Valamiért örökké fáj ha rád emlékezem,
Szívem sajog, vérzik csendesen.
Nem hagytál semmit magad után,
Csupán évek teltek évek múltán.
Nem tudom milyen igazán anyát szeretni,
Talán csak megpróbáltam egy ismeretlen,
Elesett embert nem elveszíteni.
Örökké vártam egyszer megtalálsz talán,
Megbeszélhetjük mi is volt valódi hibánk.
Nem kérem beszélj csupán adj jelet nekem,
Mond valaha érzett felém szíved.
Nem kérem beszélj, csupán ha döntöttél,
Ne üzenj semmit csak ha egyszer rájössz valóban mit tettél!
Ne küld az ég jelét, hisz nem vagy velem,
Nem jöttél így nem voltál soha sem nekem!
Soha nem léteztünk csupán játszottuk az életet,
Mert nem ez amit akartunk, talán a találkozástól,
Féltünk mind ketten.
Ne add azt nekem mit másoktól elvettél,
Ne üzend nekem már születésemkor szerettél!
Ne üzenj csak ha együtt megtaláljuk a helyes szavakat,
Szavakat melyből az élet fakad,
Miknek a vége nem a pokol kapujába szakad!
Talán az élet azt kívánta igazán sose ismerjél,
Talán egyszer eljő a pillanat hogy felém üzenjél.
Remény egyszer találunk szavakat,
Miből élet fakad,
S talán megszüljük egymást vajúdásunk során,
Akkor üzend meg nekem valahol vársz reám!
Ma csak a csend beszél,de tudom fut az út tovább,
Rohanó fák ágai között találom a látni nem akart hibát.
Lerombolt lelked, mi kószál velem,
Mára rájöttem nem maradt semmim,
Csupán egy fotód mi megmaradt nekem!
Megszűnt a kapcsolat, csupán egy látszat ,
Mi velem megmaradt.
Mégis próbálok szállni,nem mit egy vergődő madár,
Leszek én a vándor ki egyszer lelkedre talál!
Mégis azt mondom szeretlek téged,
Te mégis azt üzented,elmentél,hogy ne bántsanak,otthagytál végleg.
Ne legyen több bűn, mert szeretni így nem lehet,
Ne kelljen miattam lehajtani soha fejedet.
Egyszer átlépem majd a lét küszöbét,
Talán megértem miért volt minden,
Mi volt a lét.
Tudom egyszer kapok a miértekre válaszokat,
Mi volt a volt? s miért?
Egy biztos szeretlek téged,
.Akkor is ha az üzenetem soha többé nem érhet révbe.
Nem értheti senki eme sorokat addig míg,
Nem vesztett édesanyát három éves gyermeki korában!
Szívem sajog, vérzik csendesen.
Nem hagytál semmit magad után,
Csupán évek teltek évek múltán.
Nem tudom milyen igazán anyát szeretni,
Talán csak megpróbáltam egy ismeretlen,
Elesett embert nem elveszíteni.
Örökké vártam egyszer megtalálsz talán,
Megbeszélhetjük mi is volt valódi hibánk.
Nem kérem beszélj csupán adj jelet nekem,
Mond valaha érzett felém szíved.
Nem kérem beszélj, csupán ha döntöttél,
Ne üzenj semmit csak ha egyszer rájössz valóban mit tettél!
Ne küld az ég jelét, hisz nem vagy velem,
Nem jöttél így nem voltál soha sem nekem!
Soha nem léteztünk csupán játszottuk az életet,
Mert nem ez amit akartunk, talán a találkozástól,
Féltünk mind ketten.
Ne add azt nekem mit másoktól elvettél,
Ne üzend nekem már születésemkor szerettél!
Ne üzenj csak ha együtt megtaláljuk a helyes szavakat,
Szavakat melyből az élet fakad,
Miknek a vége nem a pokol kapujába szakad!
Talán az élet azt kívánta igazán sose ismerjél,
Talán egyszer eljő a pillanat hogy felém üzenjél.
Remény egyszer találunk szavakat,
Miből élet fakad,
S talán megszüljük egymást vajúdásunk során,
Akkor üzend meg nekem valahol vársz reám!
Ma csak a csend beszél,de tudom fut az út tovább,
Rohanó fák ágai között találom a látni nem akart hibát.
Lerombolt lelked, mi kószál velem,
Mára rájöttem nem maradt semmim,
Csupán egy fotód mi megmaradt nekem!
Megszűnt a kapcsolat, csupán egy látszat ,
Mi velem megmaradt.
Mégis próbálok szállni,nem mit egy vergődő madár,
Leszek én a vándor ki egyszer lelkedre talál!
Mégis azt mondom szeretlek téged,
Te mégis azt üzented,elmentél,hogy ne bántsanak,otthagytál végleg.
Ne legyen több bűn, mert szeretni így nem lehet,
Ne kelljen miattam lehajtani soha fejedet.
Egyszer átlépem majd a lét küszöbét,
Talán megértem miért volt minden,
Mi volt a lét.
Tudom egyszer kapok a miértekre válaszokat,
Mi volt a volt? s miért?
Egy biztos szeretlek téged,
.Akkor is ha az üzenetem soha többé nem érhet révbe.
Nem értheti senki eme sorokat addig míg,
Nem vesztett édesanyát három éves gyermeki korában!
