Szîvem szavai gyermekeimnek.

Valamikor nem is oly règen,emlèkszem,

Hittèl a karàcsonyi szèp mesèkben.

Emlèkszem szîvedet a csoda jàrta àt,

Hitted a mesèk igazàt.

Kicsiny gyermekkènt a csillogò fenyő,

Fènyeit csodàltad,piros gömbökkel,

Te is dîszîtetted a  fenyőfàcskànkat.

Piros gömböket vettèl kezedbe,

Megmutattad a helyèt, hovà is tegyük fel.

Ha a masni nem tetszett, leszakîtottad,

Akaratodat màr akkor is bizonyîtottad.

Imàdtad a ragyogò szinben pompàzò fànkat,

Csodàlkoztàl,mily gyönyörű,s ekkor anyakènt,

Csillogò szemeidet làttam.

A hàzunkban szeretet àradt, te voltàl,

Közèppontja eme gyönyörű vilàgnak.

Làttam csillogò szemeid, kicsiny kezeid,

Mi a sok sok ajàndèkot bontja ki.

Imàdtad a szèp csillogò ruhàkat,

S szereteteddel boldogsàg fènyèvel,

Megtöltötted a hàzat.

Volt amikor jèzuskàhoz mondott szavaidat,

Furcsàllòan halgattam,mègis figyelve rà,

Mindent ha ròlad szòlt nèked elhoztam.

A legfurcsàbb dolgodra mèg mindîg emlèkszem,

Vicces volt, hiszen szalonnàt,kolbàszt kèrtèl,

Azèrt hogy a Jèzuska azt hozzon neked.

Nem csomagoltuk,hisz butasàgnak talàltuk,

Meglepetèsünkre,első könnyeidet làttuk.

Szaladtunk a konyhàba csomagultuk gyorsan,

Fa alà csusztattuk,szèpen suttomban.

Szemedben eltüntek a fèlő könycseppek,

Boldogan szaladgàltàl fèl oldal szalonnàval a kezedben.

Màsik kezedben kolbàszt tartottàl,

Minden babàt sietve eldobtàl.

Semmit nem èrtve àlltunk csendesen,

Kacagtunk hatalmasat,majd büszkèn mondtuk ki,

Igen,most màr gyermekünk boldogsàga,

Ragyònan  fènylik.

A nagyobbik lànyom orvosost jàtszott,

A legnagyobb fecskendő kellett neki a vilàgon.

Azt gagyogtad iciòt adok, azèrt hogy anya ès apa,

Mindig egèszsèges maradjon.

Napi huszonnègy òràban orvosi felügyeletet adtàl,

Szörpből kèszîtett vitamint osztogattàl.

Sztetoszkòppal megvizsgàltàl,kimondtad szàmtalanszor,

Anya Apa sohajtsàl!

Közölted beteg vagy, mire a hatalmas iciòs tűt belèmszùrtad.

Majd betakartàl,ès azt mondtad anya apa,

pihenjèl aludjàl,beteg vagy.

Ennèl szebb csupàn csak az lehet, amikor ovodàba mentetek.

Rengeteget aggodtam èrtetek,ès rengeteg csînyben rèszt vettetek.

Emlèkszem sok sok èrdekes mòkàs dologra,

Amit irhatnàk sorba sorba.

Àm tovàbb mèg sem sorolom, maradjon meg,

Akàr egy szèp titok.

Ma màr felnőttetek, de az èletem èrtelmèt csak nektek köszönhetem.

Hisz e vilàgon a legnagyobb kincseim ti vagytok nekem.

Èdesapàm mindent köszönök.

 Becsukom szemem ès újra gyermek vagyok,

Àtèlve minden gyönyörű, veled töltött pillanatot.

Làtom az oly règi csillogó havas helyeket,

Hol együtt szànkoztunk, hógolyòztunk,

S ha elfàradtam, karjaidban cipeltèl engemet.

Olykor fàztam, dideregtem, 

Meleg teàval, kabàtodba bújva melegîtettèl engem.

Szàmtalan emlèk, gyermeki csînyek,

Irhatnàm sorba àm szîvemben, a szeretet tollâval,

Olyan règen minden be van îrva.

Egèsz èletedet,felàldoztad èrtem,

Nem ismerve fàradsâgot,örökkè dolgoztàl,

Azèrt hogy boldog èletet èljek.

Pèldakènt szolgàltàl hogy helyes úton jàrjak,

Ma màr felnőttkènt pèldakèpnek làtlak.

Dàga èdeapàm most megköszönöm neked,

Felàldoztad èrtem egèsz èleted.

Kicsi kortòl  neveltèl fel engem,

Megadtàl mindent amit csak megadhattàl nekem.

Remèlem egyszer mindent meghàlàlhatok,

Àm tudnod kell tiszta szîvvel szeretlek naģyon.

Amîg te mindîg hazavàrsz,repülök hozzàd,

Mert mindentől fontosabb vagy,

Dràga jò apàm.

A szülői hàzba lèpek csillogó szemeidet nèzem, 

Amitől nem kell szebb pillanat.

Bànatomban vîgasztaltâl, jòra,szèpre tanîtottàl,

Most mindent megköszönök neked.

Köszönöm hogy  vagy nekem, 

Mèg mindîg szorîtod kèt kezem

Soha nem kell fèlned,nem engedem el èn.

Köszönök minden aprósàgot,

Te soha sem ismertêl fàradsàgot,

Hàlàs vagyok azèrt mert vagy nekem.

Felnőttem és màtòl èn leszek az angyalod,

Aki tèged szeretetèvel beragyog.

Kîvànok veled mèg rengeteg sok szèpet àtèlni,

Azèrt hogy legyen időm mindent megköszönni.

Fogom a kezed ès vigyàzok ràd,

Mindetől fontosabb vagy,drâga èdesapàm!

Az èlet hegye

 Valamikor oly règ nagyapàm mesèlt,

Mesèbe fogalmazta meg nekem,

A làthatatlan helyet,aminek,

Kanyargòs utjaira mindenki ràlèp.

Elmondta ez maga az èlet hegye,

Làthatatlan, mègis mindent,

Egyszer szèpen sorban,vagy

Sors kuszasàgàn keresztül,

Megtalàlsz benne.

Mesèlte nem kell keresned,

Hiszen amikor megszületünk,

Gyönyörű kacajjal telt,

Napsugàrban fűrdő rètjein,

Mindannyian felèbredünk.

Ott kezdődik a szeretet,öröm kapuja,

Mègsem tünik fel eme hatalmas hegy soha.

Ösvènyein kiskortòl lèpkedünk,

Àm mivel magas,erejèt fitogtatja,

Sokszor botladozva ùjra ès ùjra elesünk.

Ha figyelsz a belső hangra hallod a kacajokat,

S a vele ajàndèknak èrezhető dolgokat.

Minden kàpràzat csupa csillogàs,

Ekkor mèg elhiszed felszaladsz csùcsàra,

Megàlva tetejèn hàtizsàkodba szedheted,

De csak a boldogsàg pillanatàt.

Csakhogy e hegynek van ereje,

Tombolva dühöngve,bizonyît neked.

Ő nem csak àlom, kellem ès bàj,

Bizonyos rèszein minden hidegen sivàr.

Mègsem adod fel soha, nincs visszaùt,

Csak előre ,hol kövek halmazàn topogsz,

Próbàlsz vigyàzni,ő mègis megàllît,visszahùz.

Vannak partok amit meg kell màsznod,

Azèrt mert innen az èlet csodàit làtod.

Megpihenhetsz ad időt neked,

Itt lelked hàti tarisznyàjàt megtöltheted.

Mivel? Ezeked eldöntened neked kell,

Innel ezekkel mèsz csak pròbàlsz kapaszkodni

Magàra az èlet szìrjère fel.

Figyelj jòl melyik utjàt jàrod,

Hiszen tűzhetsz magad elè, oriàsi àlmot,

Magasra törsz ahol a büszkesèg àrad,

Jò ez a hegy, amin megveted làbad,

Mègis ő dönti el meddig enged fel,

Mièrt gördît sziklàt elèd,vajon?

Azèrt talàn sose èrj fel.

Amig èlsz màszod,kapaszkodva feljebb ès fejebb,

Meg kell hogy cèlodat leld.

Sokszor vèrzik kint ès bent,

Minden fàjòan hasît a szîvedben.

Leülsz ès gondolkodsz egy szikla oldalàba,

Talàn visszafordulsz,feladdod.

Itt minden sivàr,hideg, göröngyös talaj,

Örökkè elesel,

Ám ha mèg egy kő is râdzuhan,

Akkor koppint orrodra az èlet,

Nem vesztettèl minden rendben van.

Sèl süvît magasan a fellegek felett,

Azt sùgja innen szèp felàllni,

Büszkèn talpra àlni,emelt fővel,

Harcolni tovàbb.

Azèrt tesz ilyet,hogy megèrtsd,

Ezen az èlet hegyen mindenki îgy lèp.

Soha nem èrsz fel csupàn àlmodod,

Àm ha mègis megtörtènik,

Màr eltelt menetelt èleted làthatod.

Itt a csúcson angyalok vàrnak,

Kaput nyitnak tàrt karokkal vàrna

Mi is eme mese èrtelme,

Amit megfejtettèl azt,

 Zàrd el mèlyen a lelkedbe.

Szîvünk gyertyája

Minden ember szîvèben rejtett gyertya lakozik

Csupàn rajtunk àll fènye tündöklik e,

Vagy pislâkol,s kèsőbb fènyèt vesztve bealszik.

 Ezernyi ember lelkèben oly mèly seb,fàjdalom,

A kèrdès csupàn annyi hogyan gyògyîthatod?

Isteni hit mi kèpes gyògyîtani,

Engedd be hàt mèlyen szîvedbe,

Gyògyîrt ad minden sajgò, ègően fàjò,

Lelki sebeidre, csupàn hinned kell,

Megkeresvèn,hitet merîteni belőle.

Mindaannyian nèha eltèvedünk,

Ràjövünk kèsőbb ez a becsapott hazug ùt,

Min szîvünk gyertyàja csak elalszik,soha nem èg.

Isten utat muttat örökkè csupàn keresned kell,

Lèpj àt kapujàn,hitèvel èlj,

Meglàsd a lelked gyertyàjàt fellobbantja mèg.

Ezen gyertya szîved làngja,miben a szeretet èl,

Törd àt a csendet,tarts hàt hittel e gyertyàt,

Làngoljon fènye, szüksèg van rà.

Tarsd e gyertyàt hagy ragyoni szìved àlltal

Mivel megtalàlod Isten hittel telt kapujàt.

Nèzz fel az èjre imàt rebegve,

Hisz Isten gyermekeinek mindent megbocsàjt

Zavaros hajnal

ZAVAROS HAJNAL

Zavaros èbredès,minden hajnalon,

Mintha mellettem àllna az,

Aki oly règen elhagyott.

Köszönt az èj,èn mèg csak kàbulok,

Szobàmban àtsuhan az èjfèl,

Ùjra ès ùjra èbren vagyok.

A reggel fogasàra àlmaim teszem,

Felakasztom velük összes kînzò terhem.

Eljön a reggel kitàrom ablakom,

Ahol a fèny beàramlik,

Majd megtörik arcomon.

Zavaros èbredès, a kàvè màr gőzölög,

Szètszòrt gondolatok ezrei,

Mi fejemben dübörög.

Kèrdőjelek halmaza,kètejekkel tele,

Közte hatalmas hiànyjel,

Amit az èlet a lelkembe rajzolt fel.

Nincs ìze a szavaknak,

Mind elsilânyult,kopott,

Csak a szîvem kalapâl,

Jàtszik ezernyi fura dallamot.

Lehangolt a lelkem,

Akâr egy òcska torz gitàr,

Hiàba pengetem hùrjait,

Nem hallom,làgy dallamàt.

Zavaros èbredès,

Bennem,hamiskàs a lèt,

A bennem rejlő harmòniát ,

Nem talàlom règ.

Eljön a reggel kitàrom ablakom,

Ahol a fèny suhan àt, és megtörik,

Ezerszer arcomon.

Szívem szavai.

Semmim nem maradt utánad,

csupán emlékek és kicsiny kis tárgyak,

egy megkopott fotó melyre ha ránézek,

hatalmas fájdalmat ébreszt, hisz nem vagy velem.

Minden reggel felébredek, és látom arcodat,

         Eltűnődőm,

 miért választottad eme fájdalmas utat?

Miért adtál mindent fel?

Miért?

hisz velem nem ezeket a gondolatokat fogadtatad el.

Minden része a tájnak min utoljára együtt jártunk,

téged idéz, kicsiny fapad min együtt ültünk,

néma hangtalan emlékképeket szívembe vés.

Amin elmondtad minden szívedben rejtett titkaid,

ahol megígértetted velem soha nem hagylak magadra,

vigyázunk egymásra amíg az Isten segít.

Mégis most elmentél, egyedül kell mennem tovább,

közösen kitaposott utunkunkon,hogyanis?

te más utat választottál.

Ígérted mindig velem leszel, hisz a testvéri szeretet ereje,

mindenben segít, és fényét a legsötétebb időkben gyújtja fel.

Ám minden éjjel látom arcod, szemed csillogását,

minden vidám vicces mosolyod.

Aki egykor voltál lelkemben viszem tovább,

Tudom ha élnél, most is azt mondanád,

hugi erős vagy, állj fel és indulj tovább.

Menned kell mert ígéretet tettünk egymásnak,

egy titkos mondat mit neked megígértem,

sohasem mondom el másnak.

Minden kimondott szavaid fülembe vésődve,

minden ölelésed lelkembe égetve,

kimondott titkaid szívembe zárva,

elzártam ahogy kérted

szívem kincseskamrájába zárva.

Két kulcs van hozzá a tiéd és az enyém,

nem nyitom soha ki elzárom titkaid amig élek én.

Soha ne tudja meg senki miért lettél más,

csupán annyit amíg velünk voltál, önfeláldozóan,

harcoltál, a legjobb testvér voltál.

Soha nem hagytad feladjak bármit is,

ha kellett meghallgattál, kitártad védő szárnyaid.

Amikor gödörbe kerültem te velem ugrottál bele,

nem számított semmi, hisz testvérként kihúztuk egymást belőle.

Ez voltál te az igazi testvér amit nem mondhat magáénak bárki,

én igen, és tudom fel kell már a megszokott padunkról állni,

és tovább kell sétálni.

Ám amit neked ígértem megteszem, és szívemben síromig elviszem.

Harcolni fogok mert ezt te kérted, utoljára eme szavakat mondtad,

Hugi nem törhet össze soha az élet, hiszen te vagy az erő, maga az élet.

Átöleltél és fülembe mondtad,

  szeretlek kicsi hugi, rendben lesz minden, ne aggódj semmin,

   főleg ne miattam. 

 

EGY FA MESÉLYE

EGY FA MESÉLYE

Kicsi magból cseperedtem,

Szép régi multát idéző utcába költöztettek engem,

Boldog voltam, gyökereimet oly mélyen leraktam,

Hisz otthonommá vált,

Tündököltem miben nem volt határ.

Ismertem minden utcába költözőt,

Fiatalt és idősebb generációt,

Halottam felém szóló dicséreteik,

Minden apró csetepatét, láttam vidám arcaik.

Hosszú életet éltem, mégis a fiatal korom,

Amire örömmel emlékszem.

Azt várták tőlem legyek szép

Színekben pompázó, jó levegőt adó.

Mérgezett levegőt elnyelő,

Csökkentem a viharok hangjait,

suttokjak az éj felé csökkentse viharjait.

Én megtettem mi tőlem telhető,

Ragyogtam, színes virágjaimat bontottam,

Miket gyermekek ragasztottak, viccesen orrukra,

És ha szél repítette

Akár egy táncoló gyermekem ragyogott lelkemben.

Boldogságom gondoltam örök, l

Előkémbe így öröm költözött,

Boldogan neveltem gyermekeim,

Ágaim csillogó zöldellő leveleim, virágjaim.

Fénye voltam a létnek, s

Szerelmes párok hűs törzsem mellett,

Vallottak szerelmet.

Nem is akartam mást csupa pompában éljek,

Léte legyek eme szép utcának, Boldogan éljek.

Ősszel beszínesedtem

Gyermekeimet piros, sárga ruhába öltöztettem,

Táncot jártak és a szél volt a párjuk,

Ha eljött az idő avarrá váltunk.

Nem vártam sokat csupán,

Tündököljek ám soha ne báncsanak.

Mégis eljött az idő és öreggé váltam.

Vágták ágaim, csonkolták karjaim,

Mit elfogadtam,

Bár kérdéseim voltak

Talán kicsit nagyra nőttem?

Ám nem jöttek válaszok,

Csupán fájdalmaim nőttek,

Rájöttem nem kellek már többé e térnek.

Furták törzsem, teszteltek engem,

Nem voltam beteg így hagyták tovább éljek.

Ám az ember zsarnok, csupán érdekeit nézve,

Bejelentetteden csak árnyékot képzek.

Fájt az igazság,

Hisz bérházakon takartam meglévő hibákat,

Mégis úgy döntöttek,

Csúfja lettem e régi oly szép világnak.

Mit tettetek emberek?

Eltemettétek friss általam kibocsátott levegőtöket!

Eljött a nap és végleg megcsonkítottatok,

Félbe vágtátok törzsem,

Csupán csúfságnak meghagytatok!

Kértem oltástok ki teljesen lelkemet,

Vegyétek el, megfáradt életem.

Ültessétek el gyermekeim magjait,

Éljen a szép, de a jó szó meg nem hallatik.

Zsarnok az ember, durva és gonosz

Csak adódik, kellek, amíg kicsi vagyok.

Csupán arra kérem az istent sújtjon rám villám,

Ölje meg a lelkem, Ne csúfolkodjál tovább.

Hiszen az ember egy birtokló gonosz,

Megöli a szépet, de teremt gyárat, s rengeteg mérget

Tanuljatok emberek, nincsennek csodák,

Ha nem ültettek szépet, nincs friss levegőtök,

Az ég rátok is lesújt, bosszút áld!