Valahányszor a szülői ház előtt állok,
Kőfalak halmazát látom,
Mi hozzám beszél.
Tudatja velem ő már több generációt átélt.
Vajon miért?
Hogyan állhat még mindig ily rendületlen e kedves építmény?
Az idő nem fog rajta,hisz terméskő minden kis zuga.
Terméskő,vagy másképp nevezve kváderkő minden fala,
Mi ez emberi oly nehéz munkát bizonyítja.
Kőépítkezés mi több ezer évre tekint vissza,
S mi ez ember leleményességét bizonyítja.
Hiszen építése olcsóbb volt mint bármi más,
Ha pedig kész lett őrizte a meleget éveken át.
Kicsiny házikó vastag falai,egyenetlen kövei,
Mit kőművesek olyan könnyen raktak ki,
Bár van aki két kezével maga építette,s sosem bízta szakemberekre.
Hinnéd hogy e kő hatalmas súllyal rendelkezett,
Minek felrakásához sokszor legalább két ember kellett.
Egymásra kötésbe rakták,majd a fugákat kikaristolták,
S cementes lével fugázták.
De az is előfordult hogy e nehéz köveket sárhancba rakták.
A kész ház biztonságot adott,
Bármilyen viharos időt felfogott,
Mert a kő örök ellenállással bíró volt.
Csak hogy érdekes legyen,
Még kőműves hagyománnyal is rendelkezett.
Ez miképp létezett?
A friss malterba tulajdonosa rakta le az első követ,
S ahányat rá kellett ütnie,a mester annyi üveg bort kérhetett.
Nem is gondolnánk mekkora múltja,
Hagyománya van e háznak,ezernyi szépsége e régi világnak.
Mégis valahol mi is visszatérünk,hisz ma is kövekkel díszítünk.
Ami még e kis házban érdekes,nyáron hűvös,s télen ámbár jó meleg.
Egykor rég sparhelttel fűtöttek a régi öregek.
A ház padlójáról döngölt föld mesél,
Mit az én nagymamám is serényen mázolt rég.
Sáros volt keze,hisz a (mázlós)agyag és víz keveréke.
Ronggyal mázolta,hetente csinálta,
Én pedig piciny gyermekként,örök tisztaságot láttam.
Hiszen ez varázsa volt e pici kicsi háznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése