A hűséges tanár!

Igazi hű tanítónk maga az élet,

Mi megmutat minden jót és szépet,

Mégsem csupán ezekből áll e történet,

Hisz sodorva magával fájdalmat éreztet,

Késeket állít szívünkbe,élesen véreset,

Ő ki mégsem kegyelmez.

Csupán suttogó hangja hallható,

Tanulj a hibákból.

Nem számít valaki mennyire jó veled,

Eljön az idő és megbánthat téged,sebeket ejt, 

A harag mi gyötör nem tarthat soká,

Hisz ő megtanít rá, mindent meg kell bocsáss!

Tudatni fogja a bizalom építéséhez,évek kellenek,

Ám láttatni engedi,

 Lerombolásához elég csupán egyetlen perc!

Soha nem kell változtatni barátainkat,

Majd idővel rájövünk ők is változhatnak.

A körülmények,környezetünk hatásai alatt alakulunk,

De tetteinkért felelősek csak is mi vagyunk.

Rabláncként is megélhetjük,húzhatjuk  őket,

Mégis rájövünk,

 Ha magunk kormányozzuk tetteink az a helyes.

Megtanítja a türelem rengeteg gyakorlással jár,

Mert az élet a legnagyobb tanár!

Megértjük hogy vannak emberek,

Akik bármennyire szeretnek bennünket,

Kimutatására mégsem képesek.

Majd tudatosul benned,

Ez nem azt jelenti hogy sohasem szeretett!

Ráébreszt arra nem elég számodra,

 Hogy valaki megbocsát,

Elsőként magadnak kell megbocsáss!

Nincs ideje arra összeragaszd,

 Szilánkokra hullott szíved darabjait,

A világ ilyen, élned kell hisz az élet mi oly rövid!

Ezer nem hozzád illő emberrel találkozol,

Mire megtanulod értékelni,az isteni ajándékot,

Adományt, ahol újra csak tanulsz!

Bezáródhat az ajtó, mégis nyílik egy új,

Csupán sokszor eltűnődsz a bezártakon,

Így nem is veszed észre kinyílt a vágyaidon az út.

Nem veszed észre mid van, 

Ameddig el nem veszíted,

Ám azt sem érzed mi hiányzik, 

Ameddig nem birtokolhatod.

Mert az élet már csak ilyen,

Jó tanító ami kétségtelen!

Merj álmodni, hiszen a legszebb dolog,

Magadhoz ölelni az álmaidban láthatót.

Oda menj ahová szeretnél,

Hisz a te életed,

Merni kell vállalni hisz ez a legrövidebb!

Örökké légy önmagad,ne változz meg senkiért,

Büszkén vállald önmagad,

Mert életünkben mindenki más,

 És ez ettől tökéletesen szép!

Kiáltás az ég felé

Néha összeomlik minden,

Érzem semmi sem a régi,

Szebb életet szeretnék,

 Vagy csupán jobbat remélni.

Csalódni tudom bárkiben fájó dolog,

Ám a szülök által okozott seb,

Ami örökké fájni tud.

Miért vérzik szívem,ha a szülő nem látja?

Miért hullik ezer könnyem,ha csupán a földet áztatja?

Nem akarom megérteni, eme fájó életet,

Miért kínoz, miért ejt ezernyi vérző sebet?

Elfogadom az idő halad,és ha a szülő beteg,

Az a feladatod gyermekeként add a kezed!

Mégis érzem kevés vagyok,

Bármit teszek, örökké bántó szavakat kapok.

Nem kellek csupán ha jő a baj,

Amikor kell egy pillér, aki megtart,reményt sugall.

Mikor érzem majd, csupán morzsányi szereteted?

Remélhetem e talán egyszer átölelsz?

Kitudod e egyszer mondani kislányom szeretlek?

Hisz soha nem kértem semmit,csupán annyit kicsit szeress!

Sosem tudtál szeretni engem igazán,

Mert az élet édesanyám arcát szabta rám.

Bármikor rám néztél, csupán csak őt láttad,

De nem tehetek róla, hogy az élet nem neked szánta!

Engem eltolsz magadtól,számodra senkid sincs,

Csupán a fiad,akinek szívedben helye van!

Legyen bármilyen ő a fény,

Pedig tudod tőle csak szikrákat remélj!

Enyém a teher,övé a fény,babérokat arat, 

De az érted vívott harc ami marad az enyém.

Kiáltanék,de hiába nincs kinek,

Sorsom elfogadom,a lábtörlő szerep megmarad nekem!!!

Szívem hangjai.

Minden ami mára lettem,

Azért van mert szerettél engem.

Tudtál erőt adni mikor oly gyenge voltam,

Új hangokat kaptam mert elnémult ajkam.

Visszaadtad elveszett hitem, 

Bizonyítva felemelsz és elérhetem akár a kék eget.

Mellém álltál, s ezernyi igazságra rámutattál.

Jóra fordítottad a legrosszabb dolgokat,

Boldoggá tetted napjaimat!

Valóra váltottad képekben látott álmaimat,

Azzal, hogy minden benned rejlő szereteted nekem adtad.

Örökké hálás lehetek,hiszen e szerelem által,

Boldogságban veled tölthetek el egy egész életet.

Te ki a legjobbat megláttad bennem,

Szemem voltál,láttál helyettem.

Soha nem hagytad hogy elessek,

Felemeltél és hittél helyettem.

Magasba repítettél,mert nem tudtam valamit elérni,

Megmutattad hiteddel az összes csillagot le tudom szedni.

Aki ma valóban vagyok, 

Neked köszönhetem, hiszen tudom szeretsz nagyon.

Szárnyakat adtál,tanítottál repülni,

Mindazért, hogy céljaink,

Kéz a kézben tudjuk valósággá váltani.

Hálás lehetek,

 Minden eltelt napért, mit veled tölthetek.

Szerencsés is vagyok, 

Akkor amikor a legnagyobb kincsed,

Szíved szerelmét neked örökké átadod.

Szerelmünkkel ragyogjuk át az összes éjszakát,

Amíg e szerelem él,nem kérek semmi mást.

Életünk sodrásai

Mindenki élete útján megél dolgokat,

Van úgy hogy erős akár az acél,

S úgy érzi minden rendbe van.

Ám jő vele új idő,mikor csupán sodor a szél,

Akár egy elszáradt levelet felkap,

Mi ha leesik porrá zúzza,s darabokra hullik szét.

Ez maga a lét.

Van hogy csupán álmodunk,

Miben magunk vagyunk a ragyogó napok,

Ám lehetünk fecskék,kik a szárnyaikat bontják ép.

De megtehetjük,s olykor lehetünk csillagok,

Olyanok amik túlragyogják a napot.

Az élet körforgása,amit mindenki átél,

Hisz az életünk ezektől szép.

Lehetünk boldogok,vagy talán árvák,

Lehetünk szabadok,

Ám tűnő pillanatnak tűnhet sokszor a bezártság.

Annyi mindenek lehetünk,

Ha akarjuk igazán,

 A gondolatokban szárnyal az igazi erőnk.

Lehetünk soványak,vagy talán csinosan teltek,

Szétpattanhat a ruci,de ez ami szemernyit sem lényeg.

A szív a lélek ami igazán fontos,

Jónak kell maradnunk,

soha nem lehetünk gazzá vált gonoszok.

Hiszem a jóság az otthonunk,

Tiszta szívvel adni és hinni benne,

Ez a feladatunk.

Büszkeségem az édesapám.

Mosott régi képek,melyen még egykor,

 Fiatal életed boldogan élted,

Hol nem voltak kedves arcodon ráncok,

Ahol mint a napsugarak fénye tündökölt arcod,

Mosoly ült rajta, erőt sugárzott,

Te ki minduntalan értünk éltél,

Kiben nem voltak kételyek lehetetlen álmok.

Hová tüntetek?

Mára sajnos minden megfakult,

Elszállt az idő,csillogó barna hajad,

Lassan őszbe fordult.

Felnőtté váltunk mi kicsiny gyermekek,

Rá kellett jönnöm ma már nekünk kell,

 Végig gondolni mi számodra a helyes.

Bár sokszor megidézem régi múltadat,

Elrebegem vele hálás imáimat,

Hisz te vagy az egyetlen ki szívem élteti,

Te vagy minden mi minden rezdülését életre kelti.

Büszkék lehetünk,mert egyedül küzdöttél,

Vérző szívvel mégis mosollyal neveltél.

Megtettél mindent mint egy apa magányában megtehet,

Értünk feláldoztál egy egész életet.

Félretéve minden bánatod, csak értünk dolgoztál,

Azért hogy meglegyen a mindennapi betevő falatunk.

Eltelt az élet,benne pedig mára már felnőtt unokáid lettek,

Arcodon mély ráncok élnek,

 Sajnos,

 A betegség az ami senkinek nem kegyelmez.

Nincs rá annyi szó amennyit neked megköszönhetünk,

nincs annyi könny amellyel téged félthetünk.

Mégis boldog vagyok, mert velünk élsz,

Ami az életben a legszebb,

Hisz az édesapánk leszel,ameddig csak a szívünkben élsz!

Nem baj ha sokszor elfelejtesz dolgokat,

Ezerszer elmondom majd és úgy veszem minden rendben van!

Ha félsz mondanod sem kell mi veled leszünk,

Átölelve téged,vigasztalunk,

 Együtt veled csak a szépre emlékezünk.

Két gyermek kinek helyes utat mutattál,

Kiket példásan neveltél,becsületre,munkára megtanítottál.

Egy szem szülőként szeretetet adtál kettő helyett,

Még akkor is ha sokszor érezted nem bírod,

 És ezt nem teheti a sors veled. 

Mára pedig eljött az idő, és mi következünk,

Visszaadni neked az általad kapott,szeretetünk.

Legyen bárhogy érted élünk,s ha kell meghalunk,

Köszönve, nekünk a jó isten egy ilyen szerető édesapát adott!

Soha nem hittem idővel mindent átértékel az ember,

Nem gondolva bele a szülő is gyermekké válhat egyszer.

Eljő az idő és ölelgetni kell,ahogyan te tartottál minket,

És altattál sokszor könnyek között,fájó szívvel el.

Ám mi erősek vagyunk,két karunkban tartva,

Suttogó hangunkkal nyugtatunk.

Ha elesel felállítunk,és a felejtés a fejedben sem nagy dolog,

Hiszen mi vagyunk akik mindent újra elmondhatunk.

Minden elmúlhat egyszer, de a szülői szeretet,

Amit soha senki szívünktől nem vehet el.

Mi gyermekeid pedig büszkék vagyunk,

Mert nekünk egy tisztességes, becsületes igazi édesapát,

A JÓ ISTEN ADOTT!

Üzenet a Fehér farkasnak!

Hiszem ma mindenki nevében szólhatok,

Tudom,ha majd végigolvasod, 

Szívedbe karcolnak e soha ki nem mondott mondatok.

Te ki egy farkasfalka élére álltál,

Te ki annyi minden erényed megmutattál,

Ki örökké tudtad mi a helyes,

Tudom példaként néztek fel rád az emberek.

Jó eszmékért tudtál elismerést adni,

Vállakat veregetni,jó tanácsot adni,

Ha pedig hibát hibára halmoztunk,

Helyes útra tereltél,sokszor érezve,

Oly nehéz,mégis erővel telve,

Fejet felemelve,de együtt csapatként harcoltunk.

Saját történeteiddel,tudtál érvelni,

Olyan sosem volt hogy valamit te ne tudnál megoldani.

Szavaiddal láttuk más aspektusban a dolgokat,

Hittünk benned, minden szavadnak építő célja van!

Egy csapatot vezettél minek vezére voltál,

Mire büszke lehetsz,mert mosollyal arcodon,

Mégis fegyelmet tartottál.

Lazán, ámbár profin kezelted a dolgokat,

Családiassá változtattad, a hideg munkahely cím alatt álló dolgokat!

Láttuk zakódat ledobva, izzadva velünk együtt dolgozni,

Elfelejtve te egy vezér vagy,és valójában neked nem kell cipelni,robotolni!

Hitelesen adtad tovább a dolgokat,

Csupán azért hogy megvalósítsuk kitűzött céljainkat.

S mi minden munkából tapasztalatot szereztünk,

Ezzel fölvértezve együtt küzdöttünk!

Egykor farkasként tudtunk küzdeni,

Vezérünket megtanultuk büszkén, tiszta szívvel követni.

Vakon  árkon-bokron át,veled törtetve együtt kitartani.

Mégis úgy érzem ma érted üvölt e falka,

Hiányát eme régi erőnek egyre jobban szétszakadva.

Mára nem maradt csupán néhány tagja,

Aki tartja e régi szellemi tanítást, mi általad volt megtanítva!

Ma amikor minden kopár és hideg,

Látom lépteid mi újra felénk siet.

Mosolyogva,vidám arcod felénk dereng,

Küzdened kell azért hogy velünk lehess!

Mutasd meg tudsz még harcra készen küzdeni,

Kell hogy a fehér farkas, csapatához tudjon visszatérni!

Mi szürke farkasok addig,a holdig vonyítunk,

Minden szavunk arról szól,

TÉGED MI MINDIG VISSZAVÁRUNK!!