Az èn nagyapàm.
Az èn nagyapàm maga volt a csoda,
Örökkè ènekelt,akàr boldog volt,
Vagy csupàn szîvènek volt bànata.
Minden kincsèt lelkèbe rejtette,
El sosem zàrta,azèrt hogy,
mindenkinek jusson belőle.
Az èn nagypapàm maga volt a csoda,
Megtanîtotta szàmomra a pènz,
Csupàn eszköz mègsem a boldogsàg,
Fènylő csillogò kapuja.
Megmutatta kicsiny lanjàval kezèben,
A nóta a kifejezès szava,
Értèkes amikor mosolyt csalsz,
Sok-sok ember arcàra.
Az èn nagyapàm,maga volt a rejtelem,
Akàr egy titok,mit megfejteni,
Nem tudtam sohasem.
Ezer embernek szort kèt kèzzel szeretetet,
Pedig meg sem szólalt csupàn,örökkè ènekelt,
Mindenre egy nótàjàval felelt.
Az èn nagyapàm maga volt a rejtelem,
Ő aki vègigdalolt egy egèsz èletet.
Hitte senkinek nem lehet akkora gondja,
Amit egy nóta meg ne oldana.
Mindenkit meghallgatott,
Lehetett öröm,vagy bànat a túloldalon.
Az èn nagyapàm maga volt a pèlda,
Milyennè vàljak majd nagykoromra.
Megmutatta a tokaji szőllősèt is nekem,
Làthattam dolgozni nagyon kemènyen,
Mègis csak dalolt kàpàval kezèben.
Dalolgatta ezt most megtermelem,
Majd szüretelek ès a boldogsàg,
Nedüjèvè teszem.
Az èn nagyapàm maga volt a pèlda,
Ahogy nagymamàm szîvèt elrabolta.
Örökre óvta,vigyàzta,hisz hűsègèt,
Csupàn neki mondogatta,azt is csak dalolva.
Az èn nagyapàm maga volt a vicc,
Mindìg mosolygott,sohasem làttam,
Lehulló könnyeit,mert hittel mondogatta,
Akkora bànat ezen a földön nincs.
Csupàn tartotta kezeiben a butykosàt,
Töltögette poharàba a vidàmsàg italàt.
Az èn nagyapàm maga volt a vicc,
Egyre többet ènekelt hiszen,
A bor szines vidàsàgot adhatott neki.
Gyermekkènt vele nagyokat kacagtam,
Èletereje hatalmas volt,felülìrhatatlan!
Egyet kèrt, sîromra bort locsoljatok,
Mert ha màr màshol leszek,
Ott is csak dalolni akarok.
