Idősödő szüleink

Amikor arra gondolunk idősödő szüleink ápolását,

idegen emberekre bízzuk, emlékezni kell egy pillanatra,

ki várt minket tárt karokkal otthon?

Kinek arca ragyogott egyetlen piros pont miatt,

kinek dicsérő szavai kísérték végig,a mi gyermekkorunkat.

Sokszor jön egy bomlott pillanat,mikor elhangzik,

nem bírom terhét és összeomlok a súly alatt.

Ám gondoljuk végig, hány éjszakát virrasztott értünk,

nyitott szemmel át, hisz betegek lettünk,

ő ki mégis nem érezve fáradtságot,karjaiba zárt,

s ha nem akartunk enni semmit,

ha kértük éjjel sütött nekünk akár palacsintát,

vagy éppen bármi mást!

Ha terhe nyomasztó néha,

 és hallgatjuk hosszú időn át fájó panaszát,

jusson eszünkbe első legnagyobb bánatunk,

az, hogy kinek vállán át sírtuk át az éjszakát!

Kinek szavait ittuk,ki mondta nekünk az élet megy tovább!

Ki fogta kezünk? s törölte könnyeink?

ki adott hitet? s ragasztotta össze szívünk törött darabjait?

Mikor eljő egy pillanat,s ólom súlyként lelkünkre nehezedik,

mikor megkérdeznek mindent százszor, mégis elfelejtik,

legyünk türelmesek,s szedjük elő az ő általuk kapott bölcseletet,

amikor százszor,óva intettek, figyelmeztetettek,

de megóvni nem tudtak a bukástól,kudarcoktól,

mégis a gödör mélyéről is felhúztak minket!

Ezeket a tetteket örökre szívvel emlegesd!

Ha pedig legnagyobb félelmeikről beszélnek,

magáról a halálról nekünk,

idézzük vissza gyermeki énünk,

amikor a sötétbe nagyon-nagyon féltünk!

Ők azok akik lámpát gyújtottak nekünk.

Ha pedig eljön az idő, legyünk mi az éjjeli vigyázó fény,

szeressük őket,szorítsuk magunkhoz,

soha ne eresszük el legfáradt kicsiny kezeik.

Mert ha lezárják szemeik,

soha nem mutathatjuk meg,

 szívünk elmulasztott szereteteit!