Az élet.

A hála,mi valójában egy emelkedett érzelem,

s mit ha képes vagy érezni,

magához vonza, a jót és szépet neked.

Élj optimistán,ám mégsem tudhatod,

lesz e még reggeled,gyönyörű holnapod.

Ha felébredsz s kinyitod szemed,

légy hálás s mond,

 köszönöm azt hogy felébredhettem.

Tudatodban rögzítsd,

hiszem ma csodálatos dolog történik velem,

vedd észre a mindennapi csodát,

hisz minden adott nap,a te mini életed.

Sokszor nem is gondolkodsz,

milyen jó mert van levegő,

s bátran kifújhatod hisz van következő!

Mi nélkül nincs élet,

mégis korlátlanul áll rendelkezésedre.

Sokszor begubózódsz a szürke mindennapokba,

s már észre sem veszed,

magát a körülötted lévő csodás természetet,

mi valóban a levegő után,

 a második mindennapi csoda lehet.

Indulj el,gyalog bárhová,

s meglátod sétád közben egyszer,

nem csak nézel,hanem látni kezded,

 a patakot a fát,a zöldellő rétet,százezer csodát.

Füled meghallja az erdő hívó szavát,

madarak dallamát,napsütésben fürdőző,

 levelek lágy suhogó hangját.

Azokat a dolgokat észleled,

amit a monoton napokon sohasem.

Sétálj mezítláb,érezd a talajt, 

a lábad alatt simuló zöld gyepet,

mivel megtanulod az élet szépségeit,

valódi értékeit,csodálni,

s majd rájössz,

hálás lehetsz,

 mert van szépséges,gyönyörű életed!

Álmodozó emberek.

Talán te, és én is álmodozók vagyunk,

s sokszor a sötét éjben,csendben álmodunk,

ami jó mert reményt adunk.

Eme zord sötét világban,

a fény fáklyái mi vagyunk.

Talán te és én is változtathatunk,

eme világba színt rajzolhatunk,

azért hogy éljen, 

a sötétségben elveszett lelkekig elérjen.

Meglelhetjük együtt a csillagok kulcsait,

 reménykedve,

 megmenthetünk egy reményvesztett szívet,

ha így nem, hát összeszedjük,

 milliónyi parányi darabjait.

Nézzünk fel együtt az égre,te és én,

nem kell semmi más,

csak a bennünk rejlő kérdéseket repítjük fel,

s szívünk ezernyi szavát.

Hiszen eme világban,

te és én csupán álmodunk,

de az igaz szerelem katonái akkor is mi vagyunk.

Álmodni merünk,

miképp örök fényt hozunk,

 álmodunk,örökké álmodunk.

Üzenet a távolból.

Ne akarj pálcát törni soha mások felett,

Hisz  nem tudhatod miként is élhetett.

Ne akarj ítélkezni,mert nem éltél vele,

Nem láttad vajon hányszor volt könnyes,

Mindkét szeme!

Nem érezted azt amit ő,

Hisz nem éltél vele,

Nem cipelted életének nehéz terheit,

Mert soha nem akart osztozni veled.

Soha nem tudhatod, bűnös e vagy áldozat,

Zokogó hangjai nincsenek feléd,

Mert úgysem hallanád benne a tiszta szavakat.

Aki ismeri a némaságát  is meghallja,

Anélkül hogy ajka bármit is mondana.

Ne ítélj mert nem láthattad

 Hányszor roskadt össze gondjai alatt,

Hányszor kezdte újra,

Félresöpörve ezernyi,

Számára megoldhatatlan gondokat.

Ne törj pálcát, messze még a holnap,

S nem tudhatod számodra vajon még mit tartogat!

Hányszor esel össze,roskadozva,letérdepelve,

gondjaid felett,

Fel tudsz e ugyanúgy állni,

Ezer terhet cipelni,ahogyan egykor ő tette,

mert az élet ilyen!

Ha rájössz felét sem bírnád,

Mit ő cipelt,

Az emberi mivoltod,is másképp értékeled.

Örülj minden percnek,

Mi számodra sokkal boldogabb,

Ne kövezz meg senkit,

Mert számára más út maradt.

Örülj annak mert boldogan élhetsz,

Soha ne keljen az ítéleteidért,

Imában bocsánatot kérned.

Csupán nézz széjjel magad körül,

Akkor megláthatod saját hibáid,

Házad körül.

Érzés ami örök

Mi ez az érzés;

 Mibe benne van minden,

Nevetések hosszú sora,

s van hogy fájó könnyek.

Földi dolgok,varázslatok,

Szebbnél szebb érzések,

Eme szellő a szerelem

Mely mindenkit megérinthet.

A szerelem ereje,

Miből millió párkapcsolat marad,

Lángoló tüze,mi szívünkből fakad.

Mikor elég egy forró ölelés a boldogsághoz,

 Ahhoz, hogy ezernyi szép emléket feltárjon.

Látni a legelső csókunk,

Érezni izzó tüzét,újra ajkunkon,

Bántó szavaink idézni,

Ismét gyógyító érintéssel,

egymáshoz simulni.

Ez a szerelem,

mi mindenünk e földön, és örök,

hisz alakuljon bárhogy,

mi kitartóan emlékezünk.

Csak a szép,

 Ami lelkünkben megmarad,

A többi tovaszáll,

akár egy röpke pillanat.

Elrepülhet minden

Mi mégis maradunk,

Nem számít semmi,

Csak az érzés velünk maradjon.

Szorosan ölelve,

Minden csatát megnyerve,

Együtt vagyunk,

Semmit nem ígérve

 Örökké együtt,

Ez a jelszavunk.

Éjjel csendében lángoló tűzben égni,

Hamuvá válni,mégis parázslani,

Parázsból izzó tűzzel,

 Ismét szikrát gyújtani,

Ezeket az érzéseket mindenkor,

Egybeforrva átélni,

Ez a szerelem.

Furcsa reggel

Tűzzel átitatott éjjel után,

Sápadó hajnalon,

Fejemben zűrzavar,

Benne tomboló fájdalom.

Száradó torkom,

Mi a tegnap mámorát idézi,

Zakatoló fájdalom,

Érzem szédül a fejem,

De mitől fáj vajon?

Nem akarom látni,

A földön hempegő,

 poharak,üvegek hadát,

Nem akarom érezni,

 a napfény illatát.

Érzi a testem,

semmi nem jó,

csak a szürke félhomály.

A tegnapi mámoros cigi füstje kavarog,

Még jobban elönt az érzés,

rosszul vagyok.

Belső káosz,

Fejemben szörnyű fájdalom,

Nem akarok semmit,

Csak aludni,de nagyon.

Valóság,képzelet,

Egyszerre játszik,

Agyamban,

 valósággal zongorázik.

Homályban fürdik a tegnapi filmszalag,

Lelassult a beszéd,

S vele minden mozdulat.

Másnaposan látom az egész világot,

Holnapig alszok,

Ezt már előre látom!

Egy alázatos fűszál

Csendes este eltűnődő tekintetem,

Ezernyi fűszálra szegezem,

S talán egy megbomlott gondolat,

Mi békésen járja át egész agyamat.

Csupán parányi fűszálak,

Min ezernyi ember járhat,

Mégis eltűrve, hogy letapossák szertelen,

Meghajlik,lelapul,

 Alázatosan lábad elé borul,

S ha eljő az ideje,újra egyenesen áll,

Akár egy harcos,

 Mindennap vív ezer új csatát.

Mindegy számára,

 Mekkora hatalmas rajta a nyomás,

Rendületlen újra és újra feláll.

Alázatossága,mi eme világon elveszett,

Olykor talán nekünk is gyakorolni kellene.

Mi is vajon az alázatosság maga?

Tisztelet mások iránt,

Miért nem vársz megbecsülést soha.

És ha jelentéktelennek érzed magad,

nincs más dolgod csak békével fogadd.

Ha megtanulnánk ezeket,

Nem éreznénk, hogy az ember,

 Még egy fűszáltól is kevesebb,

Alacsonyabb,sokkal kisebb.

Ezen tulajdonságoknak hatalma van,

Még aki nem ilyen,

Az is megtanulja,

Az alázatosságnak ereje van!