A szìv ezerszer felàll!

A szív egy tenger, mély és vad,
hol vihar tépi, s mégis marad.
Ezer hullám zúzza szét,
de újra épül, újra ép.

Volt, hogy szerettél, s elvesztetted,
a múlt emlékèvel, szíved sebzett.
Mint törött ág a vihar után,
mégis kihajt egy szebb nyomán.

A könny, mi arcodon végigfolyik,
mint eső, mely mély nyomot hagy itt.
De minden cseppje erőt ad,
hogy lépj tovább, hogy légy szabad.

Mert a fájdalom tűz, mi perzsel és éget,
de formál is közben, s nem tör meg téged.
Mint hegycsúcs, mely vihartól sebzett,
mégis az égbe tör, egyre szebben.

Ne félj hát sírni, hisz abból,
minden seb után tanulsz,csak erősebb vagy.
A szíved, ha törik, hát újra forr,
És mindig szeretni, élni akar!

Az èlet dallama

 

Fiatalon szél voltam, szabadon szálló,
Lelkem, mint a tenger, vad és táncoló.
Álmaim az égig értek, mint a hegyek,
S minden nap új dallamot hozott a szívemnek.

Lépteim könnyűk voltak, mint a tavaszi szél,
A világ csábított, s én mentem, ahogy él.
Nem néztem hátra, csak előre néztem,
Az élet útján csillagfényben égtem.

De az idő nem börtön, nem is átok,
Csak mint a bor, érettebbé válok.
Mint őszi lomb, színekkel telve,
Bölcsesség festi be az életem csendbe.

Már nem rohanok, mint zabolátlan patak,
Minden perc érték, és szívembe ragad.
Tudom, mit érek, s nem kell bizonyítanom,
Múltam a kincsem, s jövőm az otthonom.

És ha azt mondják: „B oldal jön,”
Nevetek rajta, mert tudom, hogy külön
Ettől az élet nem áll meg ám,
Csak halkabb a diszkó, de szól a gitár!

Hajnalig bulizni? Talán máskor,
De egy jó kávé még mindig lázba hoz.
B oldal? Ugyan! Még van pár fejezet,
És én írom tovább a saját éneket.

S te, ki mondtad, hogy „B oldal vár,”
Jegyezd meg jól, mert rád is kanyar vár!
Most még tréfálsz, de telik az óra,
És nemsoká ott állsz,hisz ütött az óra.

A lekedvesebb tàrs

Egy kicsi csendes szobàban,

ahol az idő is megpihen,

Ül egy cica,szèpen csendesen.

Csillogó fènyes szőrèn,a napnak fènye,

fűrdőzik szertelen,

minden mozdulatàval a bèkèt sugalja nekem.

Együtt töltünk hosszú napokat,

mikor a múlt emlèke arcot simogat.

A macska hangosan dorombolva közeleg,

Minta mondanà,-nefèlj itt vagyok veled.

Bàr az idő szàrnya gyorsan rebben,

Ez a kicsiny lèlek soha nem feled benn.

Tudom szàmàra több vagyok mint tàrs,

Ő egy igazi hű baràt.

Ha àlmodom vigyàz ràm,

Kicsi szìve szeretetben fürdik,

amìg èn pihenek,ő szana-szèt szórja ràm.

Volt idő amikor minden szürkèvè vàlt,

egy hatalmas fàjdalom szìvem jàrta àt.

Megèrezte mennyire szenvedek,

hordozta a bànatot velem.

Nem evett,csak feküdt csendesen,

Szemèben az elmúlàs àrnya lebbent.

Nèztem ès a szìvem megszakadt,

kedvenc tàrsam is csak a gyàsztól szenvedett csak.

Àm idővel,tört a csend ès jött a gyógyulàs,

győzött a szeretet,akàr a làgy napsugàr.

Beszèltem hozzà,törődtem vele,

ma màr újra dorombol,az ölemben pihen.

A szeretet győzött,mi a csendnek vigasza,

ketten erősek vagyunk,egymàsnak tåmasza.

Egy hű baràt ki mindìg velem lehet,

S kit nem feledhetünk el sohasem!

Elmèlkedès

Hold fènyèben àllok,sötèt utcàn egyedűl,

kutatom merre a fèny,de csak fekete èj vesz körűl.

Lelkemben fàjdalom,a múltnak oly mèly sebei,

tűzkènt ègve,szìvem hamuvà ègeti.

Kètsègek súlya,akàr a vèkjó ràm nehezedik,

kèrdèseket èbreszt,hol hibàztam?

szüntelen újra kèrdezi.

Hol rontottam,hol hibàztam el?

Mièrt nem làttam a hibàkat?

Mit nem vettem èszre?-tudva valamit tennem kell!

Az első rossz döntès,mi szìvembe ègetett,

kèrdezem a hold fènyèben elrèvűlve,

Mièrt törtènt midez velem?

Csak a fagyott èj sötetjèbem àllok csendesen.

Règi kitaposott úton jàrok,

ahol minden kèp,ismerős nekem,

emlèkek ezrei sorakoznak,ezeket mind újra èlhetem.

Meg nem valósúlt àlmaim, kìsèrtve engem,

A fejemben kèpekkè vàlva újra èlednek bennem.

Bàtorsàg kellett volna,mègis a fèlelem vezetett,

Hàt szembe megyek a múltal,amely oly fàjó,

Szìvem vèrzik,nehèz,együttèlnem vele.

Kavargó gondolatok ezrei fejemben,

vàlaszokra vàrnak,-hovà lettek a szavak?

sosem voltak talàn valósak,àlmokkà vàltak.

Szívem kavarog,az elmèm zavaros,

Kuszasàg mindenütt,a való vilàgtól,

úgyèrzem nagyon messze vagyok.

Keresek egy utat ahol a fèny vezet,

Amire remènnyel telve ràlèphetek!

Karàcsony

Szép nap virrad újra ránk,
Szeretet szárnyán száll a világ.
Csendes fénye minden házra hull,
Szívünkben béke, s a remény gyúl.

Gyertyák égnek az éj közepén,
Szívünk dalol, boldogság kisér.
Szeretet száll a csendes égen,
Ezen a napon béke éljen.

Angyali szárnyak suhogása száll,
Minden gondot elűz, ha ránk talál.
Hófehér tájon szél viszi el,
Minden szívben a szeretet làngja gyúllad fel.

Gyertyák égnek az éj közepén,
Szívünk dalol, boldogság kísér.
Szeretet száll a csendes égen,
Ezen a napon béke éljen.

Jégvirágos ablakok tükrében,
Ajándékot hoz a szeretet, szívében.
Mosolygós szemek, boldog arcok,
A gyermeki szív tiszta vágyat ragyog.

Gyertyák égnek az éj közepén,
Szívünk dalol, boldogság kísér.
Szeretet száll a csendes égen,
Ezen a napon béke éljen.

Kívánom, száz gyertya égjen,
Mindenki szívében, boldogság lépjen.
Tündérek meséje, szép kívánság,
Békés karácsony, szeretet szàrnyàn.

Gyertyák égnek az éj közepén,
Szívünk dalol, boldogság kísér.
Szeretet száll a csendes égen,
Ezen a napon béke éljen.

Égjen a fény mindenki szívében,
Még akkor is, ha távol az égen.
A szeretet örök, sosem múlik el,
Ez a legnagyobb ajándék, mit mi hozhatunk el.

Gyertyák égnek az éj közepén,
Szívünk dalol, boldogság kísér.
Szeretet száll a csendes égen,
Ezen a napon bèke èjen.

Cèltalanul.

 Sok- sok èven àt zajos vàros utait jàrtad,

Rèsze voltàl e nyüzsgő vilàgnak,

Tetszett neked az út,messze tàvol,s nèha közelebb,

Vilàgot bejàrva mègsem talàltad sehol a helyed.

Napról napra èltèl nem szàmìtott a holnap,

Az èletet nagykanàllal habzsoltad,

Mindenre kapható voltàl ami hatalmas buli,

Csupàn elfelejtetted a terveid a cèljaid.

Rút felhők sötètjèben egyedűl jàrtàl,

Sötèt èjjeleken az utcàn nèmàn, cèltalanúl kószàltàl.

Csupàn az esőben cuppogó cipőd hangja törte meg a csendet,

Kiàltva felèd bőrig àztàl,haza kellene menned.

Pirkadó hajnal mi tèged hazahozott,

Te pedig sorra gyàrtottàl minden kèrdèsre magyaràzatot.

Csupàn annyit mormogtàl nem talàlom a helyem,

Nèmàn ülök a vàros padjain,hol minden zajos,

Benne pedig minden ember idegen.

Sehol sem talàltad helyed,idegenek lettek a szavak,

mindenhol elveszettnek èrezted magad.

Óràkon àt kèmlelted az eget,bàmúlva a csillagokat,

hazàdat kerested,a szivàrvàny hídjàn vezető,

vègtelen boldog otthonodat.

Màsik èletet àlmodtàl,tàvoli tàjakon,

Ahol nem tudjàk ki vagy,àm a nap fènye tündöklően bàrsonyos.

Új út ahol a szìved könnyedèn ver,ès nem szorong,

Akàr egy eltèvedt csillag ami örökkè bolyong.

Fènyek között meglelted boldog otthonod.

Èletünk hàtizsàkja

Az èletünk olyan akàr egy hàtizsàk,

szèp lassan mindent beleteszünk,

hiszen az èlet ezernyi csomagot kreàl.

Van benne jó ès csodaszèp meglepetès,

mègis amit a szìvünkbe relytünk mèlyen,

dìszesen csomagolva, soha nem kibontva,

annak súlya nagyon nehèz.

Rà kell èbrednünk az èlet súlya,akàr egy szikla,

nehezen zsàkunkba tesszük 

pedig midannyian tudjuk a vàllunk roskadozik alatta.

  

Könnyiteni kell rajta fèrjen bele ezernyi szèp,

egy èletnyi ragyogàs minek legyen tàrsa a fèny.

Tudjuk nem lehet minden egy csoda,

ám ha kipakoljuk a felesleges rossz emlèkeink,

beleköltözik a sok-sok boldog pillanat.

Nem szakad le vàlluk hisz a boldogsàgunk,

szàrnyakon suhan,

legyen minden belerakott doboz olyan,

mint egy tündöklő angyal,

mi repűlni kèpes akàr egy röpke pillanat.

Ám ha mègis lelkünk hàtizsàkja nehèzzè vàlik,

Keljünk vele útra,időzzünk az erdőkben,

jó sokàig.

Ők azok akik csodàkat àrasztanak felènk,

friss forràsaikkal itatnak,madaraik dalolnak,

ahol a fàk hangjai is suttogva nekünk beszèl.

Tiszta hely ahol lelkünk bèke jàrja àt,

csendben letehetjük hàtizsàkunk,

Szèllel szàrnyalva indulhatunk tovàbb.