Kétségek

Fájnak a szavak,

fájnak a mondatok,

oly sokszor érzem,

fáj emberként élni,

pedig tudom a legnagyobb dolog.

Nem a fájdalom öl meg,

csupán a remények,

amik tudatomban ébrednek,

csalódtam és végleg összetörtek.

Csupán a szívem zakatol,

mi sokszor zokogva ébred,

mégsem tesz mást,

de ő ki némán örökké kérdez,

miért történik velem mindez?

Nem tettem mást,

csupán hittem,

nem akárkikben,

hanem az emberekben!

Ám rájöttem,

minden mosoly hamis,

minden kimondott szó,

hazug, 

és csak méregként létezik!

Mert az emberi gonoszság óriás,

gyűlölni könnyebb,

mint örülni annak,

hogy mást boldognak láss!

Nem lehetsz sikeres,

mert utálnak majd érte,

ebben az emberek,

a legjobbak társaikkal szemben.

Ebben a világban,

megszűnt a bizalom,

rájöttem senkiben sem,

csak magamban bízhatom.

Játszom a kemény lányt,

akit nem érdekel semmi,

mégis elég egy szó,

mi padlóra tud küldeni.

Létezik egy bizalom,

mi éveken át épül,

mégis elég egy mondat,

s örökre a levegőbe repül.

Miért gondoltam,

már nem érhet csalódás?

Ma már tudom,

könnyekkel fertőz a valóság!

Tudom ha hibázok,tapasztalok,

s a tapasztalatokkal mindig több vagyok.

Öröké élő gondolat,

két úton nem lehet járni,

hisz az egyiket a másikért el kell árulni!

Vannak félelmeim,

de szembeszállok vele,

mert céljaim így elérhetem,

s boldog lesz az életem!