-Egy borús ködfátyolba borult hideg reggelen munkába
igyekszem,s miközben a zötyögő villamoson ülök szívem fájdalom járja át, akár
egy messziről jött nyíl mely testembe fúródva óriási fájdalmat okoz.
,Mégis küzdök a fájdalom ellen, ,mert
élni akarok. Pillantásom egy szép
hölgyre szegezem, kinek napsütötte hosszú barna haja, óceán kék szeme, kedves
meleg mosolya emlékeket idéz. Egy
fotót, egy arcot valakit, ki valójában az édes anyám kit csak e helyen
láttam. Miértek ezrei öntötték el szívemet és hittem ha megkeresem önmagamban a
válaszokat a kérdésekre láthatom majd egyszer talán. Gondolataim játékot űztek
velem.
-Miért?
-Eljátszadoztam a gondolattal,
akár ő is lehet a mamám, kedves mosolya átjárt és magávalragadott teljesen,
elképzeltem egy pillanatra közelebb lép, s átölelem csak annyit mondok, neki
szeretlek és jó hogy vagy nekem.Ő az édes anyám kit csak fényképről ismerek.
-Miért?
-Nagyon pici kislány voltam még,
amikor szüleim elváltak, és anyukám akár egy édes álom eltűnt örökre. Bár a
lehetőségét megkapta, hogy új életet kezdjen velem én az övé, és ő az enyém.
Ezzel elindultunk elszakadván édes
apámtól, és testvéremtől. Vissza az ő szülő falujába. Új élet kezdődött.
-Miért?
Hosszú ideig mindenki szemében a
sajnálatot láttam,s semmit nem értettem, mert még csak három éves voltam. Anya
szülei biztosították számomra a házat ahol éltem, és azt a szeretetet, törődést
amit anya elfelejtett megadni.
-Miért?
Hosszú időre eltűnt nem figyelt
rám akár egy megunt ruhadarabot ledobott otthagyott.
Már számára én nem léteztem csak
a züllött haverok, és az ital, mit oly sokszor nézetett velem végig az
élet.Vigaszom ,összes szeretetem a nagyszülőké lett.
-Miért?
Ők lettek a családom, s csak
azért dolgoztak küzdöttek, hogy én egész ép, egészséges életet élhessek. Hosszú
négy év következett, mialatt kijártam az óvodát. Ez volt az a hely ahol igazán
boldog voltam. Talán kicsit mindenki a
testvéremmé vált és az óvónő egy igazi anyaként szeretett. Hiányzott a saját
családom ,és apa soha nem hagyott el. Addig küzdött amíg bizonyította anya sose
nevelt, és a valódi helyem nála van.Újabb utazás vissza apához, bátyámhoz, s
ettől a perctől fogva minden más eltörlődött, s senki nem beszélt a múltról.
Mintha soha nem lett volna.
-Miért?
-Igazi okát sajnos nem tudom,
mert ezt a témát mélységes csend övezi, titkok sötét árnyak és apa által
kimondott fájdalmas mondatok. Nem kellettél neki, nem voltál fontos, soha nem
voltál kincs a szívében .Felejtsd el! Ezeket a mondatokat vésték jól a fejembe,
amivel megtanultam együtt élni és tisztelni azt aki felnevelt az apámat.
Tiszteld segítsd apád ,és felejtsd el anyád! Ezeket sulykolták belém és senki
nem vette észre, hogy e kicsi lány szíve vérzik,s hányszor szorul gombócba
torka, mert elfojtja titkos érzéseit,s csak azt mondja amit mindenki hallani
akar. Vakok és süketek lettek a körülöttem lévő emberek, kik homokba dugták
fejüket akár a strucc.
-Miért?
-Senki nem akart segítő kezet
nyújtani egy anyának aki hibát hibára halmozott, s talán mire rájött, túl mély
volt a lejtő, amin már nincs megállás .Mégis éreztem szívemben meleg szeretetét
,mi körbejárt és éltette bennem az örök reményt látom még talán. Hiszen az
anyai szív melegétől nagyobb kincs nincs e földön. Szíve minden dobbanása
hozzám beszélt és kiáltásként hallatszott.
-Miért?
-Mert tudtam elfelejteni soha nem
tudom, szeretem akkor is ha nincs nekem. Minden ünnepen egy kívánságom volt,
akár egy ima elhangzott újra és újra. Nem kérek többet se mást, csak adjon a
jóisten nekem is édes anyát. Apa mindent megpróbált még anyukám is lehetett
volna aki szeret, de nekem csak az igazi anyukám kellett.
-Miért?
-Szeretete földi paradicsom,
nincs hozzá fogható jó. Ő az akit születésünkkor először megpillantunk, akár
egy óriási kedves színes foltot,mire szívesen nézünk vissza. Véd, óv szeret,
akár egy bástya körbevesz ,s légy bármien jó, vagy rossz édes gyermekként küzd
érted mint vicsorgó farkas a kölykeiért. Tudtam ő soha nem volt ilyen de
felöltöztettem szeretetemmel, így
képzeletemben ő csak jó
lehetett.
-Miért?
Megvigasztalta lelkem ha nem
bántották szavakkal, és ha mégis bebeszéltem magamnak anya igenis harcol értem
valahol.
-Miért?
-Azért, hogy életünk, jobb és
szebb legyen, s rájöjjünk arra amit szeretetével biztosít az melegít akár egy
puha takaró .egy ily kedves takaró nekem csak elveszett remény maradt.
-Miért?
-Soha nem tudtam milyen egy igazi
édes anya. Nekem ilyen nincs és nem is
lesz soha már.
-Miért?
-Sokáig dédelgettem egy álmot,
egy célt gyermekként miszerint felnövök és megkeresem.
-Miért?
-Megszerettem volna tudni mi
történt ,miként él, mit csinál? Mi történik akkor ha szembeállít minket az
élet, és mit is mondanék neki sok- sok
év után. Látni akartam felnőtt család anyaként.
-Miért?
-Úgy gondoltam jár ennyi nekem az
élettől, még akkor is ha fájni fog. Elképzeltem gondolatban egy falat ami engem
eltakar és csak én láthatom öt. Dönteni arról ha látom vállalom e? és mi
történik ha szörnyűséget látok. Egy csavargót, egy hajléktalant. Vállalnám e?
-Miért?
-Elakartam takarni magam, és
dönteni arról futok vagy vállalom. Nem a szív döntött hanem az ész amiben a
félelem uralkodott.
Miért?
-Féltem vállalni pedig az édes
anyám volt. Harminc évig harcoltam
önmagammal, s megtanultam homokba dugni én is a fejem, és menekülni az érzéseim
elől.
-Miért?
-Mert a könnyebb utat választani
oly egyszerű, és dobni még egy követ arra aki hibázott, átnézni rajta .Csak
a lelki ismeret ami soha nem enged el.
-Miért?
-Azért amiért szíved érte dobban,
s gondolataidban örökre ott van ,azért mert szemeddel örökké őt keresed .Hát
felébredt a szívem és úgy éreztem harcolok azért ami az enyém és bennem él oly
rég már, Hogyan?
-Miért?
-Egy álmaimban szeretett anyáért,
egy szem mosolyáért mit én kaphatok. Semmit nem tudtam csak egy nevet, azt
mikor született, és hol .Papírra
vetettem mindent amit tudtam ,elindultam. Visszatértem a gyermeki
kicsiny faluba ahol éltem. Esélyt kerestem hátha akad valaki a múltból aki
mesélni tud majd nekem. Régi emlék foszlányok egy óvoda színe ,s egy zegzugos
kis utca amin oly sokszor jártam. Ennyi mire emlékeztem. Betértem egy kicsi
boltba segítséget kérni, s ahogy beléptem mély hang szólított meg. Riadtan
megfordultam, de a hang kérdezett. Te vagy a Bende Mari lánya? Kétségbeestem
nem tudtam mit válaszoljak elismerjem vagy tévedéssé nyilvánítsam az egészet.
Félve bár de kimondtam igen. A kedves idős bácsi megjegyezte le se tudnád
tagadni hisz kiköpött mása vagy. Hozzátette
anyukád a falu legszebb lánya volt. Másik pillanatban már az eladó kérdezett
amivel visszatért a múlt. Ez a bolt anya testvéréjé volt aki nehezen bár de
megismert és következő pillanatban már az ölelése kedvessége járta át testem.
Remegtem mit mondhatok harminc év után miért jöttem. Megpróbált mindent
elmesélni úgy tenni mintha semmi sem változott volna, de meséje annyira fájt.
Csak keserűséget és rossz gonosz
dolgokat hallottam és a két nagyszülő, akik neveltek elmentek örökre úgy
döntvén saját kezű haláluk nincs oly
fájdalmas mint az élet. Ekkor minden régi emlék felébredt bennem a seb ami a
szívemet borította felszakadt, és ezer helyen újra vérzett. Emléket kerestem
egy pici reményt megtalálhatom őt. Tétovázva bár, visszatértem a gyermeki házba
hol olyan sok időt töltöttem. Minden pókhálóba borult, de annyi idő után is
mozdulatlan volt. Lelkem átjárták az érzések, s mintha minden bútor beszélt
volna hozzám. Félelem, menekülés és szorongás e három érzés kerített fogságába,
fojtogatott a fájdalom és testem levegőért kiáltott. Éreztem valami e házba
hozott mikor megpillantottam egy fotót. Anya első osztályos képe volt a falon,
mit a por borított vastagon. Egy pillanatig boldogságot éreztem, visszatért
hitem megtalálom. Életre kelt a szívem
és boldog voltam mert újra velem van.
-Miért?
-Hittem benne hogy életben
találom, és nem is oly szörnyűséges az ő élete. Mindent megbeszélhetünk
élhetünk úgy mint egy igazi anya és lánya. Tiszta lappal indulunk, én pedig támasza leszek bármiben ha kell. Hosszú homályos talányos
nehéz hónapok borultak rám. Reménytelen hitvesztett kezdeményezések ,és nemek
halmaza borított.
-Miért?
-Végigjártam minden várost mi
kapcsolatot jelentett vele, s ezernyi levet engedtem el segítséget kérve, de
mindenhol csukott ajtó talált. Senki nem tudott segíteni. Hivatalok tömkelege
utasított innen oda, miközben csak a szabályokról hablatyoltak. Rájöttem egyedül
vagyok e nagyvilágba bolyongva ,ahol mindnek érdektelen és senkit nem érdekel a
bajom. Oldjam meg ahogy akarom. Hát örökre elveszett?
-Miért?
-Senki nem tudott segíteni nekem
merre keressem. Reményt vesztve már-már kezdtem belenyugodni ,amikor előkerült
neve újabb három év után. Nevét látva
lábam megremegett.
-Miért?
-Egy monitor betűi tálalták a valóságot, mi szerint édes anyám
már hét éve halott volt ,Szemem megtelt
könnyel, mert a valóság oly szíven talált . Hajótörött volt az életben és
segítségért kiáltott felém de csak későn hallottam meg.
-Miért?
Rájöttem arra önző voltam, nem
adtam lehetőséget arra elmondjon bármit is nekem, hisz esélyt sem kapott.
Így büntetésem még jobban fájt. Még
mindig hittem a gép is tévedhet és ő mégis él .Csak ekkor éreztem véget ért, elveszett bennem.
-Miért?
A tudata annak hogy
hajléktalanként távozott és sírhelye ismeretlen a mai napig is maga a borzalom,
mi sajnos valómmá, és részemmé vált. Megérdemli azt a tiszteletet, hogy
korrigáljam hibáim.
-Miért?
-Lelkem csak akkor nyugszik meg
,ha sírjára virágom teszem, és akkor elmondhatom mennyire szerettem. Már
tudom mit jelentett nekem, hisz
gyermekeim szemében újra élhetem.
-Miért?
-Két szép gyermekemre nézek ,és
tudom a csillagokat is lehozom értük ha kell. Imádom őket és ma már én vagyok a
jó öreg bástya aki óv és véd. Küzdök soha ne érezzék azt amit én egykor.
Miért?
-Hiszen az élet értéke az a
szeretet amit továbbadunk. azért mert ez a szeretet öröklődik újra és újra,
akár egy hosszú lánc, s a gyermekeim is tovább kell adják ,e megfoghatatlan
végtelen erőt.
-Miért?
-Eljön majd az idő amikor már én
sem leszek, csak mint álomkép ,s a szív hangjai közt emlékként létezek, de
fontos az ami utánam marad egy egész életben erőként szolgáljon két szép
gyermekemnek. Hogyan?
-Miért?
-A szeretetem biztos támasz,
bármely utat is választanak, én mindig bennük élek majd, s gondolataikban
hangom halván örökre tudniuk kell az egész életem csak róluk szólt. Mert az
édes anya szíve mindig hangosan dobban, s minden dobbanásban, egy pici szava
ott van. Az a szeretet amit én is érezni akartam. Ma már tudom anyukám bennem
él.
-Miért?
-Elég csak tükörbe néznem és
tudom én vagyok a mása, s bennem él minden szíve dobbanása mi örökké engem
vigyáz!
-Miért?
-
Az élet megtanított arra, ha van édes anyád óvd, védd,
szeresd hisz ő a valóság tengere mi
nekem álom és mese.
-
Miért?
-
Hisz ennek a történetnek, minden sora él ,és valóságtejes, s
az élet mindig felül írja önmagát. Most már biztos anyukám újra velem van,
újra létezik ezen sorok által. Minden alkalommal ha elolvasom e kis történetet
szemem megtelik könnyel.
-
Miért?
-
Valamiért ennek a történetnek, tanulsága van és soha nincs
vége.
-
Miért?
-A Választ keresem de
fölráz a villamos csikorgása, majd egy csilingelés mely fülembe zeng, jelzi
mennem kell véget ér az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése