Az én édesapám *novella*

Fiatal volt élettel teli, amikor megtalálta az igazi szerelem miben vakon hitt, így eljött a nagy nap és ekkor örök hűséget fogadott édes anyámnak az isten házában. Kéz a kézben indultak egy új élet útján mi egy kicsi Kiliáni lakásban kezdődött. A boldogság két szép gyermekkel ajándékozta meg őket, egy kisfiúval, Józseffel, majd két év elteltével, egy kislánnyal, Erikával. Minden készen állt egy teljes és boldog élet beteljesüléséhez. Irigy emberek százai kik pont ezt a boldogságot irigyelték, mi mellett apa és anya büszkén kéz a kézben alkottak egy gyönyörű családot. Rengeteget dolgozott apa hogy létrehozzon kényelmet, biztonságot a pici családjának. A legnagyobb fáradság sem volt az, ha a gyermekeit átölelve hazatért hisz minden verejtékes kétkezű munkája mögött a gyermekei szeretete és kedvese szerelme nyújtott erőt. Mindent megtett, és ha a csillagokat kérte anya azért is indult csak hogy a lábai előtt heverjenek. Az élet talán nem akarta ezt az idillt, gördített hát akadályokat a boldogságuk útjába. Anya érdektelenné vált, semmi nem érdekelte, csak a züllés sötét útja mire rálépett, és nem volt vissza út. Apa szeme már nem mosollyal, hanem fájó boldogtalansággal volt teli. Küzdött és mindent megpróbált, hisz hitt abban mindenért érdemes küzdeni, és minden megfordítható. Hosszú hónapok minden estéje kiabálással és fájdalmas dolgokkal telt meg, hisz apát újra és újra a részegen fekvő párja fogadta és két síró gyermeke, akik még nem ettek. Szégyen- szégyen, hátára halmozódott hisz megjelentek a szomszédok a kölcsönkért pénzért, mit anya kért kölcsön, hogy nincs mit enni a gyermekeknek. Ekkor a föld alá süllyedt volna apa, ha teheti, mert tudta alkoholra kellett anyának. Még az alkohol elvonót is végig küzdte anyával, de az ígéret hogy megváltozik soha nem jött el.

      Hiába minden küzdelem, akarat, ha a méreg mi keserű és csak fájdalmakat szül reménytelenséggel járta át apa szívét. Egy gondolat csak egy dolgozott benne hogyan tovább? Két pici gyermek mi lesz velünk? Sajnos nem maradt választás, válás lett a végszó. Újra harcba kezdett értünk, azért hogy a mi életünk teljes maradjon, csak hogy a bíróság kettévette a testvéreket így nekem mennem kellett anyával és apának csak a kisfia maradt. Élete romokban hevert, elvették a fél életét, mert a gyermekei töltötték ki az egész szívét, minek egy gyermek elvesztése fél szíve halálát jelentette. Mai napig büszkeséggel tölt el, soha nem adta fel harcolt éveken keresztül, azért hogy biztonságba tudja két gyermekét, és mert tudta anya nem alkalmas nevelő szülőnek. Tisztába volt vele egy férfinak nem ítélnek könnyen két gyermeket, ezért

2

mindent feltett azért, hogy bizonyítson. Gyötrelmes két év után, tűzön vízen át, de siker koronázta tetteit, hisz újra átölelhette gyermekét, és boldogan mondhatta, megyünk haza a testvéredhez Jocihoz. Könnyekkel telt szemmel, de boldogan fogta meg újra kezem, és két karjában végig szorítva indultunk Miskolc irányába, az Avasra. Oly kicsi voltam alig hat éves, hogy semmit nem értettem az egészből. Valami furcsa érzés töltötte be a szívem, miért cibál mindenki innen oda azzal a magyarázattal, hogy így kell lenni. Új otthonomba hazaérkezvén hittem a testvérem boldogan fogad majd, és miközben megpillantott, elszaladt és csak annyit kiabált minek jöttél ide nem vagy a testvérem. Abban a pillanatban minden ismeretlenné vált, és apa szavaitól vártam a nyugalmat. Szemében kétségbeesés látszott, majd figyelmeztette a testvérem, hogy nem szabad ilyet mondanod, szeresd, mert ő a kis húgod. Hosszú idő telt mire minden egy nyugodtabb mederbe terelődött, és apa újra kicsit nyugodtabb külsőt öltött, csak, azért hogy soha ne érezzük az ő fájdalmát és kétségbeesését. Dolgozott miközben családfőként el kellett látnia az egész háztartást. Nehéz és küzdelmes idők jöttek, megtanultunk egyedül közlekedni, iskolába járni, és jónak lenni, ami nem mindig sikerült. Rengeteg új arcot ismertünk meg hisz amíg apa dolgozott valakinek vigyázni kellett ránk. Hát egy káosz uralkodott az életünkben, és apa főzés tudománya egy kedves fekete leves volt mit mindig mosollyal fogadtunk el. Nem volt az erőssége, de mindent megpróbált mi csakis rólunk szólt. Sokszor érezte elég, és nem bírja tovább így a legsötétebb gondolatok uralkodóvá váltak benne, talán könnyebb lenne nem élni tovább, hát innen felállni egy olyan tett mi ezer emberből egynek sikerült volna. Felállt, és csak minket nézett értünk élt. Mindent félretolt értünk és a nagymama segítségünkre sietett, így hozzá költöztünk.

Csak hogy a vihar új erővel jött anya újra feltűnt, és mindent megváltoztatott, hisz apa szembesült a szívének legfájóbb dologgal, a lánya ragaszkodásával mi a mamájához kötötte. Két gyermek két érzést adott át, a fia hidegségét közömbösségét a lánya ragaszkodását szeretetét mutatta édes anyjuk felé. Mit tehetett apa új esélyt adott anyának, mit értünk hozott, és semmit nem kért csak, azt hogy látogasson minden hónapban, nem pedig egy évbe egyszer, vagy még úgy sem. Minden zavarossá vált hisz hazug ígéretek hosszú sora következett újból. Hónapról, hónapra ugyanaz a kérdés fogadta apát, hol van anya, és mikor jön hozzánk. Egy idő után már szépíteni is nehéz volt a dolgokat, főleg hazudni úgy, hogy egy gyermek számára elfogadható legyen. Teltek a hónapok de semmi nem történt. Egy nap azonban, majd egy év után, meglátogatott az iskolába, kihívott beszélgetni, és bemutatott egy bácsit, kinek a kinézete is rémisztő volt. Anya

3

Megnyugtatott, semmi baj elkért, a suliból és visz kicsit magához. Alig voltam nyolc éves, ittam minden szavát. Elindultunk, anya és lánya kéz a kézben azt sem tudtam hová? Hittem neki és nagyon boldog lettem megjött anya. Aki elvakított holmi csokikkal. Egy percig sem jutott eszembe apa, hogy halálra aggódja majd magát miattam, hisz nem haza indultam. Amikor megérkeztünk a Varga hegy felé beértünk egy pici lakásba megnyugodtam az én anyukám rendesen él, és van otthona. Egész késő estére járt mire hazavitt anya, és apa ordítva fogadott hogy képzelem hogy elszökök és nem a haza az első. Kikaptam de nagyon, és a zavar óriási lett bennem mi rosszat tettem?  Kicsi lányként nem voltam hajlandó elfogadni a tiltásokat anyával szembe, holott, apa nagyon szeretett csak ő tudta azt, amit én nem. Züllött, tolvaj, és hazudós mi több börtön viselt volt. Ezeket nem értettem volna így másképp, kellett megvédjen apa, megtiltatta anya, látogatási lehetőségét, távoltartást kéretett. Innen minden megszakadt, múlt és jövő, ami, anyát illette. Eltűnt számunkra örökre. Hosszú hónapok teltek el csendben, és senki nem is említette anya nevét bízván abba így lesz jó, hisz a gyerekek nem lehetnek állandó érzelmi zavarok között. Persze apa szenvedése soha nem ért véget, mindenről hírt kapott, ami anyát jelentette, de csak a felnőttek suttogása volt hallható, és ha ránk néztek, csak mosolyogtak még a nagyszülők is, mintha minden rendben lenne. Rettenetes élményekkel kellett szenvesűlnünk, az iskolában az első a minden évben megtartott anyák napja volt, hisz készültünk szívecskés rajzokkal, de kinek? Senki nem látta hogy olykor a sírás kerülgetett annyira fájt, mert nekem nem volt kinek odaadjam az ajándékom. Ez az érzés bennem élt mindig nekem nincs és utáltam az anyák napját. Bár, nagymamám, akinek nagyon sokat köszönhetek mindent megtett értem, de az érzés soha nem múlt el ő nem a mamám! A tanárok külön figyelemmel kísértek minket, és mivel apa kézbesítő volt, mindennap belátogatott hozzánk. Így tudta, hogy minden rendben. Kiadta a tanároknak utasításba senkinek nem, adhatnak ki csak az ő kérésére, azért hogy ne legyen több incidens. A lányok lelkileg törnek, így én a szívembe zártam a sokszori magányom, hiányom fájdalmait. Soha nem akartam fájdalmat okozni annak, akinek ma megköszönhetem, értékes dolgos emberke lettem. Így nem beszéltem arról mit is érzek, azt mondtam, amit hallani akart. Bátyám viszont változott, amit agresszióval jelzett, rengeteg verekedés, bolti csínytevések és igazgatóik sorozata. Apa rengeteg panaszt kapott minden felől, mégis a legnagyobb iszonyatot, akkor nézte végig, amikor a fia, kézfejének,  mind az öt bütykéről csontig lerágta a bőrét, és ez mindennapos lett. Tehát ő is szenvedett csak a jelek voltak mások, mit egy apának nehezebb orvosolni. Apa orvoshoz fordult, ehhez pszichiáter kellett. Sajnos hiába

4

kapott bármit nem volt hajlandó szedni, és apa tudta valakivel pótolnia kell anyát, mert a gond óriási mértéket öltött. Sajnos a bátyám mai napig őrzi ezeket a sebeket, örök hegek, amik voltaképp a szív sebei maradtak. Az idő telt és mi is cseperedtünk lassan. Rengeteg rendezvényre vitt apa, a szokásos Csanyikban rendezett május elsejei ünnep, postás sátorok sora, sörpadok és apa kollégái. Virslit ettünk és kóláztunk, közben pedig hallgattuk a számunkra idegen emberek dicsérő szavait. Persze ha voltak gyermek versenyek, mint a lekvárnyaló verseny, kólaivó verseny, az élmény volt számunkra, és ezek szép emlékek maradtak. Különböző fáklyás felvonulások, és a hétvégi erdei kirándulások, gombázások holott apa nem is ismerte a gombát. Vicces volt, mert a vége mindig az lett, hogy soha nem vittünk gombát haza, de együtt voltunk. Rengetegszer kirándultunk Garadna völgyébe, kiváltképp,  a mókus kocsma volt a cél, majd késő este hazaindultunk a busszal, és hát volt rá példa, ha apa túllőtt a célon, elkelt a gyermeki segítség. Ma már vicces, de akkor szörnyű rossz érzéssel töltött el minket, de összetartottunk a bátyámmal. Sokszor éreztük azt , hogy egymás nélkül semmit sem érünk, megtanultunk egymásra figyelni, és még ha veszekedtünk is rengeteget mégis féltettük egymást. Apát pedig senki nem bánthatta, még szavakkal sem előttünk, mert ő szemünkben a föld legkedvesebb apukája volt. Haladtak az évek és minden csendesnek, és nyugodtnak látszott, bár a levegőben mindig érezni lehetett a feszültséget. Ilyenkor a nagypapám büszkén fogta az unokáit, és az ő szavaival élve körsétára indult a kicsi sereg, ami néha hat unokát is jelentett. Mit is jelentett ez? Nagypapa fogta a biciklijét, és a legkisebb gyermek a csomagtartóján ült, a többiek pedig az akkor nagy jelentőséggel bírt skírón kísérték egész a temetőig, hisz itt dolgozott. A munkával, pedig ha végzett, irány a Csöpi presszó! Miért? Csokiért minden unokának, meg persze a jól megérdemelt sörért, de imádta minden unokája, hisz örökké értünk élt. Képes volt mindennap megtenni értünk ugyanezt, hisz imádott minket, persze voltak fontos szabályok, minek betartása kötelező volt. Ilyen volt, akinek ő köszönt hangosan egy csókólommal, fogadni kellett, és csak az út szélén közlekedhettünk, csak utána, vagy csak előtte, de a szabály az szabály volt nála! Ha pedig valaki helytelenül viselkedett, azt fül csavarással jutalmazta, mit általában a bátyám szenvedett el, hisz elég nehéz eset volt a néhai kitöréseivel. Papóra bármit ellehetett mondani, hisz mindenkinek vannak hibái, de ő egy, két lábon járó csoda volt, éjjel dolgozott koszorúkat kötött nagyival, majd ezüst festékkel borította, hisz tobozokból készültek. Reggel mégis mosolyogva indult tovább, és ránk mindig volt ideje. Ha spiccesen tért haza, és tudta nagymama haragudni fog, megállt az ajtóba, és még mielőtt mama bármit is mondhatott volna, elénekelte neki az orchideákat.

5

Mondjátok el, mennyire szeretem. Kedvenc dala pedig a vén cigány volt, amit bakelit lemezen rengetegszer hallgatott meg. Sajnos az élet rövid időt adott neki, és tíz éves lehettem, amikor örökre elhagyott minket. Apa fogva nagymamát, és minket az Avas délre költöztetett, azért, mert így tartotta helyesnek, és mert az anyja volt, aki idáig őt segítette, de most fordítva kellett a segítség. Egy család lettünk, igaz kicsit fura volt, mert nagyinak mindenről akadt véleménye, és néha fájt hallani a szavait, pedig sokszor igazak voltak. Nehéz idők jöttek újra, apa küzdött a magánnyal, mit kezdetben italba fojtott. Valami változott csak senki nem tudta mi emészti apát. Egyszer, amikor nem volt velünk a munkába hordott táskáját kinyitottuk, és rájöttünk semmi nem igaz abból hogy anya eltűnt, megtaláltam több képeslapot mit Erika napra kaptam, és egy pár érdekes sort olvashattam rajta. Ekkor értettem meg apa mindent tagad előttünk, és majd később el is tüntette őket. soha nem mondott semmit. Szenvedett, hisz nem tudta melyik út a helyes, az igaz, vagy a hazugság. Újabb kutakodás kezdődött testvéremmel, és a fiókok tele voltak börtönből küldött levelekkel, szomorúak lettünk, bár én jobban éreztem egy hatalmas űrt, mi kitöltötte szívemet újra. Soha nem tudhatta senki mit tettem, főleg azt, mit éreztem.  Becsapottnak éreztem magam,   úgy éreztem, ehhez senkinek nincs joga, még egy szülőnek sem. Mindent megtartottam magamban, de ha apára néztem, láttam örökké a fájó hazugságot. Egy szép napon azonban egy hölgy érkezett hozzánk, akit apa úgy mutatott be, mint egy kedves ismerőst a neve Mártika volt. Kedves és vonzó volt a gondolat, talán minden jól megy, és lesz anyukám nekem is. Boldogság csillogott apa szemében, egy leírhatatlan boldogság szikrázott újra a levegőben. Teltek a hetek, és apa egyre később járt haza, kimaradozott, ami persze a nagyinak nem tetszett, bár neki soha, senki nem lett volna elég jó. Kicsi, ámbár folyamatos morgásait, apa dorgálását örökké hallgathattuk. Ő  minden nőt magához szeretett volna hasonlítani, és hatalmas, főképp szigorú elvárásai voltak. Számára minden nő romlott volt, és erkölcstelen, ha kicsit lazábban viselkedett, mint ahogy ő elvárta volna. Egyszer Mártika apával aludt, így nálunk maradt ezért reggel újra a lekezelő morgás volt hallható. Sajnos elkerülhetetlen volt, hogy a vendégünk ne hallja, és ne

szenbesűljön mama utálkozó tekintetével.  Nagyikám nagyon nyers volt, amit Mártika is megkapott. Így apa ment hozzá, hisz kellemetlen, és néha kínos tudott lenni.  Minket is elvitt apa hozzá,  és még, jobban bekerített az érzés, szeretem, és lesz anyukám, bár ha valakin éreztem, hogy szeret, az  jó érzéssel töltött el, mert pótolt valami űrt bennem. Vágytam a szeretetre, amit egy apa nem tudott úgy kimutatni, átadni, ahogy egy anya a lánya felé. Tetszett, amit láttam, és apát mosolyogni, látni nagyon nagy öröm volt. Valami azonban változni kezdett, egyre

6

kevesebbszer, láttuk, majd eljött az idő, hogy véget ért örökre. Semmit nem értettünk az egészből, és apa pedig letudta azzal csak egy barát volt. Utólag a nagyi elmesélte mind a ketten szerették egymást, csak apa nem tudott felejteni a szívében még mindig anya égett, és Mártika pedig hiába adott időt nem változott semmi. Ezért elmondta érzéseit, amit csak apa hallhatott, azt, hogy nem tud szeretni valakit tiszta szívből, ha még mindig valaki más szerelmi világában él, persze próbálta megváltoztatni a dolgokat, de apának nem ment nem tudott felejteni. Így tudta ő csak örök második lehet, és mindig más árnyékában élhet majd, hát ebből pedig nem kért, ami érthető. Vannak érzések miktől soha, nem szabadulunk, hisz magunk sem akarjuk elengedni őket. Ezeket bár elrejtjük a világ, elöl, tagadjuk, mégis tisztába vagyunk azzal, hogy létezik. A legrosszabb, amit tehetünk, ha csend övezi beszéd helyett, és úgy gondolom, ezt mindnyájan elkövettük, senki nem mondta, el mit érez valóban. Hiba volt, és már csak a múlt emészti el, amit az idő bekebelezett. Így hát újra minden a régi mederbe süllyedt, és apa csak a munkájának szentelte minden idejét, dolgozott amennyit csak bírt. Sokszor láttuk elege, van az egészből, és nem találja önmagát ilyenkor, pedig az alkohol mámorába merült. Elindult egy lejtőn, és ekkor mama mindig helyretette, mert elétárta a valóságot nézd a gyermekeid. Mindent megpróbált, táborokba küldött, ami majdnem minden éven ismételte önmagát. Szép nyári hetek voltak, igazi kikapcsolódás számunkra, és ekkor nem éreztük a pici életünkben lévő hiányt. Zánka, Zirc, a Balatonaliga, Zamárdi, Fűzfő mind postai üdülők voltak, így apa meg tudta teremteni számunkra a nyaralás lehetőségét. A nyár többi részében pedig vele dolgoztunk, segítettünk neki a nyugdíjak kihordásában, és bármiben, amit a munkája megkívánt. Eleinte élvezettel tettük, de később már nehezünkre esett, hisz nyáron minden gyermek játszott. Ami számunkra ajándék volt, hogy iskolakezdés előtt elmehettünk vele megvenni az iskolai kellékeket. Sajnos a döntést mindig ő hozta, mit veszünk, hisz az anyagiak korlátokat szabtak. Nem voltak szuper dolgaink, de soha nem kritizáltuk elfogadtuk nekünk ez jutott. Teltek az évek, és mi is lassan elértük a nyolcadik osztály végét. Apa ebben a korszakában, utazgatott.  Szabadidejében a postások által szervezett busszal utaztak Romániába, Lengyel országba, és Bécsbe. Talán kikapcsolódás volt számára, mi pedig mindig ujjongásig vártuk haza, hiszen valamit mindig hozott nekünk. Sokszor elkísérhettük, főleg Varsóba, ahol apa segítségével megismertünk egy aranyos, szerény, és mélyen vallásos családot. A kapcsolatunk egyre szorosabb lett velük később még nyaralni is elmentünk hozzájuk két hétre. Mivel csak bátyámmal voltam, aki meg sem tudott szólalni, így hasznosítottam az

7

orosz nyelvtudásom. Megtanultam kommunikálni, megértetni mit szeretnék, persze apa tudta a kislánya szerelmes lett. Az első fiú Lengyelországból. Később meghívtuk őket Miskolcra, vendégül láttuk őket, egy igazi érdekes hét volt, tele élményekkel. Sajnos, a kapcsolat megszakadt, és véget értek apa utazásai. Mikor már azt hittük minden rendben van, újra változás szele érződött. Apa minden este később és később tért haza, és sajnos egyre ittasabb állapotban. Senki nem értette, mi történik vele, de azt igen, hogy rettegtünk az estétől, hogy jön haza. Mindenbe belekötött, még az élő fába is, a nagyika álltal készített kaja pedig mindig ehetetlen kritizálást kapott. Rettenetes idők jöttek, és bátyám igyekezett minnél kevesebb időt otthon tölteni, inkább lógott a haverjaival, én pedig magamra zártam a szobám ajtaját, csak ne hajam az állandó veszekedést. Egy nap apa józan fővel tért haza, így leültem mellé, és megkérdeztem, meddig teszed ezt? Te tényleg nem látod minden, tönkremegy körülötted? Reagált is, rá azonnal mit is tudsz te, neked könnyű én pedig idegrohamot kapok. Fenyegetőzni kezdett, hogy ő nem bírja már tovább és kiugrik az ablakon. Szemem megtelt könnyel, talán tényleg képes rá, és ki marad majd nekem. Tanácstalan voltam, tudtam egyedül, vagyok, mert a testvérem inkább menekült a gondok elől, na meg persze nagyikám, aki rengeteget sírt e miatt. Nekem kellett kitartanom vigaszt nyújtanom mamának, és apára figyelni. Ön pusztító életet élt, és semmi nem érdekelte. Rémálommá változott minden. Egyik nap azonban leültetett minket, és bejelentette, mutatni akar valamit, utána pedig meg kell beszélnünk, hogyan tovább. Semmit nem értettünk belőle, mire elővett a táskájából egy levelet, mit egy fél évig őrzött, és rettegett a gondolattól újra felkavar minket. Képtelen volt felolvasni, legalábbis szeme tele lett könnyel, mert újra anya lett a levél témája. Vádoló szavak tömege, ami arról szólt attól, hogy ők elváltak nincs joga megtagadni az anyánkat. Sőt továbblépve a gyermeknek kötelessége ellátni, segíteni az anyját, és mivel egy Budapesti korház krízis osztályán feküdt dönteni kellett fogadjuk e otthonunkban? Miért?-mert nem volt hova mennie. Apa próbált emberséges maradni, majd megszólalt, csak az anyátok. Dühös lettem, hiszen már majdnem tizenöt év eltelt hol volt idáig?  Ki ő? Egy ismeretlen, aki elhagyott, kinek soha nem kellettem, és most akar szeretni? Majd kijelentettem utálom, látni sem akarom soha, és menjen oda, ahol idáig volt! Ezzel az erővel egy utcáról felhozott kukást is befogadhatunk, őt is szerethetem. Nem engedhettük apa közelébe, mert oly gyenge volt, erősíteni kellett ahhoz, hogy ne süllyedjen újra el a múlt poklában. Így a levél széttépődött, és soha többet szóba se kerülhetett. Erős próbáltam maradni, láttatni minden szép és jó, pedig éreztem újra él egy seb bennem, amit kegyetlenül

8

felszakított, egy kedves levélíró. Soha nem tudhatta apa mennyire fájt, de nekem csak ő számított. Százezer gondolat tolongott bennem, minden érzés fájt, de csak apa számított, ezért elfojtottam mindent, ami bennem élt. Később tudni akartam mindent, ami történt, és meg kellett beszélnem valakivel mit érzek. Elég nehéz volt, de mamához fordultam, és kértem meséljen nekem anyáról. Elmondta, a falu legszebb lánya volt, és nagyon finoman főzött, a sütiei pedig a föld legízletesebb édes, és sós dolgaiként tartotta a családunk számon. Bárkit vert a sütieivel. Pedáns, tiszta, tetrekész, nőként került apád mellé, ereje, kitartása renkívűl irigylésre méltó volt. Hol rontotta el apád? Mindent megadott neki, lábai elé tette a fél világot, elkényeztette. Abban az időben még ti voltatok az elsők, akiknek színes tévéje volt, mert apád mindent megtett érte, és mai napig szereti, és ez a baj. Mindent elmesélt nagyika, kezdte a züllés útjával, és hogy apád vállalta érte az elvonó szégyenét is, csak változzon meg, de ő nem változott. Később lopásért elítélték, majd meglátogatta apádat a munkahelyén, és előhúzott egy kazal pénzt. Kiderült eltulajdonította, amiért újra elítélték. Levelek halmazát kapta apád, hol innen, hol onnan a lényegen nem változtat börtönökből. Ő        pedig kihasználva apádat, még ruhákat kért, de mindent férretéve, vállalva a szégyent indult, és vitt neki. Később pedig még Miskolcról is ki volt tiltva, romlott nő lett. Azóta pedig vándorol címe ismeretlen, és cigánytól, cigányig él. A piáért pedig bármit megtesz, még az aranyait is odaadta érte, csak hogy ihasson. Hát ezért ilyen apa.  Anyádról most hogy, mindent tudsz, utálhatod és joggal, hisz ő egy rossz példa számodra. Napokig mesélt nagymama, mitől megnyugodtam jobb nekem tőle távol, és jól döntöttem vele kapcsolatban. Egy hónappal később minden rendezett lett, és apa újra a régi, pedáns és tiszta, kedves, büszke vasalt inges emberré változott. Az ingeit én vasaltam, de ha egy kicsi gyűrődést is meglátott rajta soha nem vette fel, jelezte, nem jól vasaltál. Igen ez a jelleme, amire mindig is büszke voltam, meg arra hogy iszonyú jóvágású fiatal, és életerős volt. Büszkén járhattunk mellette, és ezeket el is ismerték nekünk. Kiváló dolgozóként munkálkodott több éven keresztül, és mindenki szerette a munkahelyén, ami a Kiliáni 10 számú postahivatal volt. Becsületessége pedig mindent felülmúlt, amit persze elsőként tanított meg velünk. Sokáig nem értettük mi is történt, de úgy döntött vesz egy víkendtelket, a jukósi völgybe. Mellette pedig befizetett az autós iskolába, hogy legyen nekem is jogosítványom. Megígérte lesz egyszer nekem is majd autóm, csak vizsgázzak le. Boldog voltam, és büszke, hisz igen ez az én apukám. Később a nyaralónkba kinn töltötték mamával az egész nyarat, én pedig már dolgozni jártam. Ketten maradtunk nyáron bátyámmal a lakásban.

9

Dolgoztunk, és közösen alakítottuk az életünk napjait, bár nem mindig

zökkenő mentesen. Megtanultunk spórolni, én pedig hasznosítottam a főzési tudásom, amit nagyika álltal tanultam meg. Minden szép volt és kerek, ám egy napon mama elmondta, nem tudja, hol jár apád, de késő jár haza, hozzátette szerinte, van valakije. Ki is derült rövid időn belül valóban jóban van valakivel, aki a kolléganője volt. Szintén elvált, két gyermek édesanyja. Majdnem velünk egyidősek voltak ők is. Később megismerkedtünk velük. Sokszor voltunk együtt, a két család, de valamiért nem éreztem közel magamhoz őket. Marika néni, ámbár kedves volt mindig, de valamiért nem akartam közel tudni magamhoz. Sokáig vártak, amíg végre kibökték, mi lenne, ha összeköltöznénk, úgy hogy mi adjunk el mindent, és majd náluk építünk belőle nagyobb lakást. Hát ezt semelyikkőnknek nem tetszett, hisz amit apa megszerzett adjuk fel?  Kicsit érdekkapcsolatnak tűnt. Persze az is közrejátszott, hogy elmondtam, nem akarok új anyukát. Egy volt és nem kell még egy, senki nem kell. Tört kapcsolat lett belőle, bár egy ideig még volt valami, de megmaradt egy kolléganőnek, végetért. Így hát minden visszatért a régi kerékvágásba, apa megértette döntésünk, felejtősnek nyilvánította az egészet. Egy nap a szerencse mellészegődött, sorsjegyen nyert egy akkoriban szép összeget, mit arra fordított, hogy vett nekünk autót. Két 1200-es Lada került az én, és a bátyám tulajdonába. Csak színükben különböztek egyik piros, másik zöld volt. Jóérzéssel töltött el minket, milyen szépen haladunk, és főképp, hogy apával minden rendben van. Újabb szép és nyugodt évek következtek. Persze az élet nem ilyen egyszerű, mikor minden szép és jó hírtelen újra a változás szelei fújtak. Megjelentek apa életében a haverok, kezdetben csak iszogatás, később elindult a lejtő felé. Már a munkában sem volt precíz és hibát hibára halmozott. Az ital kapott főszerepet, minden más lényegtelenné vált. Elmaradoztak a csekkfizetések, jöttek sorba az anyagi gondok. Mama megpróbált küzdeni, de hiába, csak csúsztunk lefelé. Később már a mindennapok is gondot jelentettek. Mama minden nap kisírta a szemét, hogy nem bírja tovább, de sokszor nem volt már mit mondani, hisz apát nem érdekelte. Egyet szajkózott állandóan, azt hogy hagyja mindenki őt békén. Ja, és azt tudja ő, hogy mit csinál, nem hülye. Végtelenül elcsúszott minden, amit korrigálni is lehetetlennek tűnt. Egyetlen megoldás az értékek eladása maradt. Eladta a telket, majd később az autók árára is szükség lett. A végletekig fokozódott, hisz a lakásunk is kisebb lett el kellett cserélnünk. Dolgoztam, bár akkor még én tanuló fizetést kaptam, de amit tudtam megtettem, csak hogy mamát ne lássam örökké sírni. Bátyám elindult Németországba, a kereset miatt, hogy pénzt hozzon haza, segítség gyanánt. Ekkor kicsit megszakadt bennem valami, mert hiányát éreztem. Csakhogy az életünkben nem történt

10

változás.  Egy év után bátyus hazajött, de csak egy időre és letett apának valamennyi pénzét, és hitte minden rendben lesz most már. Egy idő múlva visszatért  Németbe és dolgozott, de már nem mondta mit is keres. Talán itt kezdődött az elszakadásunk egymástól. Úgy döntött saját maga útját fogja járni, elege lett az állandó gondokból. Hazatért, de kis idő után megismerkedett egy lánnyal, és végleg eltűnt, felköltözött Budapestre. Csalódott lettem, hisz ithagyott rám minden rosszat, teszek, amit akarok, elege van csak annyit mondott, sajnálom. Egyedül maradtam, végtelen haraggal szívemben elárult engem. A jóból kért, a rosszat pedig lerázta magáról. Maradtunk hárman egymásnak. Erős kellett maradjak, ki kellett tartanom a családom mellett. Minden változott, és sodródtunk az árral, ami rossz irányba vitt minket, főleg apát. Menekültem sokszor, hisz, csak egy pici nyugalomra vágytam távol a sok keserű pillanattól. Sok időt töltöttem a kereszt szüleimnél, ahol mindig éreztem a szeretetet, és bármit elmondhattam az titok maradt. Úgy éreztem, van két testvérem egy helyett, hisz három gyermekük volt, két fiú, Tamás, és Gábor, majd később született meg kislányuk Bea. A két unokatesóm, kikkel együtt nőttem föl, mai napig sok emléket idéz. Mindent tudtunk egymásról, egymás gondolatait, félelmeit, jót és rosszat egyaránt. Összenőttünk megpróbáltunk kéz a kézben együtt harcolni a rosszal. Miért a két fiú állt közel hozzám?- mert a lányka késői baba volt és kicsi, akit rengetegszer ringattam. Sőt éreztem sokszor csak ő számít. Ő a középpont és a srácoknak szükségük volt rám, akár nekem ő rájuk. Ám az élet sokszor mutatta itt is a kegyetlen oldalát, sokszor láttam, mint apánál az alkoholt, mi pusztított, fájdalmakat okozott. Kiabálás hangjai, idegesség, és a látványa, amikor a két fiú kegyetlen dolgokkal szembesült, mint a fapapucs és a katonaszíj hatalma. Sok-sok, lelki sérülés miket mingyegyikőnk átélt, mégis így szerettük szüleinket, hiszen rengeteg szép és jó dolog is volt minek együtt örültünk. Apának Gábor a kereszt fia, akit különös szeretettel vett körül. Sokszor könnyen bármit elérhetett nála, csak kérnie kellett, néha úgy éreztem fontosabb, előrevallóbb, mint én, bár ez fordítva is igaz volt az ő szüleinél. A szüleit sajátomként szerettem, hisz nekem nem volt anyukám, de ha kereszt anyu mellettem volt éreztem nekem is van, annyira őszintén szeretett. Talán ő állt testvérként apához a legközelebb, valahol egyformák voltak, egyszerűek, dolgosak, őszinték, és sajnos mindennek ellenére valahol szegények. Emlékek ezrei, majd később de apára térjünk vissza, sok idő után, amikor minden elcsúszott rájött változnia kell, csak miután sok minden elveszett kicsit későinek tűnt. Változott megpróbálta rendbe hozni, ami szétcsúszott. Újra épített, és leállt az alkohollal, talán nagyikára való tekintettel változott, aki rengeteget veszekedett vele.

                                                                               11

 Szavai őszinték voltak, és talán rájött elvesztheti, ha tovább teszi azt, ami, rossz mindenki számára. Újra jóra fordult minden, egyik nap vadonatúj konyhaszekrény érkezett, másik héten pedig új hűtőszekrény, és így tovább. Tetszett, boldogok voltunk apa rendbe van, és igen ez ő. Ilyen az én apukám, harcos jellem, kit erős akarat jellemez. Újabb év mit a nyugalom, béke levegője járt át. Szép nyugodt, és békés időszak következett, majd eljött az idő, amikor elmúltak a gyermeki évek, menyasszony lettem. Talán apának volt a legnehezebb az a pillanat, amikor szenvesűlt az érzéssel, hogy el kell engednie a kezem, hiszen saját utamon indulok majd el. Egy gyönyörű nap mindenki életében az esküvő varázsa, ahogy az enyémben is az lett. Az élet ment tovább, és apából nagypapa lett, hisz két, szépunokával, ajándékozta meg az élet, Edinával és Dórával. Csak hogy az idill tökéletessé váljon bátyám esküvője is eljött, és szintén született egy gyermek, Krisztián így három meseszép unokát adott az élet számára. Amikor csak tudtam mindig mentem apához, és nagymamámhoz, akik kettesben maradtak. A hosszú beszélgetések sose maradtak el nagyikával kinek mindig volt mesélni valója, amit én örömmel hallgattam. Ahányszor hallottam a hangját, tudtam minden tulajdonságát, mentalitását, akaratát, makacsságát, nyers őszinteségét megtalálom önmagamban, mert egy életen át anyaként nevelt, szeretett, így vérembe ivódott minden, ami ő volt. A mai napig büszkén vállalom őt, magát önmagamban, mert van mire tőle büszkének lenni. Amikor bátyám néha meglátogatott, teli szájjal kacagtunk a pici vicces emlékeinken. Nagyika kedvenc mondásán, amikor még gyermekként ültünk az asztalnál, hisz sokan voltunk unokái, rengeteg ételt kiszedett a tányérba, mit lehetetlen volt megenni, ő csak azt kiabálta:- ha vasat „sza…”is, megeszed! Felállni nem lehetett az asztaltól. Millió kis emlék mikben szívesen utaztunk a múlt tengerén. Kicsiként megfájdult a fogam, bátyám felajánlotta segítségét, feltétel kapjam be a kockacsörgőt, és ö madzagra kötötte, majd a kilincsre és becsapta az ajtót, hát sikerült csak az egész első pici fogam kijött. Vagy amikor apa megfőzött, de sajnos nem ízlett, és kitaláltuk, ha kiöntjük az ablakon, eltűnik, igen ám csak az alsó szomszéd feljött, hogy szóljon apának az ablakját meg kéne pucolni. Másodszorra pedig újra megpróbáltuk, csak apa benyitott, és kiesett a tányér. Amikor pedig egy távírdász srác vigyázott ránk Kiss Zoltán a testvérem fenekére rajzolt egy piros szívet rúzzsal, mert unatkoztunk. Apa hazatért és bátyus büszkén mutogatta. Ja és húsvét előtt, kitaláltuk játszunk céltáblásdit, hisz a hűtő tele tojással. Fogtuk a zsírkrétát, és a hófehér ajtóra rajzoltuk, és máris indulhatott a játék. Rengeteg tojás fojt végig az ajtón,  

12

 Ámbár, aznap apa hamarabb hazajött. Hát meglepetés volt kitörő örömmel. Csak hogy teljes legyen a kép apa almát vett télére, és mi jó gyerekek révén dobáltuk vele a járókelőket, ki a kilencedik emeletről. Hát csodálom apa kitartását, mert rémes rossz gyerekek voltunk, de apa mindent vállalt, takarított, tartotta a hátát miattunk, amin ma már csak nagyokat nevetünk, milyen buták is voltunk. Az ő kitartása, ereje, irigylésre méltó, és száz férfiből talán kettő tette volna végig mind azt, amit ő. Egyedi szülő iszonyú akarattal, szeretettel és jósággal, odaadással, mit meghálálni egy élet is kevés! Egy igazi példakép számomra, nagymamámmal együtt, legyen bárhogy, történjen bármi. Ámbár ez kicsi kitérő az emlékek útján, de minden ment a maga útján, amíg egy napon mama megbetegedett, sajnos az élet elszólította apa mellől. Újra minden hideg, és zavaros lett, hisz tudtam nincs annyi erő a földön, ami elég lenne ahhoz, hogy apa kibírja. Összetört, úgy érezte minden elveszett megszűnt körülötte.  Nem tudtam lesz e annyi erőm amit ez a feladat rám ró. Egyedül maradtam, és nem engedhettem meg magamnak, hogy összetörjek, mert, apába kellett töltenem az összes életet, ami létezett ahhoz, hogy végig tudja küzdeni, amit a sors újra rámért. Egy olyan űr keletkezett, mit a némaság övezett sokáig, s nem beszéltünk semmiről, csak tettük a dolgunk, amíg bedolgoztuk és kitartással kéz a kézben indultunk tovább. Minden megváltozott sok minden elmúlt, véget ért, csak egy nem az örökös harcunk múlt és jelen között. Apa menekült, és sokáig, nem érezte azt, hogy tovább tud lépni. Ekkor újabb isteni segítség jött. Újra a kezét nyújtotta valaki, kirántotta apát a mélység tengeréből, és megmutatta számára, merre van a helyes út, amin járnia kell. Ő egy idős bácsi volt ki nagymamámat is mélyen tisztelte, és eldöntötte apa hozzá, költözik, és majd ő megtanítja újra értelmét láttatni mindennek, küzdeni, azért ami neki még létezik. A kicsi, idős bácsi Gyula bácsi volt. Érdekes ember, érdekes tulajdonságokkal, amitől néha féltettem apát, mert óriási türelem kellett a rigolyáihoz, amin változtatni nem engedett soha. Örökké morgott, szidta apát minden apró dologért, de saját fiaként szerette, és csak jót akart neki. Megtanította apát spórolni mindennel, legyen ez akár pénz akár víz, vagy villany. Együtt piacoltak, koszorúkat készítettek miket szintén eladtak.  Lekötötte apát, nem engedte gondolkodni a múlton, elindította egy idegen úton, ahol mindig szeretettel fogta a kezét. Morgásai ellenére szerette apát, és távol soha nem engedte magától. Nehéz idők voltak ezek apa életében, hisz egy örök alkalmazkodás meghajlás a másik akarata előtt. Évek teltek el szépek és kevésbé azok, az öreggel, de valahogy mindig kibékültek. Apa ígéretet tett neki gondozza, ápolja, amíg csak él, soha

13

nem hagyja, el történjen, bármi. Az idő sajnos nem nekik dolgozott. Összevetve mindent kézben tartotta apát, megértette vele nem, lehet mindent elodázni, átlépni, és élni lehet rendesen is. Kicsi morgásaiból is csak a szeretet áradt. Vigyázott apára, óvta, védte, szerette, és megígérte az élete munkáját gyümölcsét, neki adja, ha távozik, s cserébe apa ízzig, vérig gondozta, és tűrt feléje. Sajnos eljött az idő, és az élet elszólította közülünk. Újra ketten maradtunk apával, s nekem kellett pillérként állni a szörnyűségben. Végig küzdöttük magunk minden rossz és fájó dolgon, elindítottuk a mennyek útján Gyula bácsit, de az élet haladt tovább. Mint minden kép visszatér egyszer újra ketten maradtunk, akár egy kovácsoltvas, mi esetleg megreped, csak szét nem válik soha. Ami egy hatalmas dolog az, az a szeretet, ami összeköt minket, és nincs olyan ember, aki ezt megváltoztathatná. Ízzig vérig az én apukám, akire végtelenül büszke vagyok, amiért gyermekkoromban kitartott mellettem, és amíg velem van, igyekszem körbevenni szeretettel, odaadással hisz csodálatos ember, akiért a földet is megfordítanám, ha kell. Ez a könyv mély szeretettel íródott, azért, hogy emlékét őrizze édes apámnak, amíg csak élek, és szeretném, ha olvasod majd újra, és újra mindig tudd nagyon, de nagyon szeretlek. Életem legféltettebb kincse vagy, egy apa, akire a lánya nagyon nagyon büszke!