Drága édesanyám ma tőled búcsúzom,
Lelkem nehéz kövét végleg lerakhatom,
Mily sok időn át kerestelek,
S mégis oly rögös úton találhattalak csak meg.
Örök az érzés szerettelek,és immár tudom szereteted ereje,
Mi engem kitartóan vezetett.
Elmentél és nem búcsúztál,egy életen át fájdalom,homály maradtál.
De ma már tudom,lelked szált tovább,
Elvitt a
Budapest-Angyalföldi Református Egyházközség kertjébe
Hol hamvaid őrizték tíz éven át.
Sajnos végső búcsút nem vehetek,mert ez nem adatott meg nekem!
Szél vitte messze porrá vált testedet,
Fák suhogó hangjaként hallom hangod,érzem bolyongó lelkedet.
Így hát templomba gyertyát gyújtottam,
Szeretetem virágát ahogyan ígértem elhoztam.
Elmondtam érted egy imát,s minden bennem lévő bánat fájó szavát.
Az élet kegyetlen játéka ez velem,
De vége és ezt én irántad táplált szeretetemnek köszönhetem.
Erőt adtál hogy véget érjen,
És ne keljen örökös kínzó talányokban élnem.
A gyertya örökké érted égjen,
Lelked boldogságban végleg hazatérjen.
BÉKE VELED ANYUKÁM!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése