Hajókènt,sodort az àr,ő az èn èdesapàm!
Mint az òceàn hullàmai,
Úgy csapódnak az èvek szikrài,
Tàvol jàr az ifjúsàg oàzisàtól màr.
Mègis büszkèn àll,akàr egy tölgy,
Mely a szèlnek is ellenàll,
Èvekig hajladozva,dacolva,
Kemèny munka homokjàba gyökerezve,
Akàr a forràs vize mely sosem apad.
Ő ki a hasadó hajnallal èbred,
Az örök munka ösvènyèn tapos,
Fiatal èvek dallamàt zengi.
Kinek akaratereje,
Mint a hegyek vàra,mely règi,
Hirmondóknak ad otthont,
Hűsègesen szàllva,akàr a legszebb madàr!
A kertje viràgai,gyermekek nevelèse,
Mind-mind boldogsàgot zengenek.
Szeretetben gazdag talajon gyökerezve,
Akàr egy tündèrmese,mi a lelket,
Szàrnyalàsra ösztönzi, mi felszabadìt,
Megannyi szenvedèst!
De az idő könyörtelen,
Ősz hajfonatait sebesen szövi,
Az ifjúsàg fènye halvànyodik,
Múltja mint a hűvös szèl,
Mi fàtylat bont,megannyi mező felett.
Magasba zengve,az erő màr nem olyan ragyogó,
A kert màr nem olyan zöld,
Àm a szeretet fènye tovàbbragyog,
Akàr a tengeren visszatükröződő csillagok.
Az öregedès lassan betoppan,
Akàr az őszi szellő a kertbe,
De szîvben èdesapàk làngja ègő,
Mint a fèny,mely az èjszaka,
Èjszakàjàt vilàgîtja meg,
Bölcsőbe szenderűlve.
Betegsèg hajtja,amivel az emlèkek,
Újra ès újra megjelennek,
Akàr a vègtelen tenger partjàn a hullàmok.
De mosolyog,mèg mindîg úgy ragyog,
Akàr a nap sugarai,melyek a ,
Felhők mögül előbujnak.
Egy pohàr vîz,egy sóhaj,egy könny,
Ezek az apró örömök miket,
Velem megoszt,
Édesapàm,akit úgy szeretek,
Akàr a legfènyesebb gyèmàntot,
Mely az èjszakai ègbolton ragyog,
Vègtelen időkön àt.
Szîvem mèlyèn örzöm őt,
Akàr a kincset,mik a föld mèlyèn lapulnak.
Mert ő megvilàgîtja az utat,aki a szeretet,
Forràsàt jelkèpezi,akièrt boldogan àtafom magam,
Az èlet minden kihîvàsàban,
S îgy èlünk szeretettel teli mindennapot,
Melyben együtt vagyunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése