szavait.

Pedig közléseik,sokszor hittel,reménnyel teli,

s ha megérted hidd el az életben sokszor segít!

Ha azt mondod a művészek álmodó emberek?

igen való,de minden álmát papírlapon örökíti,

s átadja neked.

Hozzányúl oly dolgokhoz,

 mit senki más nem lát,

hisz szíve szavába,

mit józan, mégis színes önmaga,

s tolla,ecsete visz tovább.

A művészet egy külön világ,

mivel mindenkit magunkhoz ölelhetünk,

ahol nem bántunk meg senkit,

csak fogadd el mi is létezünk.

Nem kell szeretni alkotásaink,

csak ne bírálj addig,

 amíg te magad nem próbáltad ki.

Ők is egyszerű emberek,

mégis a világ összes dolgát,

 másképp jelenítik meg.

Ettől lesz az ő világuk szebb és színesebb.

Álom angyalok erdejéről.

Ha eljő az est,s fáradt tested megpihen,

csukd le szemeidet,álmodj szépeket velem.

Elviszlek egy helyre,hol minden rejtelem,

szép mező,tisztások, csak lépj csendesen.

Erdőbe érve,csak halkan,lábujjhegyen,

hisz majd magad észreveszed,

kismadár előtted felrebben,

jelezvén az erdő észrevett.

Állj meg egy pillanatra,és hallani fogod,

a lány szellő dallamát, ahogy tovább oson.

Ekkor megláthatod,

angyal rázza ruháját,

ahogy veled együtt járja a szellő táncát.

Manók surranása,topogása hallik,

ezer dolguk van,

 nem érnek rá téged megfigyelni.

Rövid az éj mégis tovább megyünk,

álmunkban tengernyi szép virág,

mik közt most ülünk.

Szélein tündérek ülnek,

kémlelik,

 jók vagy rossz emberek vagyunk e,

mert ők  tiszta szívűek..

Virágok szélein lengedezve,

kacajuk száll álmainkkal a szélbe.

Mélyen álomba merülve,

forrásra bukkanunk,az erdő közepébe,

hol a zöld tündér lakik,

akinek hangja,csobogásként hallatszik.

Vigyázza álmod,csak szép és mesés legyen,

ha szomjas vagy,hát friss vízzel kínál csendesen.

Füleid mégis hallják a tündér mesét,

mit az erdőnek ezer tündér beszél.

Minduntalan haladsz céltalan,

míg lábad e mesés csodán áthalad.

Még magad sem tudod,

a tündéreket nem is láthatod.

Csak annyit látsz mi szívedben él,

ezernyi csodaszép álomkép.

Álmaidban melléd lépnek ,

s egész éjjel,mondanak meséket.

Jóságot árasztanak,szépséget,

azért hogy álmaid soha ne érjenek véget!

Lélek meditáció

Lecsendesítem elmém,

 csillagokról,békés szigetekről álmodom,

belépek szívem tiszta szent templomába,

ahol minden békésen nyugodt.

kitárom összes ablakát,ajtaját,

azért hogy fény,s meleg nyugalom, járhassa át.

Szeretet ereje járja át szívem,

ekkor rájövök,

 nyitott leszek saját érzéseimre.

Keresem az utam,megoldásaimat,

miben lelkem harangjai,dalolva utat mutatnak.

Egy gyertya kicsiny lángja mi bennem él,

ég egy életen át,

 mindazokért,

 kiket oly nagyon szerettem én.

Belsőm,lelkem dalai, ilyenkor

 megköszönik nekik,

amit egykor tanítottak, 

s örökké felém áramló égi segítségeik.

A lelkem temploma,mi örökké erős marad,

minek falait erősíti,

 ezernyi megélt tapasztalat.

E hely ahol az erő és a fény bennem él,

ahol mindíg megtalálom önmagam,

itt minden megvan ami kell,

hisz bennem él.

Bölcsesség,akarat,utat mutató találkozás,

 mi engem vezet,

önmagam hitének erősítésével,

minden álmom elérhetem.

Minden tudás,lehetőség elém tárul,

ha megérettem rá,

ekkor eme világot,

saját érzéseimen keresztül szűröm,
 és élem át.

Szívem érzései mutatnak utat,

öröm érzése,mi fényt áraszt,

ez által nyit új ablakot eme világra.

Amiben hiszek és jól érzem magam,

erősít,felemel,

érzéseim tengeréből,

pedig valós vágyam mi felszínre kerül.

Ami bennem van,felszínre hozom,

ezzel gazdagítom a világot.

Bár ezen helynek ezer arca él,

s mit észreveszek belőle,

olyan leszek én.

Minden hegycsúcs egy tapasztalat,

mi részemmé válik,

jelezvén,teremtője vagyok e világnak,

mindennek mi bennem zajlik.

.

Testvéri szeretet

Testvéri szeretet,mi e világban a legerősebb kötelék,

ez a kapcsolat ami a szülői szereteten is túllép.

Ő az ki sosem haragszik túl soká,

hiszen morgolódását elviszi a szél,

s csak a szeretete az ami benne végig él.

Valaki, ki ismeri minden mozdulatod,

kivel megoszthatod minden bánatod.

Ő mindig melletted áll,

rá örökké számíthatsz,

hisz tovább veled marad mint egy barát.

Bármi történik,erőként szolgál,

nem ereszti két kezed,

mert szívből szeret,

önzetlenül,tisztán.

Ez mi egy végtelen kötelék,

mibe csak bele kell kapaszkodnod,

bármit is hozzon a lét.

Elfogad támogat,

légy bármilyen örökké a testvére vagy!

Ha nem lenne,éreznéd,

hiányzik belőled valami,

űrként tátongna,

boldogságod ajtaja,

soha nem nyílna ki.

Ő a másik feled,

ki szeret,elfogad,

bármilyen legyél,

a testvéri kötelék mi erős marad.

Sokszor nagyítós tükörként mutatkozik,

nem árt néha belenézni,

mert ő az ki megmondja az igazat,

s jó irányba visz.

Számít rád, te pedig ő rá,

és ez így van rendjén,

amíg világ a világ.

Amíg van testvéred,

 te lehetsz a föl legboldogabb embere,

mert ő az ki örökké veled együtt sír,vagy nevet.

Szeretlek téged,

ezt soha ne feledd!!

Legyen szép a reggel

Ebben a rohanó világban álljunk meg,

 csak egy pillanatra

nyissuk ki szemünket,

keressük meg a csodákat néha.

Vegyük észre,mik kicsiny dolgok csupán,

s vigyük magunkal,egész utunk során.

Hisz egy ölelés,

egy mosoly oly sokat jelent,

minek tetejébe csupán,

egy szál szeretetből átadott virág is,

 maga a kedves csoda lehet.

A barátság pedig szép és jó dolog,

de az a legszebb,

ha örökké ég,és végig megtarthatod.

Ha van valamid ami jó,

s barátaiddal megosztható,

hát add tovább,

hisz ezzel teheted szebbé mások napját.

Lehet egy dal,vagy egy könyv csupán,

akár egy pillantás mi kellemes,

hát add tovább!

Egy kedves szó,

egy mosoly áldás lehet a másokon,

hát add tovább!

Ha pedig kedves történet jut eszedbe,

vagy hallottál jó híreket,

add tovább.

Hisz messzire űzheted vele a másik bánatát.

Soha ne légy önző,

viselkedj nemesen,

tedd közösbe akár egyetlen szelet kenyered,

így mások is ehetnek!

Add tovább.

Majdan ha az isten áldást küldött rád,

igéjét meghallván,

ne tartsd meg add tovább,

hisz ezek a dolgok,

 maguk a kicsiny csodák!

A szív

Néha oly nehéz minden,

mégis a szív visz tovább,

 kitartással biztatom magam,

még harcolni kell,az út megy tovább,

hisz a cél,mérföld kő távolság.

Futnunk kell,s kérlek meg ne állj,

harcolj velem,

üsd még sokáig a csata ütemes hangját.

Sok a dolgunk még,

ezért nem mutathatom,

elfáradtam,a küzdelmeket már nehezen bírom.

Ha eljön az este, érzem nagyon,

oly sokszor végtelenül fáradt vagyok.

Nehéz volt jól tudom,

elkoptunk végtelen,

ám fájdalmunkat ne sejtse senki sem,

éljenek a hitben az óra jól ketyeg.

Te dolgod minden reggelen hajtani véremet,

azért, hogy arcom piros pozsgás legyen,

s friss erő csörgedezzen bennem.

Elég ha én tudom,

 mily fáradt vagyok,

 ha esténként ágyamba roskadok.

Szemem árkos,

arcomon barázda él,

akár a föld eső után,kérges e kép.

Sokat sírtam én.

Ám ha mosolygok,éled a táj,

napsugárban úszik minden,

éled a föld az egész világ.

Arcom kisimul,

hegyvölgye újra él,

mégis a szív ami örökké beszél.

Csak este ha ágyba roskadok,

 érzem ismét fáradt vagyok.

Kitartás, kipp-kopp kalapálj,

félúton meg ne állj,

tudom a hegynek nehéz az út,

de nekünk sikerül,

az ég pedig újra felderül.

Szív kell hozzá,jó erős,

akarat,kitartás,földi erő.

Fussunk együtt,s te csak kalapálj,

szolgálj szívem még jó soká.

Ha célba jutok,

 csak én tudom,

estére már nagyon fáradt vagyok,

hát altassatok el csillagok.

Nagyszüleink

Akár két kicsiny falevél egy törékeny ágon,

ma már csak az mesél, ezernyi szép emléket,

 ezen a világon.

Ti ketten örökké fogtátok egymás kezét,

a köztetek élő szeretet,kitartás,mi örök példakép.

Ha rátok néztem boldog lehettem én,

hisz szépen csendben,

 kéz a kézben, összebújva,

 hallgattátok a szél mit mesél.

Vidám volt a napsugár,

mi táncot járt minden falevélen,

zöld volt ruhátok,

s életkedvetek sosem hagyott cserben.

Ám az idő szépen lassan tovaszállt,

akár az erdő fái hoztak nektek új ruhát.

Sárga színt öltöttetek,s hátatok meggörnyedt lett,

megöregedtetek.

Akár az öreg falevelek,törékenyek lettetek.

Oly sokszor kiszáradt torkotok,

furcsán mélyen gyengülő hangotok mesélt,

felrepedt öreg ajkatok,mi arcomhoz ért.

Miért kellett hogy így legyen,

elérnélek titeket de már nem lehet.

Ám az erdő újra öltözött, 

s immár vörös ruhát öltött.

Ti nagyszülők is hozzá öltöztetek,

vörösen ragyogó ruhát öltöttetek.

Zörgő csontjaitok,szikár testetek,

mi jövetelét jelezte,

öregek lettetek.

Ha a szélben fáztatok,

egymás kezét fogtátok,s összebújtatok,

csak sajgón recsegő hátatok,

mi nekünk hangot adott.

A távolság köztetek egyre nőt,

mert a fájdalmatok nem adott új erőt.

Nem foghattátok örökké egymás kezét,

hisz szívetek útra kélt.

Mégis az élet hol ér véget?

senki sem tudja,

hiszen libben erre,libben arra.

Ha eljő az idő,

az erdőben is sírnak a levelek,

mert már csak a megárvult fa ága,

 mi felénk integet.

VÁGYAKOZÁS

Születésünk percében,szeretetre vágyunk,

keressük a másik lelket ezen a világon.

Utat a fény a napsütés felé,

mégis két kezünket tesszük fel a szemünk elé.

Páncélba borítjuk szívünk,

védelem a célja,

mások bántásait ne érezzük,

ne találjon soha célba.

Nem is merünk szeretetben élni,

csalódások sorozata, mi a lelkünk égeti.

Rabláncként tart fogva,

minek fájón nehéz  súlya,

hisz másba vetett hited,hullott szét a porba.

Félelmeink,mik börtönbe zárnak,

sötét rossz érzések,

mi által rabja leszel,

 ennek a zord világnak.

Rabmadár kit kalitkába zártak,

nem szárnyalunk a boldog világba.

Nyitva az ajtó ki kéne lépni,

a szeretetet mélyen belélegezni,

testünkbe engedni.

Ha tudjuk figyelmünket,másra szegezni,

új dolgokat,szépet tudunk létrehozni,

ismét beköszönt a fény,

s kiköthetünk még a boldogság szigetén.

Ez a fontos,csakis ez lényeges,

nyomot hagyni magunk után,

örökké kedveset.

Ez az amit mindenki keres.

Magunk mérgezzük mégis hétköznapjaink,

ám az élet ismét harcolni hív.

Felnövünk,felejtünk,

sikerre vágyunk,

hisz mi örökké a szeretetre vágyunk!