ahol az idő is megpihen,
Ül egy cica,szèpen csendesen.
Csillogó fènyes szőrèn,a napnak fènye,
fűrdőzik szertelen,
minden mozdulatàval a bèkèt sugalja nekem.
Együtt töltünk hosszú napokat,
mikor a múlt emlèke arcot simogat.
A macska hangosan dorombolva közeleg,
Minta mondanà,-nefèlj itt vagyok veled.
Bàr az idő szàrnya gyorsan rebben,
Ez a kicsiny lèlek soha nem feled benn.
Tudom szàmàra több vagyok mint tàrs,
Ő egy igazi hű baràt.
Ha àlmodom vigyàz ràm,
Kicsi szìve szeretetben fürdik,
amìg èn pihenek,ő szana-szèt szórja ràm.
Volt idő amikor minden szürkèvè vàlt,
egy hatalmas fàjdalom szìvem jàrta àt.
Megèrezte mennyire szenvedek,
hordozta a bànatot velem.
Nem evett,csak feküdt csendesen,
Szemèben az elmúlàs àrnya lebbent.
Nèztem ès a szìvem megszakadt,
kedvenc tàrsam is csak a gyàsztól szenvedett csak.
Àm idővel,tört a csend ès jött a gyógyulàs,
győzött a szeretet,akàr a làgy napsugàr.
Beszèltem hozzà,törődtem vele,
ma màr újra dorombol,az ölemben pihen.
A szeretet győzött,mi a csendnek vigasza,
ketten erősek vagyunk,egymàsnak tåmasza.
Egy hű baràt ki mindìg velem lehet,
S kit nem feledhetünk el sohasem!
