Bámulatos a természet, mint
maga az emberi lélek,
Minden reggel felébredve
várja a csodát,
Akár könnyek közt is, örök
dalban énekel,
Sosem láthatod igazi
könnyeit,
Hisz sírva is életet lehel
ránk,
Egy szomorú, ködfátyolos
napon
Nyitott karokkal vár, mint
egy anya a gyermekét,
Gyengéden simogatja arcodat a
hajnal fénye,
Minden fa, fű, bokor előtted
meghajolva köszön,
Ha figyelsz, hallgatsz,
halkan mesél füledbe.
Nyugtat, melegen ölel, életet
lehel szívedbe,
Mosolyt rajzol arcodra,
semmit sem kérve cserébe,
Csak lépj át lábaival
kapuján,
Nyisd meg szemed, mint a
legszebb tavaszi virág,
Találd meg benne a káprázatos
színpompát!
Hidakat kínál, biztonságos
utat ad,
Min áthaladva minden szív
dalra fakad,
Víztükrében láthatod magad
tükröződni,
Ragyog a tisztaságtól, ezer
kövén,
Csak tiszta vízcseppek
szaladnak.
Szalad és táncol a köveken
át,
Fodros hófehér ruhába öltözik
közben,
Források hűs csillogó vizével
oltja szomjad,
Ajakidon éltető erőként
ragyog.
Van-e ennél nagyobb csoda?
Ő az, aki mindannyiunkért él,
Százezer állatnak otthont
nyújtó csoda,
Ő a csodálatos erő, mint egy
gondoskodó anya.
De csak értünk él?
Látjuk-e könnyeit, fájdalmát?
Gyakran sírva zúdítja
haragját,
Villámokkal dühét sújtva
ránk.
Dörgéssel jelezve mély haragját,
De mi csak tovább lépkedünk!
Nem tudja szavakba önteni, de
mégis próbálja,
Ne mérgezd tovább, ne
szemetelj tele földekkel,
Ne tördeld fáim ágait, ne
vágd ki a fákat,
Mert ezzel elveszed állatok,
gyermekek otthonát!
Vigyázz egy kicsit rám is,
Hadd lássa a te gyermeked,
unokád is,
A tiszta földanya csodáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése