Talán te, és én is álmodozók vagyunk,
s sokszor a sötét éjben,csendben álmodunk,
ami jó mert reményt adunk.
Eme zord sötét világban,
a fény fáklyái mi vagyunk.
Talán te és én is változtathatunk,
eme világba színt rajzolhatunk,
azért hogy éljen,
a sötétségben elveszett lelkekig elérjen.
Meglelhetjük együtt a csillagok kulcsait,
reménykedve,
megmenthetünk egy reményvesztett szívet,
ha így nem, hát összeszedjük,
milliónyi parányi darabjait.
Nézzünk fel együtt az égre,te és én,
nem kell semmi más,
csak a bennünk rejlő kérdéseket repítjük fel,
s szívünk ezernyi szavát.
Hiszen eme világban,
te és én csupán álmodunk,
de az igaz szerelem katonái akkor is mi vagyunk.
Álmodni merünk,
miképp örök fényt hozunk,
álmodunk,örökké álmodunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése