Szeretnèk mèg gyermek lenni.

 Szèp nyàri este,ülök csendesen,

Fejembe kèpek rajzolòdnak,

Amiken mosolygok èdesen,

Minden szertelen,oly kesze-kusza,

Pròbàlom rendszerezni,

De minden viccesen ostoba.

Rajzanak sorba ostobasàgok,

Csupa csînytevèsnek làtom a vilàgot.

Hirtelen mîly kicsiny gyermekkè vàlok,

Ràjövök èber àlomkènt szemlèlem,

Olyan règi gyermeki vilàgom.

Fordul a vilàg,elmozdul az idő kereke,

Visszatèr egy kislànyhoz,kiben magam meglelem.

Ò mennyire szeretnèk ùjra gyermek lenni,

Nagymamàm viràgos kertjèben,ablaka alatt,

Dudoràszni,dalolni,ènekelni.

Dorgàlàsàt hallgatni,mikor kiabàlja,

Eltaposod az összes szèp viràgom,

Te dràga Erikàcska.

Nagypapàm pedig Mamàmat dorgàlja,

Ültess màsikat,ne morogj màr te morgós vèn anyàcska.

Szeretnèk mèg gyermek lenni,

Nagyapa kendvenc dalàt nekik ènekelni.

Mit ő tanîtott velem,

A "nàdfedeles kishàzikò"minek,

Minden zengő hangjàra, mèg ma is emlèkezem.

Hiànyzik mosolygòs tekintetek nekem.

Ó mily jò lenne gyermeknek lenni,

Kővel dobàlni a butàn bàmulò kakast,

Seprővel ütni verni.

Nem szàmîtva semmi bajra,

Csupàn nagymami egy kosarat ad karomra,

Hozd a tojàst lànyom,kell a buktàba!

Tyùkok között szaladok sebesen,

Àm hiàba minden küzdelem,

Erősebb, a dühős kakastòl valò fèlelem,

Eldobom a kosarat,ès nem szàmît màr,

A törött tojàsok halmaza sem,

Csak elinalok e helyről,

S kiengedem mind hisz mèg,

A kaput sem zàrtam be rendesen.

Mamàcska a lèpcsőröl làtja,

Milyen zűrt csinàlt a kicsi butus unokàja.

Fejèt csòvàlja,ès szidalmazva megindul,

A szomszèdjàba,kèrjen kölcsön tojàst,

Csakhogy nekem legyen buktàcska.

Fejèt fogva beszèl ròlam,morogva,

Àm sohasem bùsan,majd halkan szòl,

Kicsi vagyok,de majd mindent megtanulok.

Bosszantàsnak sosincs vège,

Óvodàbòl hazatèrve,tiszta csicsòka az egèsz mindensège.

Kiàlt egy nagyot,hogy nèzel ki?

Most a hajadbòl a csicsòkàt hogy szedjem ki!

Nagyon dühös,de elmùlik,

Hisz nagypapàm,minden hàrît.

Ràmordul a nagyira,olyan hatalmas tragèdia??

Csendesen szòl nagyapa,

Gyere haggyuk rà a nagyira,

Hajacskàmbòl a ragacsot bogaràszva,

Mosolyog mert kicsi unokàja,

Sikìtva toleràlja,mi is a csicsòka dobàlàs àra.

Ò mennyire szeretnèk mèg gyermek lenni,

A munkàbòl hazatèrő nagypapàhoz,

Szaladni,rohanni.

Feltenni az első kèrdèst hoztàl valamit?

Ekkor megszòlalt mindîg,

Ha nem?-akkor is kapok puszit?

Majd lapos csattos tàskàjàbòl előhùzta,

Az oly règi törtmogyoròs macis csokit.

Ha pedig a kamràba mentem,

Papàval,kolbàszt csentem.

Zsebèben a kis bicskàja, plussz nèmi kenyèr,

Hogy ne fàjjon az unoka pocikàja.

Nagymama bàrmit sütött,

illata,szàllt ide-oda.

Csalogatott a letakart tàl,

Elfordult a mama, kicsentem,

Ès boldogan szaladtam tovàbb.

Mennyi emlèk sorba -sorba,

Felrèmlenek a gondolataimba.

De ezekre büszke vagyok,

S amit tudok tovàbb adok.

Ez voltam èn egy kicsi gyermek,

S ezekről mindîg szîvesen mesèlek!

Nagymama,nagypapa,mindîg szèp emlèkek.