Fura lány

Létezett egykor egy fura lány,

kit senki sem szeretett,

örökké félrevonult,

s némán figyelte a körülötte lévő embereket.

Hallgatta a suttogó,fájó szavaik,

amiket mások mondtak el neki.

Nem beszélt,csak figyelt,

örök magányt,töröttséget viselt.

Nehezen bízott meg bárkiben,

ezért szíve szépségét nem láthatta senki sem,

hisz nem ismerték igazán őt az emberek.

Pedig egy csupa szív,valaki,

akit sosem akartak megérteni.

Furcsállották másságát,

különös érdekes világát.

Anélkül hogy beszélt volna,

örökké tudta,mi is az emberek valódi gondja.

Hisz belelátott mindenkibe,

hazugba,jóba és szépbe,

ha akart arcokról írt le karaktereket,

szemek tekintetéből,

meg tudta határozni az alapvető emberi jellemet.

Verseket írogatott,

így lettek számára barátok,

a művészi kapcsolatok.

Egy hely ahol ő is olyan egyszerű lehet,

mint bármely helyen,

a gunyorgó ember tömeg.

Hisz soha nem tudták,

a művész lelke,maga a saját élete,

egy külön érző más világ.

Ám egy szép napon,

talált valakit

ki szavaira figyelmesen hallgatott.

Akit nem érdekelt mássága,

sőt lelkébe magát mélyen beleásta.

Elmondta e lánynak,

hatalmas szíveddel,szereteteddel,

részese kell légy,

magának a mosolygós világnak.

Elsuttogta neki,

engem nem érdekel más senki,

csak a te belső szépséged,

ami számomra maga az élet.

Az emberek nem ismernek téged,

csak véleményt alkotnak,

és ez igazán nem lényeg!

Megfordult a világ eme lánnyal,

zenét hallott,

s szemét behunyva álmodott a sráccal.

Eső zuhogott,mégis alá szaladt,

tudni akarta,álom e?

vagy ez mind lehet e igaz?

Megjelent a srác átölelte,

a lány szívét kezébe vette,

s ezáltal óvta védte, törhetetlenné tette.

Két karjában tartva,

suttogott fülébe ezernyi szépet,

egy szó mit szerte-szét vitt a szél,

Örökre veled,mert szeretlek téged!

Legyél az az egy.

Te légy az életemben az-az egy férfi aki igazán szeret,

Ahányszor csak két szemembe nézel,

Ne láss mást, csak örökké lángoló szerelmemet,

Legyél a tökéletes másik felem,

Örökké merj együtt álmodni velem.

Álmaimat kezedbe adhassam,

Tudjak hinni benned,karjaidba omolhassak,

Anélkül hogy örök hiba lenne.

Szívedben szerelemben éljek,

Szeress úgy,ahogyan én téged!

Legyél az aki mindent megad,

Ajkaimra forró csókokat,

Arcomra mosolyt csalogat,

Legyél az ki a éjből nappalt varázsol,

Ahol a szerelem fénye mi értünk lángol.

Szeress engem egy hosszú életen,

Harcoljunk egymásért,hogy a szerelmünk örök legyen.

Hisz a világot megváltoztatni nem tudom,

Ám hidd el te magad lehetsz a bőség felsőfokon!

Eme szépség,mindkettőnknek elég lehet,

Csak annyit kérek szeress egy egész életen.

Félelemtől,aggodalomtól,

Karjaid közt menedéket találjak,

Te legyél a szerelmes mentsváram,

Ahonnan a biztonság,boldogság árad.

Idáig álom volt,ám most itt vagy velem,

Én pedig minduntalan vágyaid,álmaid,

Kutatom keresem.

Hallani akarom titkaidat,

Felfedezni minden álmodat.

Örökké szeretni,és ezt sohasem feledni!

Valaha mackó voltam.

Hatalmas zöld erdő közepén,

megszülettem egy szép napon én.

Azt, hogy mi is történt velem,

úgy döntöttem elmesélem.

Mackó életem,

 boldogságban élhettem.

Felhőtlenül a hatalmas világban,

ahol a fák, bokrok,barlangok,

örökké engem vártak.

Egész nap testvéremmel gömbörögtem,

jókat birkóztunk,

örökké erdei finomságokat ettem.

Anyámtól megtanultam,

hogyan lássam el magam.

Hárman éldegéltünk,anya,

Erna,

a lánytestvérem,

és jómagam,

kinek a Morgó nevet adták éppen.

Nem kértünk egyebet,

csupán azt hagyjanak élni az emberek.

Ne tegyék tönkre az erdeinket,

hisz ezek számunkra,

a természetes élőhelyek.

Ám egy reggelen szomorúan láttam,

halálba vágtatni jó anyámat.

Ki nem tett semmit,csak minket védett,

így puskacső vetett véget életének.

Kocsira tették,

azért hogy testét végleg kitömjék,

s az emberek boldogan nézegethessék.

Gonosz emberek vetettek kicsiként fogságba,

s megannyi társam került eme világba.

Rémséges pici rácsos lyukba dugtak,

amely helyen kínoztak, örökké aláztak.

Sovány kevés ételt kaptam,

szép lassan lesoványodtam.

Mi volt a cél?-az hogy táncolni tudjak,

ezért forró,izzó fémlapra mindennap ráállítottak.

Nem tehettem mást,emelgettem talpaim,

azért hogy ne égessék agyon kicsiny mancsaim.

Idővel rájöttem,akkor is táncolok,

ha nem éppen nem is akarok.

Reflex szerűen emelgetem mancsaim,

már elfelejtettem a természetes életet odakinn.

Van ami sosem ért véget,

ez a kínzások szertelensége.

Azért hogy ne árthassak senkinek,

körmeimet levagdalták mindet.

Gyönyörű hatalmas fogaimat tövestől kiszedték,

a kisebbeket pedig kicsikre reszelték.

Ordítottam eleget,

mégsem kegyelmeztetek nekem.

Jutalmam vaskarika volt a nyakamba,

méteres láncra vertek,

ameddig beletörődtem sorsomba.

Lecsendesedtem,

sorsomba beletörődtem.

Ekkor útra kész voltam,

eladtak,

s már mehettem is egy vándorló cirkuszba.

Itt azonban csak addig maradhatok,

ameddig pénzt keresek,és hasznukra vagyok.

Így nem marad más táncolok-táncolok,

de mindennap összeteszem mancsom,

és imádkozom.

Medveként mormogom, 

ne tűrd ezt a kegyetlenséget,

mert mi is az igazi élet részei vagyunk!

Akkor miért bántotok?

Pillanatok halmokon.

Az egész életből csupán egy pillanatot akarok,

amikor érezhetem jobb vagyok,

 mint amilyennek magam gondolom,

Csupán egy pillanatot,

mikor sorsom harcra hívhatom,

s a dicsőség zászlaját én lobogtathatom.

Egy kicsiny pillanatot,

hol álmaim egyetlen szívverésnyire vannak,

azt az időt kérem,

ahol a válaszok sok ezer kérdésre,

csak rajtam múlnak.

Ha eljő tudom érezni fogok,

érezni fogom az örökkévalóságot.

Minden pillanaton azért élek,

hogy egyszer jobb legyek,

ám csak egy vagyok,

igaz nem egyedül,de peregnek az évek.

Mégis tudom,

nem jött még el a legszebb pillanatom,

melyben ragyoghatok,

a legteljesebb nap még vár rám tudom.

Mégsem szomorkodom,

mert sorsom saját kezemben tartom,

és én fogom kiválasztani a legszebb pillanatom.

Ám ahhoz hogy ezt elérjem,

meg kellett tanulnom a keserű pillanatok,

útjain lépnem,

járni,sosem megállni,

és a győzelmet eme út végén megtalálni.

Fájdalmat,bukást,tündöklést megéltem,

és én semmi mást csak egy pillanatot kértem.

Röpke időt a múló életben,

ahol csak a boldogságot érezhetem.

Harcolni fogok,

s megtalálom eme tündöklő pillanatom.

Boldog születésnapot édesapám.

Ma ezen a gyönyörű napon

újra hozzád készülök,

jó korán kelek majd

s neked a legszebb tortát sütöm.

Feldíszítem hogy ragyogjon,

hatvanhét szál gyertya,

érted ma mind egyszerre lángoljon.

Teljesen mindegy mennyi gyertya ég,

csak az a fontos

azt kívánom száz évig egészségben éljél.

Lehet hogy kicsit megöregedtél,

mégis töretlenül,harcra készen

örökké értem éltél.

Felneveltél,óvtál,féltettél,

s igazi szavak nincsenek rá,

mennyire szerettél.

Tudnod kell te vagy az egyetlen,

akit őszintén tiszta szívvel szeretek,

s akinek ezerszer kimondom boldogan,

nagyon nagyon szeretlek.

Ha a könny gördül végig ma az arcomon,

a te szemed pedig ragyogón fátyolos,

az a szeretetünk erejét jelzi,

mert mi egymásért vagyunk.

Amikor elfújod a gyertyákat,

kívánj egy nagyot,

teljesüljön minden álmod,

legyél boldog nagyon.

Kívánok,még ezernyi szép évet,

és

 BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!