Büszkeségem az édesapám.

Mosott régi képek,melyen még egykor,

 Fiatal életed boldogan élted,

Hol nem voltak kedves arcodon ráncok,

Ahol mint a napsugarak fénye tündökölt arcod,

Mosoly ült rajta, erőt sugárzott,

Te ki minduntalan értünk éltél,

Kiben nem voltak kételyek lehetetlen álmok.

Hová tüntetek?

Mára sajnos minden megfakult,

Elszállt az idő,csillogó barna hajad,

Lassan őszbe fordult.

Felnőtté váltunk mi kicsiny gyermekek,

Rá kellett jönnöm ma már nekünk kell,

 Végig gondolni mi számodra a helyes.

Bár sokszor megidézem régi múltadat,

Elrebegem vele hálás imáimat,

Hisz te vagy az egyetlen ki szívem élteti,

Te vagy minden mi minden rezdülését életre kelti.

Büszkék lehetünk,mert egyedül küzdöttél,

Vérző szívvel mégis mosollyal neveltél.

Megtettél mindent mint egy apa magányában megtehet,

Értünk feláldoztál egy egész életet.

Félretéve minden bánatod, csak értünk dolgoztál,

Azért hogy meglegyen a mindennapi betevő falatunk.

Eltelt az élet,benne pedig mára már felnőtt unokáid lettek,

Arcodon mély ráncok élnek,

 Sajnos,

 A betegség az ami senkinek nem kegyelmez.

Nincs rá annyi szó amennyit neked megköszönhetünk,

nincs annyi könny amellyel téged félthetünk.

Mégis boldog vagyok, mert velünk élsz,

Ami az életben a legszebb,

Hisz az édesapánk leszel,ameddig csak a szívünkben élsz!

Nem baj ha sokszor elfelejtesz dolgokat,

Ezerszer elmondom majd és úgy veszem minden rendben van!

Ha félsz mondanod sem kell mi veled leszünk,

Átölelve téged,vigasztalunk,

 Együtt veled csak a szépre emlékezünk.

Két gyermek kinek helyes utat mutattál,

Kiket példásan neveltél,becsületre,munkára megtanítottál.

Egy szem szülőként szeretetet adtál kettő helyett,

Még akkor is ha sokszor érezted nem bírod,

 És ezt nem teheti a sors veled. 

Mára pedig eljött az idő, és mi következünk,

Visszaadni neked az általad kapott,szeretetünk.

Legyen bárhogy érted élünk,s ha kell meghalunk,

Köszönve, nekünk a jó isten egy ilyen szerető édesapát adott!

Soha nem hittem idővel mindent átértékel az ember,

Nem gondolva bele a szülő is gyermekké válhat egyszer.

Eljő az idő és ölelgetni kell,ahogyan te tartottál minket,

És altattál sokszor könnyek között,fájó szívvel el.

Ám mi erősek vagyunk,két karunkban tartva,

Suttogó hangunkkal nyugtatunk.

Ha elesel felállítunk,és a felejtés a fejedben sem nagy dolog,

Hiszen mi vagyunk akik mindent újra elmondhatunk.

Minden elmúlhat egyszer, de a szülői szeretet,

Amit soha senki szívünktől nem vehet el.

Mi gyermekeid pedig büszkék vagyunk,

Mert nekünk egy tisztességes, becsületes igazi édesapát,

A JÓ ISTEN ADOTT!