Szeretni,s szeretve lenni!

Örökké keressük a boldogságot,

ám nem a megfelelő helyen,

sötétben tapogatózva,

mégis vágyunk rá végtelen.

Elfelejtjük a szépséget ne keressük,

csupán külsőségeken,

mert valódi értéke szívünkben van jelen.

Tettek cselekedetek ezek,

a meghatározó erős végtelenek.

Csupán ha figyelnénk egymásra,

nem haldoklana a szeretet,

nem lennének fény nélkül világító,

emberi tekintetek.

Hisz az emberi szív mire is vágyik?

arra hogy szeressék,s szerethessen.

Szeressük egymást,mi fontos kell legyen,

egyébként a szívünk meghal,

szépen lassan csendesen.

Amíg ezen földi élet létezik,

ez a kicsi dobbanó ajándék,

nem halhat,mert éltetni születik.

Figyeljünk egymásra,

fogadjuk el önmagunkat is,

merjünk szeretni,merjünk élni,

hiszen minden hajó dagállyal emelkedik.

Fontos elfogadni saját magunk,

ne akarjunk másokká válni,

csupán legyünk boldog önmagunk.

A múlton változtatni nem tudunk,

ám a holnappal tiszta lapot nyithatunk.

Másokat támogatva,éljünk egy szebb napot,

s ezzel az élet igazi ajándékát,

érezni fogjuk,s lám csillogni fog szívünk,

ám a legfontosabb érezni tudjuk!

Legyünk hálásak,nevessünk,

 szeressünk, egy emberi életen,

ez a valódi jelen.

Az ember gyarló nem látjuk a kicsiny csodákat,

csupán akkor vesszük észre,

ha már rég tovább szárnyalt.

Mink volt, és mi maradt,

akár az egészség ami volt,

csupán továbbszaladt!!

Nevetni,szeretni, szeretve lenni,

legyen jelszavunk,s adjunk addig,

amíg megtehetjük,s adhatunk!!

Halovány rózsaszál

Behunyom szemem,elgyötör az álom,

ekkor éberen látom a szívem kertjébe,

egykoron elültetett összes virágom.

Hittem a földkerekség összes szépségét,

 beleplántáltam, 

nem is lesz párja eme világnak.

Egy hely melyben tengernyi rózsaszál,

ameddig a szem ellát,nem láthat csupán,

millió színpompás illatozó csodát.

Ahol a szél csalókán játszik velük,

simogatva fütyüli, 

kicsi szív, éltesd e kertet nekünk.

Minden hajnal mosollyal fogadott,

pirkadatkor a lágy szellő,

 illat felhőt táncolva hordozott,

napnak sugara sütötte,

ragyogó,vöröslő szirmaik,

hol leveleken csücsülve hintáztak,

eső csillogó cseppjei.

E hely hol lelkem tavasza,

egykoron ébredt,

ahol,hittem a szeretet örökké éltet,

reménysége lehet minden,

új napnak, vagy évnek,

ma már elvesztett illúziók, emlékek.

Változó érzések kavalkádját élem,

zord és fájó dolgok kavarognak e szívben.

Csak az idő ami lassan lepereg,

éreztetve a vállamra rogyadozó,

egyre nehezebb terheket.

Fájó sóhaj égeti perzseli kertemet.

Legyen minden könnyem,

virágaimnak öntöző vize,

legyen sóhajom,szélnek ereje,

mosolyom csillogása töltse be az éjt,

szeretetem adjon álmaim kertjének,

csupán egy kicsiny esélyt!

Ne száradjon földje,repedve szét,

nem akarom látni,

ahogy a vöröslő rózsa,

kifakulva elfonnyadva él.

Nem akarom pillantani

száradó levelét,

töredező szárait,

mi csak kínlódva él.

Amíg élek, örökké remélek,

szeretet kell,táplálja e helyet.

Hisz eme kert az én szívem,

s ha kell ezerszer újra ültetem.

Ébredés

Hiszem hogy minden ember,

 egy létező talentum maga,

lelkem mélyén tudom,

mindenkinek van saját zenéje,

önmagát hívó,szólító szava.

Cél kell legyen,

 önmagunkban hinni,

lelkünk tisztaságával,

gondolataink erejével,

magason szárnyaló,

jövőt építeni.

Hiszen szíve retekén,

mindenki valamiről álmodik,

hát legyen eme álom a cél,

s ha senki más nincsen e földön,

mutasd meg képes vagy elérni,

megvalósítani saját vágyaid.

Csupán saját hited a fontos,

nem számít semmi más,

ha megtanulsz hinni magadban,

látni fogod a valódi csodát,

hittel lesz feléd mindenki más.

Manapság kevesen vannak,

biztatást adó emberek,

mégis én csak arra biztatlak,

legyél újra csupán gyerek.

Kérdezheted tőlem miért?

Válaszom azért, mert hittünk,

hittük megválthatjuk a világot,

nem volt lehetetlen,

amit el nem érhettünk.

Szép volt a világ,

miben örökké mosolyogva,

célokkal telve ébredtünk.

Mi történik ma vajon velünk?

Csupán azért hajtjuk agyon magunk,

mert ezzel pénzt keresünk,

bedőlve annak a hazugságnak,

ettől lesz szebb az életünk.

Mind mind hazug szavak,

ez az a hely ahol a valóság,

maga az élet szépsége elmarad.

Igaz törtetsz és lesz pénzed,

ám elszállnak az évek,

s rá kell jönnünk,

pénzedért akarod megvenni,

 a saját egészséged.

Kiálts fel nem én ezt,

nem akarom!

Ismételd el, élni akarok,

minden új pirkadó hajnalon.

Nem számít a pénz,

hisz nem viszed sehova,

ám ha éltél a szép életet,

az emléke mi örökké velünk marad!!

Sok boldogságot kívánok nektek!

Eljő a gyönyörű nap,

hol valósággá válik minden álom és édes remény,

mely oly régen ott lapult mélyen szívetek retekén.

A szerelem,és maga az élet, tárt karokkal vár,

s hogyan varázsoljátok óriási csodává,

az csupán rajtatok múlik,döntéseitek soraiban áll!

Tanútok legyen föld és ég, maga a tenger,

daloló fák hangja, a hold,és millió ember.

Ha pedig felcsendül az orgona hangja,

fogadd egy életre társnak, 

harsogjon a boldogító igen,a szerelem dala.

Add át szívedet örökre társnak,

életedet pedig hozzá ráadásnak!

Tudnotok kell,egymást szeretve,megértve,

 sokkal könnyebb élni,

Tálaljon az élet bármit, a boldogságot,

örökké együtt fogjátok átélni.

Érezd hogy,szereted mindig egyre jobban,

lásd magad két szemében,

rejtőzködj minden mosolyában!

Meglátod egy napon,szemeid szemeiben égnek,

ekkor tudd, érezd,

 ez maga a csodás pillanat, maga az élet.

Tartson örökké minden szerelmes pillanatotok,

amihez én e pár sorommal,

SOK BOLDOGSÁGOT KÍVÁNOK!!!

A NAGY Ő!

Valahányszor megpillantom,

elszáll minden szomorkás gondolat,

egyetlen kedves szava,

arcomra mosolyt csalogat.

Fénnyel teli huncut  pillantásába,

miben tengernyi erő benne van,

csillagokig képes repíteni,

ez az ahol elszállnak gondjaim,

ahol megragad maga a pillanat.

Amikor ő jól érzi magát,

akkor velem is minden rendbe van,

nem számít ha le se hunyjuk szemünk,

csupán egész éjjel nézzük egymást,

mert a szerelmes tekintete,

ami minden nap velem marad.

Elfogad úgy ahogy vagyok,

nem akarja se átfesteni,

se megmásítani a holnapot.

Jó dolog érezni számára,

a legfontosabb én vagyok

Az sem számít,ha nem lenne levegő,

mert tudom ő az éltető erőm.

Jóban-rosszban kéz a kézben,

együtt lépked velem,

megtart ha kell,örökké felállít ha elesem.

Ma már tudom ő, az egyetlen,

aki  kell egy egész életen,

mindig velem,soha nem ellenem.

Nem kellenek ahhoz hatalmas tettek,

sem szavak, hogy tudjam,

a szívem közepe örökké te vagy!

,

Fájó könnyek

Minden éven eljő a fájó nap érzéseinek hada,

ahol egy percre megáll az idő,

hol érzések kavalkádja tör elő,

mégsem forr be a szívemben  tátongó űr soha.

Hisz anyák napján mindenki boldogan,

ragyogó szemmel édesanyjáról emlékezik,

s talán csak a sors ostoba fintora,

hogy számomra ily lehetőséget nem adott soha!

Megszültél,ám nem kértem hogy éljek,

semmi sem volt fontos,

számodra csak játék volt az egész élet.

Nem ismertem valódi arcodat,

nem tudom milyen ha egy anya simogat.

Örökké elképzeltelek, elhitettem magammal,

te csupán távolról szeretsz.

Kicsi iskolásként rajzoltam ajándék szíveket,

csupán odaadni nem tudtam senkinek.

Átéltem szomorú perceket,

végignéztem ahogyan pajtásaim,

mosolyogva adták át a rajzolt szeretetüket.

Álltam, egyre csak vártam,

kerestem anyámat,mégsem találtam.

Így ajándékom örökké kezemben maradt,

könnyes szemekkel küszködve,

beoltottad a szeretet lángokat!

Ha megkérdeznék, 

ma felnőttként mit adnák neked?

Elővenném,

a gyermekként megrajzolt papír szíveket,

kezedbe tenném és letörölném könnyeidet.

Elmondanám neked,már nem tudlak,

téged szívből szeretni,mert én már,

csupán édesapám nyomdokaiban tudok,

büszkén,boldogan lépkedni.

Ő az aki megérdemel mindent,

 ezen a világon,

ő ki két szülő szeretetét egybe,

örökké nekem összecsomagolt..

Soha nem kért csupán csak adott,

értem mindent beáldozott.

Ma mégis szívből köszöntök,

 minden édesanyát,hisz én is az lettem,

és ez kárpótol mindenért,feloldoz,

minden hibát!

Ám mivel én édesapát köszöntök,

élj soká boldog apák napját.

Őszinte szerelem.

Szeress mert a legnagyobb dolog a szerelem,

mit szebbé  tehetsz  ha megosztod velem.

Szeress úgy,hogy feledjem minden gondomat,

évek múltán is boldogan idézzem,

azokat a  gyönyörű együtt átélt pillanatokat.

Megadott neked a sors akár egy társat,

kivel a rosszat jónak láthatod,

akivel minden álmod valósággá válthatod,

kivel a holnapot boldogan várhatod.

Nem kérek sokat,csupán annyit,szeress,

úgy ahogyan én téged,ez a legnagyobb kérésem.

Légy az aki vagy, kicsiny világodban,

számíts rám a bajban.

Lebegjen szemed előtt minden álmod,

vágyad,mit bennem megtalálhatsz.

Ha valaki igazán szeret,fáj amikor este,

elengedi a két kezed.

Torkod szorul ha rá gondolsz,s tudod,

csupán a csillagok őrzik álmát,

hasít a szív, mert reggel elsőként nem téged láthat.

Tudod e milyen őszintén szeretni?

Hatalmasakat dobbanó szívvel ébredni?

Mikor a lelked csak hozzá húz,

örökké hozzá beszél, forró csókjaira vágysz,

s két karja ölelésére ami téged elégve örökké véd!

Én már tudom,mert őszintén szeretlek,

gyűlölöm a nélküled eltöltött órákat perceket.

Jöjj velem egy másik világba,

ne gondolj a régi  múltbéli hibákra.

Éljünk együtt boldog éleket,

miben a szerelmünk örök legyen!

Mint egy második édesanya...

Olyan a természet akár az ember,

minden reggel újra ébred,

csodára várva még ha sírva is,

 örökké énekel.

Igaz könnyeit soha nem láthatod,

hisz zokogva is képes életet lehelni belénk,

 egy-egy szomorú ködfátyolos napon.

Tárt karokkal vár,akárcsak egy anya a gyermekét,

lágyan az ébredő nap sugarával simogatja arcod,

minden fa,fű, bokor,lábaid elé borulva köszönt,

s ha figyelsz, csendben hallgatsz, füledbe suttogva mesél.

Megnyugtat,melegen átölel, szívedbe életet lehel!

Mosolyt rajzol arcodra, semmit sem kérve,

csupán lábaiddal lépd át kapuját, 

nyíljon ki szemed,akár a legszebb tavaszi virág,

találd meg benne a káprázattal teli színpompás csodát!

Hidakkal biztosít számunkra biztonságos utat,

min átkelve minden szív akár a csobogó patak dalra fakad.

Víz tükrébe nézve láthatod arcodat,

ragyogván a tisztaságtól,sok ezer kövén,

 csak tiszta vízcsepp szalad.

Szalad és táncol kövecskéken át,

felöltve közben a legszebb fodros hófehér ruhát.

Szomjadat oltja forrásoknak hűs csillogó vize,

ajkaidon ragyog valódi éltető ereje.

Kell e ettől nagyobb csoda?

Ő ki nem csak nekünk megáradt embereknek,

százezer állatkának megnyugtató otthona.

Ő egy csodálatos erő,akár a legjobb édesanya!

Mégis csupán ő él értünk?

Vajon látjuk e könnyeit,bánatát?

Sokszor tajtékozva sír, akár a legvadabb óceán,

villámokkal dühét sújtja ránk.

Dörögve jelzi igazi haragját,

mégsem figyelve csak megyünk tovább!

Nem tudja elmondani,mégis próbálja,ne mérgezz tovább,

ne szemeteld tele földjeim,

ne tördeld fáimnak ágait,

ne vágj ki a fát,hisz ezzel elveszed állataimnak,

gyermekeimnek otthonát!

Vigyázz kicsit te is rám,

ha akarod láthassa a te gyermeked ,

unokád is a tiszta földanyát!

Félhomály

Oly sokszor jön egy- egy üzenet,

elolvasom százszor is még sincs benne értelem!

Ilyenkor csupán némán bámulok,

eltűnődve rajta miért nem értem?

miért képződnek fejemben kérdőjelek?

vajon mit akarnak takarni az értelmetlen mondatok?

Szavak melyek valójában nem takarnak semmit,

hisz állítmányuk zavaros félhomály!

Homály dereng előttem, mikből megállapítom,

ezen írás összekeveredett betűk halmaza csupán!

Talán bennem van hiba,mert az üzenetet nem érthetem,

ám hidd el próbálkozom a fordítással,

de csak falakba ütközhetem,

hisz az értelmetlen szavakhoz,

sosem társult értelem!

Ilyen fordító sohasem létezett!

Átgondolván a dolgot, sebaj csörgetem a telefont,

megbeszéljük hangokkal,

 és értelmet kapnak az írott  zűrös mondatok.

Ám ha nem veszed fel, többet tenni senkiért nem tudok!

Miért nem értem? -magamtól kérdezem,

talán ha a konyakot,rumra cserélem,

értelmet kapnak eme zavaros betű elemek.

Bekopog éjjel az értelmetlen üzenetek halmaza,

órákig nézegetem,de nem állnak össze a szavak!

Talán bennem van a hiba!

 Hisz rájöttem,UFÓK nyelvén még én sem tudok!!

Üzenet a távolba édesanyámnak!

Valamiért örökké fáj ha rád emlékezem,
Szívem sajog, vérzik csendesen.
Nem hagytál semmit magad után,
Csupán évek teltek évek múltán.
Nem tudom milyen igazán anyát szeretni,
Talán csak megpróbáltam egy ismeretlen,
Elesett embert nem elveszíteni.
Örökké vártam egyszer megtalálsz talán,
Megbeszélhetjük mi is volt valódi hibánk.
Nem kérem beszélj csupán adj jelet nekem,
Mond valaha érzett felém szíved.
Nem kérem beszélj, csupán ha döntöttél,
Ne üzenj semmit csak ha egyszer rájössz valóban mit tettél!
Ne küld az ég jelét, hisz nem vagy velem,
Nem jöttél így nem voltál soha sem nekem!
Soha nem léteztünk csupán játszottuk az életet,
Mert nem ez amit akartunk, talán a találkozástól,
Féltünk mind ketten.
Ne add azt nekem mit másoktól elvettél,
Ne üzend nekem már születésemkor szerettél!
Ne üzenj csak ha együtt megtaláljuk a helyes szavakat,
Szavakat melyből az élet fakad,
Miknek a vége nem a pokol kapujába szakad!
Talán az élet azt kívánta igazán sose ismerjél,
Talán egyszer eljő a pillanat hogy felém üzenjél.
Remény egyszer találunk szavakat,
Miből élet fakad,
S talán megszüljük egymást vajúdásunk során,
Akkor üzend meg nekem valahol vársz reám!
Ma csak a csend beszél,de tudom fut az út tovább,
Rohanó fák ágai között találom a látni nem akart hibát.
Lerombolt lelked, mi kószál velem,
Mára rájöttem nem maradt semmim,
Csupán egy fotód mi megmaradt nekem!
Megszűnt a kapcsolat, csupán egy látszat ,
Mi velem megmaradt.
Mégis próbálok szállni,nem mit egy vergődő madár,
Leszek én a vándor ki egyszer lelkedre talál!
Mégis azt mondom szeretlek téged,
Te mégis azt üzented,elmentél,hogy ne bántsanak,otthagytál végleg.
Ne legyen több bűn, mert szeretni így nem lehet,
Ne kelljen miattam lehajtani soha fejedet.
Egyszer átlépem majd  a lét küszöbét,
Talán megértem miért volt minden,
Mi volt a lét.
Tudom egyszer kapok a miértekre válaszokat,
Mi volt a volt? s miért?
Egy biztos szeretlek téged,
.Akkor is ha az üzenetem soha többé nem érhet révbe.
Nem értheti senki eme sorokat addig míg,
Nem vesztett édesanyát három éves gyermeki korában!

1. 
   

Lehetőség

Lehet hogy néha úgy érzed,

Csillagok fénye ragyogva suhan rajtad át,

Pillanatnyi érzés,mely lelked járja át.

Mégis vele száll az éj,mi sötét leplet boríthat reád,

Furcsa érzésekkel telve, büszkén,tiszta szívvel,

Csupán csak egy helyben állsz.

Félelmetes érzés a való magány,

Sokat kell még menj hisz messze van hazád.

Ám ha újra az árva éj borul vállaidra, 

Mi sötét talány, hited,tiszta lelked,

Mi igaz utat talál.

Jöhet még sok-sok hideg éj,

Mi rajtad ébredve száll tovább,

Higgy önmagadban,

Hiszen való csodát saját lelkedben találsz!

Néha árnyak suttogását hallhatod,

De tudd a szél viszi tovább,

Távoli hosszú utadon,

 A fény az igazi hű barát,

Ki végigkísér egész a célig ám!

Nyisd ki szemed és jöhet a sötét rideg éj,

Büszkén,reménnyel rugaszkodj el e földtől,

S láss csodát a napig is felérsz!

Te vagy ki az éj sötétjét,nappallá teheted,

Te neked kell legyen hozzá bátorságod,

És hozzá valódi erős hited.

A remény ami nem hal meg soha sem,

így a sötét éjt, csillagok ragyogásával,

fénynek érezheted!

Sokat kell még menj hisz messze van hazád.

Ám ha újra az árva éj borul vállaidra, 

Mi sötét talány, hited,tiszta lelked,

Mi igaz utat talál.

Anya és lánya

 Abban a pillanatban amikor megszülettél,

Szívembe örök boldogságot égettél,

Hiszen első pillantásod,

Pici kék szemeiddel mosolyogva tetted,

Két kicsiny kezed mi elsőként engem érintett.

Nekem gügyögted először azt a szép szót mama,

Szívemnek te lettél éltető csodás ostora!

Te vagy kiért élni érdemes,

Jöhet vihar,vagy zúgó ár,

El tőlem soha nem vehet!

Érted élek ha kell halok,

Ha kell egy hegyet is elmozgatok!

Tudnod kell az örök szeretet, 

Az- az erő mit senki el nem vehet!

Ameddig élek egyetlen szavaddal is beérem,

Azzal"szeretlek anya"számomra eme két szó,

 Maga az élet!

Soha nem kell ezer szó,sem köszönet,

Csak két szemed csillogása,

Mi felém nevet.

Jó anyának lenni a legnehezebb dolog,

Akár a gát törhetetlenül,ha kell a víz útját állom.

Tajtékként is verhet hullámokat,

Büszkeséggel tölt el mert te az én kislányom vagy!

Tudd számomra örökké az is maradsz!

A szeretet mi összeolvasztott két szívet,

Az másé sosem lehet!

A hűséges tanár!

Igazi hű tanítónk maga az élet,

Mi megmutat minden jót és szépet,

Mégsem csupán ezekből áll e történet,

Hisz sodorva magával fájdalmat éreztet,

Késeket állít szívünkbe,élesen véreset,

Ő ki mégsem kegyelmez.

Csupán suttogó hangja hallható,

Tanulj a hibákból.

Nem számít valaki mennyire jó veled,

Eljön az idő és megbánthat téged,sebeket ejt, 

A harag mi gyötör nem tarthat soká,

Hisz ő megtanít rá, mindent meg kell bocsáss!

Tudatni fogja a bizalom építéséhez,évek kellenek,

Ám láttatni engedi,

 Lerombolásához elég csupán egyetlen perc!

Soha nem kell változtatni barátainkat,

Majd idővel rájövünk ők is változhatnak.

A körülmények,környezetünk hatásai alatt alakulunk,

De tetteinkért felelősek csak is mi vagyunk.

Rabláncként is megélhetjük,húzhatjuk  őket,

Mégis rájövünk,

 Ha magunk kormányozzuk tetteink az a helyes.

Megtanítja a türelem rengeteg gyakorlással jár,

Mert az élet a legnagyobb tanár!

Megértjük hogy vannak emberek,

Akik bármennyire szeretnek bennünket,

Kimutatására mégsem képesek.

Majd tudatosul benned,

Ez nem azt jelenti hogy sohasem szeretett!

Ráébreszt arra nem elég számodra,

 Hogy valaki megbocsát,

Elsőként magadnak kell megbocsáss!

Nincs ideje arra összeragaszd,

 Szilánkokra hullott szíved darabjait,

A világ ilyen, élned kell hisz az élet mi oly rövid!

Ezer nem hozzád illő emberrel találkozol,

Mire megtanulod értékelni,az isteni ajándékot,

Adományt, ahol újra csak tanulsz!

Bezáródhat az ajtó, mégis nyílik egy új,

Csupán sokszor eltűnődsz a bezártakon,

Így nem is veszed észre kinyílt a vágyaidon az út.

Nem veszed észre mid van, 

Ameddig el nem veszíted,

Ám azt sem érzed mi hiányzik, 

Ameddig nem birtokolhatod.

Mert az élet már csak ilyen,

Jó tanító ami kétségtelen!

Merj álmodni, hiszen a legszebb dolog,

Magadhoz ölelni az álmaidban láthatót.

Oda menj ahová szeretnél,

Hisz a te életed,

Merni kell vállalni hisz ez a legrövidebb!

Örökké légy önmagad,ne változz meg senkiért,

Büszkén vállald önmagad,

Mert életünkben mindenki más,

 És ez ettől tökéletesen szép!

Kiáltás az ég felé

Néha összeomlik minden,

Érzem semmi sem a régi,

Szebb életet szeretnék,

 Vagy csupán jobbat remélni.

Csalódni tudom bárkiben fájó dolog,

Ám a szülök által okozott seb,

Ami örökké fájni tud.

Miért vérzik szívem,ha a szülő nem látja?

Miért hullik ezer könnyem,ha csupán a földet áztatja?

Nem akarom megérteni, eme fájó életet,

Miért kínoz, miért ejt ezernyi vérző sebet?

Elfogadom az idő halad,és ha a szülő beteg,

Az a feladatod gyermekeként add a kezed!

Mégis érzem kevés vagyok,

Bármit teszek, örökké bántó szavakat kapok.

Nem kellek csupán ha jő a baj,

Amikor kell egy pillér, aki megtart,reményt sugall.

Mikor érzem majd, csupán morzsányi szereteted?

Remélhetem e talán egyszer átölelsz?

Kitudod e egyszer mondani kislányom szeretlek?

Hisz soha nem kértem semmit,csupán annyit kicsit szeress!

Sosem tudtál szeretni engem igazán,

Mert az élet édesanyám arcát szabta rám.

Bármikor rám néztél, csupán csak őt láttad,

De nem tehetek róla, hogy az élet nem neked szánta!

Engem eltolsz magadtól,számodra senkid sincs,

Csupán a fiad,akinek szívedben helye van!

Legyen bármilyen ő a fény,

Pedig tudod tőle csak szikrákat remélj!

Enyém a teher,övé a fény,babérokat arat, 

De az érted vívott harc ami marad az enyém.

Kiáltanék,de hiába nincs kinek,

Sorsom elfogadom,a lábtörlő szerep megmarad nekem!!!

Szívem hangjai.

Minden ami mára lettem,

Azért van mert szerettél engem.

Tudtál erőt adni mikor oly gyenge voltam,

Új hangokat kaptam mert elnémult ajkam.

Visszaadtad elveszett hitem, 

Bizonyítva felemelsz és elérhetem akár a kék eget.

Mellém álltál, s ezernyi igazságra rámutattál.

Jóra fordítottad a legrosszabb dolgokat,

Boldoggá tetted napjaimat!

Valóra váltottad képekben látott álmaimat,

Azzal, hogy minden benned rejlő szereteted nekem adtad.

Örökké hálás lehetek,hiszen e szerelem által,

Boldogságban veled tölthetek el egy egész életet.

Te ki a legjobbat megláttad bennem,

Szemem voltál,láttál helyettem.

Soha nem hagytad hogy elessek,

Felemeltél és hittél helyettem.

Magasba repítettél,mert nem tudtam valamit elérni,

Megmutattad hiteddel az összes csillagot le tudom szedni.

Aki ma valóban vagyok, 

Neked köszönhetem, hiszen tudom szeretsz nagyon.

Szárnyakat adtál,tanítottál repülni,

Mindazért, hogy céljaink,

Kéz a kézben tudjuk valósággá váltani.

Hálás lehetek,

 Minden eltelt napért, mit veled tölthetek.

Szerencsés is vagyok, 

Akkor amikor a legnagyobb kincsed,

Szíved szerelmét neked örökké átadod.

Szerelmünkkel ragyogjuk át az összes éjszakát,

Amíg e szerelem él,nem kérek semmi mást.

Életünk sodrásai

Mindenki élete útján megél dolgokat,

Van úgy hogy erős akár az acél,

S úgy érzi minden rendbe van.

Ám jő vele új idő,mikor csupán sodor a szél,

Akár egy elszáradt levelet felkap,

Mi ha leesik porrá zúzza,s darabokra hullik szét.

Ez maga a lét.

Van hogy csupán álmodunk,

Miben magunk vagyunk a ragyogó napok,

Ám lehetünk fecskék,kik a szárnyaikat bontják ép.

De megtehetjük,s olykor lehetünk csillagok,

Olyanok amik túlragyogják a napot.

Az élet körforgása,amit mindenki átél,

Hisz az életünk ezektől szép.

Lehetünk boldogok,vagy talán árvák,

Lehetünk szabadok,

Ám tűnő pillanatnak tűnhet sokszor a bezártság.

Annyi mindenek lehetünk,

Ha akarjuk igazán,

 A gondolatokban szárnyal az igazi erőnk.

Lehetünk soványak,vagy talán csinosan teltek,

Szétpattanhat a ruci,de ez ami szemernyit sem lényeg.

A szív a lélek ami igazán fontos,

Jónak kell maradnunk,

soha nem lehetünk gazzá vált gonoszok.

Hiszem a jóság az otthonunk,

Tiszta szívvel adni és hinni benne,

Ez a feladatunk.

Büszkeségem az édesapám.

Mosott régi képek,melyen még egykor,

 Fiatal életed boldogan élted,

Hol nem voltak kedves arcodon ráncok,

Ahol mint a napsugarak fénye tündökölt arcod,

Mosoly ült rajta, erőt sugárzott,

Te ki minduntalan értünk éltél,

Kiben nem voltak kételyek lehetetlen álmok.

Hová tüntetek?

Mára sajnos minden megfakult,

Elszállt az idő,csillogó barna hajad,

Lassan őszbe fordult.

Felnőtté váltunk mi kicsiny gyermekek,

Rá kellett jönnöm ma már nekünk kell,

 Végig gondolni mi számodra a helyes.

Bár sokszor megidézem régi múltadat,

Elrebegem vele hálás imáimat,

Hisz te vagy az egyetlen ki szívem élteti,

Te vagy minden mi minden rezdülését életre kelti.

Büszkék lehetünk,mert egyedül küzdöttél,

Vérző szívvel mégis mosollyal neveltél.

Megtettél mindent mint egy apa magányában megtehet,

Értünk feláldoztál egy egész életet.

Félretéve minden bánatod, csak értünk dolgoztál,

Azért hogy meglegyen a mindennapi betevő falatunk.

Eltelt az élet,benne pedig mára már felnőtt unokáid lettek,

Arcodon mély ráncok élnek,

 Sajnos,

 A betegség az ami senkinek nem kegyelmez.

Nincs rá annyi szó amennyit neked megköszönhetünk,

nincs annyi könny amellyel téged félthetünk.

Mégis boldog vagyok, mert velünk élsz,

Ami az életben a legszebb,

Hisz az édesapánk leszel,ameddig csak a szívünkben élsz!

Nem baj ha sokszor elfelejtesz dolgokat,

Ezerszer elmondom majd és úgy veszem minden rendben van!

Ha félsz mondanod sem kell mi veled leszünk,

Átölelve téged,vigasztalunk,

 Együtt veled csak a szépre emlékezünk.

Két gyermek kinek helyes utat mutattál,

Kiket példásan neveltél,becsületre,munkára megtanítottál.

Egy szem szülőként szeretetet adtál kettő helyett,

Még akkor is ha sokszor érezted nem bírod,

 És ezt nem teheti a sors veled. 

Mára pedig eljött az idő, és mi következünk,

Visszaadni neked az általad kapott,szeretetünk.

Legyen bárhogy érted élünk,s ha kell meghalunk,

Köszönve, nekünk a jó isten egy ilyen szerető édesapát adott!

Soha nem hittem idővel mindent átértékel az ember,

Nem gondolva bele a szülő is gyermekké válhat egyszer.

Eljő az idő és ölelgetni kell,ahogyan te tartottál minket,

És altattál sokszor könnyek között,fájó szívvel el.

Ám mi erősek vagyunk,két karunkban tartva,

Suttogó hangunkkal nyugtatunk.

Ha elesel felállítunk,és a felejtés a fejedben sem nagy dolog,

Hiszen mi vagyunk akik mindent újra elmondhatunk.

Minden elmúlhat egyszer, de a szülői szeretet,

Amit soha senki szívünktől nem vehet el.

Mi gyermekeid pedig büszkék vagyunk,

Mert nekünk egy tisztességes, becsületes igazi édesapát,

A JÓ ISTEN ADOTT!

Üzenet a Fehér farkasnak!

Hiszem ma mindenki nevében szólhatok,

Tudom,ha majd végigolvasod, 

Szívedbe karcolnak e soha ki nem mondott mondatok.

Te ki egy farkasfalka élére álltál,

Te ki annyi minden erényed megmutattál,

Ki örökké tudtad mi a helyes,

Tudom példaként néztek fel rád az emberek.

Jó eszmékért tudtál elismerést adni,

Vállakat veregetni,jó tanácsot adni,

Ha pedig hibát hibára halmoztunk,

Helyes útra tereltél,sokszor érezve,

Oly nehéz,mégis erővel telve,

Fejet felemelve,de együtt csapatként harcoltunk.

Saját történeteiddel,tudtál érvelni,

Olyan sosem volt hogy valamit te ne tudnál megoldani.

Szavaiddal láttuk más aspektusban a dolgokat,

Hittünk benned, minden szavadnak építő célja van!

Egy csapatot vezettél minek vezére voltál,

Mire büszke lehetsz,mert mosollyal arcodon,

Mégis fegyelmet tartottál.

Lazán, ámbár profin kezelted a dolgokat,

Családiassá változtattad, a hideg munkahely cím alatt álló dolgokat!

Láttuk zakódat ledobva, izzadva velünk együtt dolgozni,

Elfelejtve te egy vezér vagy,és valójában neked nem kell cipelni,robotolni!

Hitelesen adtad tovább a dolgokat,

Csupán azért hogy megvalósítsuk kitűzött céljainkat.

S mi minden munkából tapasztalatot szereztünk,

Ezzel fölvértezve együtt küzdöttünk!

Egykor farkasként tudtunk küzdeni,

Vezérünket megtanultuk büszkén, tiszta szívvel követni.

Vakon  árkon-bokron át,veled törtetve együtt kitartani.

Mégis úgy érzem ma érted üvölt e falka,

Hiányát eme régi erőnek egyre jobban szétszakadva.

Mára nem maradt csupán néhány tagja,

Aki tartja e régi szellemi tanítást, mi általad volt megtanítva!

Ma amikor minden kopár és hideg,

Látom lépteid mi újra felénk siet.

Mosolyogva,vidám arcod felénk dereng,

Küzdened kell azért hogy velünk lehess!

Mutasd meg tudsz még harcra készen küzdeni,

Kell hogy a fehér farkas, csapatához tudjon visszatérni!

Mi szürke farkasok addig,a holdig vonyítunk,

Minden szavunk arról szól,

TÉGED MI MINDIG VISSZAVÁRUNK!!