Szînes vilàg

Annyi  mindent szeretnèk elmesèlni neked,

Mennyit vàltozott az èletem,bàrcsak itt lennèl velem.

Együtt nevetnènk mindenen,nem tartana vissza semmi sem,

Csak kacagnànk együtt veled,ahogyan elmesèlnèm viccesen.

Nevetve könnyeink csorognànak,nem lenne vège soha,

Csupàn a mànak,amit a  holnap űberelne a vilàgnak.

Elmondanàm milyen helyen vàrnak ràm,

Akàr egy ajàndèkdoboz,minden reggel,kèken ès sàrgàn,

Mosolyog ràm, egy borùs èjjel,mègis ragyogogò.

Sàrga csalogatò fènyèvel kiáltja gyere be màr vàrtak,

Vàrnak a zöldsègek,hisz mind kiabàl minket senki nem sîmogat.

Megyek ès vigyàzok ràjuk, a sèrülteket gyògyîtom,ha lehet ùjra ruhàjàt varrom.

Ezernyi fura èrzès ami körbe vesz,a paradicsom mosolyog,

Kicssebbek ès nagyobbak együtt mind velem.

Beszèl a salàta zöldellek, ha pedig vörös vagyok,

Akàr egy szèp tündèr csalogatòan dîszelgek.

Lehetünk fodrosak vagy èpp csak simàk,

Valaki mindîg elcsàbúl,többünk  gazdàra talàl.

Elmesèlnèm neked mèg erdőben is lehetek,

Ha ezt szeretnèm megkeresem a zöldeket.

Rozmaring,vagy menta,bazsalikom vagy,

Snidling hagyma,minden illat körbe ölel,

A sàfràny,a kakukkfű èrdekes illatàval kàpràztat el.

Ha pedig ennèl is többet szeretnèk làtni,

Csupàn az exotikus gyümölcsöknèl kell megàllni.

Az ananàsz a pâlmafa, aminek tamarilló a koronàja.

Olykor elcsàbulok a granadillàt mosolyogva bàmulom.

Ha pedig màsra gondolok a csillaggyümölcsön elmèlàzom.

Fura vilàg ami körbevesz mègis mindegyiket egyformàn szeretem.

Egyedül a paprika kîsèrt meg engem,hiszen ettől,

Sokkal erősebb lesz az èhisèg èrzetem.

A lecsò mi eszembe jut,îgy pedig egèszen belezavarodom.

Sokan vannak mind mind kiàlt,segîts vidd el aki hibàs!

Senkit sem büntetünk,mindenkinek ìrott a sorsa,

Îgy az àllatoknak is segîthetünk.

Valaha azt mondtàk az èhes gyomor az ördög jàtszòtere,

Îgy tàplàlom sok sok vitaminnal,azèrt hogy nyogtom legyen,

Îgy a kisördög elalszik ès nincsn velem.

De jò lenne làtni az arcod amikor ezen sorokat elolvasod,

Igen itt èn vagyok aki dolgozom.

Piros Fehèr Zöld

 Ősi magyar vàr falàn,

Nap ègette,kopott zàszlò lengedez,

Nem szàmît ha szèl tèpi,

Akàr esőtől azik,helyèt őrizvèn,

Örökkè,mintha a szèl hangjàval üzennè,

Hozzàtok fordulva,nektek integetek.

Piros,fehèr zöld szînei,

A nemzet lobogàsàt jelzi,

Erdőkkel összefonòdva,

Az összetartozàst  hirdetvèn,

S a hazaszeretetet,jelkèpezi.

Dalolò pacsirtàkkal ènekelteti,

Eme gyönyörű magyar szîneket,

Büszkèn lobogva viseli,èlteti.

Eltünödvèn nèzek szerte,szèt,

Megpillanva ezen szèp erdőben,

A csipkebogyòk,erdei szamócàk,

Tündöklö vèrpiros szînèt,

Akàr a zàszlò pirosa,

Minden csipkebogyò,szamòca,

Ràm mosolyogva,az èrzelem tüzèt gyùjtja.

A kőrisfa levelei szerelem làngjàval izzanak,

Közben a mellette àllò fehèr vadon nőtt orgona,

Mi a  tisztasàg,àrtatlansàg szimbòluma.

Az akàc viràga mi  fehèr pompàba öltözik,

Akàr egy hòfehèr pàrnaszőnyeg integet.

Soha nem rejtőzkődik.

Fenyők,zöldje olyan,akàr,

A remèny hűsîtő fuvallata.

Bükkfàk ezrei,miknek levelei lobognak,

Az maga az èlet zöldje,

Tögyeink zöldje,pedig maga az erő,

Bölcsessèg îgèrete.

Bîrjàk a vihart,zord időjàràs hadàt,

Mègis megmaradnak,szèpen,

Csendesen bèkèsen ölelik àt egymàst.

Akàr a zàszlò,ès a vàrfal

Melyek kiàllnak az idő pròbàja ellen,

Emlèkeztetnek,mindent kibîrunk,

Csupàn tisztelettel kell,öleljük a termèszetet.

Hisz a piros,fehèr,zöld,együtt vannak,

Erdeinkben szèpen.

Földanya.

Bámulatos a természet, mint maga az emberi lélek,

Minden reggel felébredve várja a csodát,

Akár könnyek közt is, örök dalban énekel,

Sosem láthatod igazi könnyeit,

Hisz sírva is életet lehel ránk,

Egy szomorú, ködfátyolos napon

 

Nyitott karokkal vár, mint egy anya a gyermekét,

Gyengéden simogatja arcodat a hajnal fénye,

Minden fa, fű, bokor előtted meghajolva köszön,

Ha figyelsz, hallgatsz, halkan mesél füledbe.

Nyugtat, melegen ölel, életet lehel szívedbe,

Mosolyt rajzol arcodra, semmit sem kérve cserébe,

Csak lépj át lábaival kapuján,

Nyisd meg szemed, mint a legszebb tavaszi virág,

Találd meg benne a káprázatos színpompát!

 

Hidakat kínál, biztonságos utat ad,

Min áthaladva minden szív dalra fakad,

Víztükrében láthatod magad tükröződni,

Ragyog a tisztaságtól, ezer kövén,

Csak tiszta vízcseppek szaladnak.

Szalad és táncol a köveken át,

Fodros hófehér ruhába öltözik közben,

Források hűs csillogó vizével oltja szomjad,

Ajakidon éltető erőként ragyog.

 

Van-e ennél nagyobb csoda?

Ő az, aki mindannyiunkért él,

Százezer állatnak otthont nyújtó csoda,

Ő a csodálatos erő, mint egy gondoskodó anya.

De csak értünk él?

Látjuk-e könnyeit, fájdalmát?

Gyakran sírva zúdítja haragját,

Villámokkal dühét sújtva ránk.

Dörgéssel jelezve mély haragját,

De mi csak tovább lépkedünk!

 

Nem tudja szavakba önteni, de mégis próbálja,

Ne mérgezd tovább, ne szemetelj tele földekkel,

Ne tördeld fáim ágait, ne vágd ki a fákat,

Mert ezzel elveszed állatok, gyermekek otthonát!

Vigyázz egy kicsit rám is,

Hadd lássa a te gyermeked, unokád is,

A tiszta földanya csodáját.

Szeretnèk mèg gyermek lenni.

 Szèp nyàri este,ülök csendesen,

Fejembe kèpek rajzolòdnak,

Amiken mosolygok èdesen,

Minden szertelen,oly kesze-kusza,

Pròbàlom rendszerezni,

De minden viccesen ostoba.

Rajzanak sorba ostobasàgok,

Csupa csînytevèsnek làtom a vilàgot.

Hirtelen mîly kicsiny gyermekkè vàlok,

Ràjövök èber àlomkènt szemlèlem,

Olyan règi gyermeki vilàgom.

Fordul a vilàg,elmozdul az idő kereke,

Visszatèr egy kislànyhoz,kiben magam meglelem.

Ò mennyire szeretnèk ùjra gyermek lenni,

Nagymamàm viràgos kertjèben,ablaka alatt,

Dudoràszni,dalolni,ènekelni.

Dorgàlàsàt hallgatni,mikor kiabàlja,

Eltaposod az összes szèp viràgom,

Te dràga Erikàcska.

Nagypapàm pedig Mamàmat dorgàlja,

Ültess màsikat,ne morogj màr te morgós vèn anyàcska.

Szeretnèk mèg gyermek lenni,

Nagyapa kendvenc dalàt nekik ènekelni.

Mit ő tanîtott velem,

A "nàdfedeles kishàzikò"minek,

Minden zengő hangjàra, mèg ma is emlèkezem.

Hiànyzik mosolygòs tekintetek nekem.

Ó mily jò lenne gyermeknek lenni,

Kővel dobàlni a butàn bàmulò kakast,

Seprővel ütni verni.

Nem szàmîtva semmi bajra,

Csupàn nagymami egy kosarat ad karomra,

Hozd a tojàst lànyom,kell a buktàba!

Tyùkok között szaladok sebesen,

Àm hiàba minden küzdelem,

Erősebb, a dühős kakastòl valò fèlelem,

Eldobom a kosarat,ès nem szàmît màr,

A törött tojàsok halmaza sem,

Csak elinalok e helyről,

S kiengedem mind hisz mèg,

A kaput sem zàrtam be rendesen.

Mamàcska a lèpcsőröl làtja,

Milyen zűrt csinàlt a kicsi butus unokàja.

Fejèt csòvàlja,ès szidalmazva megindul,

A szomszèdjàba,kèrjen kölcsön tojàst,

Csakhogy nekem legyen buktàcska.

Fejèt fogva beszèl ròlam,morogva,

Àm sohasem bùsan,majd halkan szòl,

Kicsi vagyok,de majd mindent megtanulok.

Bosszantàsnak sosincs vège,

Óvodàbòl hazatèrve,tiszta csicsòka az egèsz mindensège.

Kiàlt egy nagyot,hogy nèzel ki?

Most a hajadbòl a csicsòkàt hogy szedjem ki!

Nagyon dühös,de elmùlik,

Hisz nagypapàm,minden hàrît.

Ràmordul a nagyira,olyan hatalmas tragèdia??

Csendesen szòl nagyapa,

Gyere haggyuk rà a nagyira,

Hajacskàmbòl a ragacsot bogaràszva,

Mosolyog mert kicsi unokàja,

Sikìtva toleràlja,mi is a csicsòka dobàlàs àra.

Ò mennyire szeretnèk mèg gyermek lenni,

A munkàbòl hazatèrő nagypapàhoz,

Szaladni,rohanni.

Feltenni az első kèrdèst hoztàl valamit?

Ekkor megszòlalt mindîg,

Ha nem?-akkor is kapok puszit?

Majd lapos csattos tàskàjàbòl előhùzta,

Az oly règi törtmogyoròs macis csokit.

Ha pedig a kamràba mentem,

Papàval,kolbàszt csentem.

Zsebèben a kis bicskàja, plussz nèmi kenyèr,

Hogy ne fàjjon az unoka pocikàja.

Nagymama bàrmit sütött,

illata,szàllt ide-oda.

Csalogatott a letakart tàl,

Elfordult a mama, kicsentem,

Ès boldogan szaladtam tovàbb.

Mennyi emlèk sorba -sorba,

Felrèmlenek a gondolataimba.

De ezekre büszke vagyok,

S amit tudok tovàbb adok.

Ez voltam èn egy kicsi gyermek,

S ezekről mindîg szîvesen mesèlek!

Nagymama,nagypapa,mindîg szèp emlèkek.

Egy főorvos ùr.

Korhàz falai között sètàlok csendesen,

Hol fàjdalmamra a gyògyîrt keresem,

Közbem emberek ezreit kèmlelem,

Mègsem talàlva benne helyem.

Fàjdalmas arcok ezrei,

Aķik,mind egy doktorùrtòl,főorvostòl,

Vàrjàk a csodàt,hol màr nincsennek,

Lètező fàjò fàjdalmaik.

Làttam egy csodàt,remènnyel telve,

Egy vègtelenűl elhivatott arcot,

Ki a testem rezdülèseit kèmlelve,

Hideg,mègis nyugodt hangjàn,

Hozzàm beszèlt,őszintèn elmondva,

Hol van a baj,àm tovàbb lèpett sorban,

Megmutatva,elmondva,a gyogyulàs,

Àltala mindîg ùtra kèsz.

A hangja tisztelettel teljes,

Olyan nyugtatò,ő aki maga a gyògyîtò.

Mègis fàjdalmaim mellett,eltűnődöm csendesen,

Feltève a kèrdèst magamban,

Mièrt nem mosolyog arca

Soha,de soha sem.

Àmulatba ejtő csodàs nyugalma,

Csendes kiegyensulyozott hangja,

Mi segît hinni nekem,közel a gyògyulàsom,

Semmi sem lehet remènytelen.

Gyògyulàsom hitèt kezèbe teszem,

Àm sohasem kètelkedem!

Ő a legjobb,nyugtatò gyògyszerem.

Csakis csodàlni tudom,ès megköszönni azt,

Amièrt visszaadja kettètört önmagam.

Egy csodàlatra mèltò,tisztelni valò,főorvos ùr,

Aki minden földi csodàt megèrdemel,

Kinek arca helyett örökkè,a műtőasztal mellett,

A keze ènekel.

Kîvànok főorvos ùrnak,minden jòt ès szèpet,

Erőt,a gyògyîtàshoz,hosszù egèszsèget.

Mosolyt villani egy arcra,kit èltet a vilàg,

Ő az aki tudja,ebben a szakmàban,

Nincsenek csodàk.

Mègis ha ùj nap virrad,újra harcra kèsz,

Fehèr köppenyèben suhan a folyosòkon,

Olyan akàr egy ègi fèny.