E szép mesterség öröklődött generációkon át,
s ma már a mesterek gyermekei,hallgatják,
a vas éneklő dallamát.
Ők kik általában nagy családokban éltek,
s a fiú gyermekeknek kovács szakmát adtak a kezébe.
Megmutatták apáik a vas szépséges bűvöletét,
ahogy izzik és lángol,a kovács üllő közepén.
Tudták hogy a vas darabnak is lelke van,
s feléjük tiszteletet mutatva,
munka közben szép csengését hallgatva,
alkottak mindenféle szerszámokat.
Nagy tiszteletnek örvendhettek, s mind művészekként éltek.
Hisz legrégebbi,ősi műveletek, képlékenység fontossága,
mi e szakmának érdekes,ámbár nehéz világa.
A szegtől, a kalapácsig gyártottak bármit,
gazdasági eszközöket,fegyvereket, páncélokat,
de alkottak szebbnél szebb dísztárgyakat.
Ami ámbár fontos és érdekes,
ebből fejlődött a lakatos, bádogos szakma,
mi ma sokkal elterjedtebb.
Legfontosabb eszközük a saját tűzhelyük,
mit koksszal,szénnel etettek,
hogy a vasdarabok izzó testet öltsenek.
Ezt váltotta a fejlődés kora,
beköszöntött a fejlett gépek oly hosszú hada.
ám a régi tűzhelynél az oxigén ellátás fontosságát,
régi bőr fújtatók biztosították,
mi sok helyen csak szép emlék ma már.
Üllők kalapácsok,tűzfogók halmaza,
mik a múltbéli oly nehéz szakmát idézik,
s e szakma örök tiszteletét jelzik.
Mi pedig fennmarad nekünk, az az ő tiszteletük,
s sok helyen múzeummá alakított gyönyörű műhelyük.
Emlékek ezrei mi kovácsolt vaskapuk örökítik.
Íme egy régi mondás is létezik,
egy kovács nem kovács,két kovács fél kovács,
három kovács egy kovács!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése