EGY FA MESÉLYE
Kicsi magból cseperedtem,
Szép régi multát idéző utcába költöztettek engem,
Boldog voltam, gyökereimet
oly mélyen leraktam,
Hisz otthonommá vált,
Tündököltem miben nem volt
határ.
Ismertem minden utcába költözőt,
Fiatalt és idősebb generációt,
Halottam felém szóló dicséreteik,
Minden apró csetepatét,
láttam vidám arcaik.
Hosszú életet éltem, mégis a
fiatal korom,
Amire örömmel emlékszem.
Azt várták tőlem legyek szép
Színekben pompázó, jó levegőt adó.
Mérgezett levegőt elnyelő,
Csökkentem a viharok
hangjait,
suttokjak az éj felé
csökkentse viharjait.
Én megtettem mi tőlem telhető,
Ragyogtam, színes virágjaimat
bontottam,
Miket gyermekek ragasztottak,
viccesen orrukra,
És ha szél repítette
Akár egy táncoló gyermekem
ragyogott lelkemben.
Boldogságom gondoltam örök, l
Előkémbe
így öröm költözött,
Boldogan neveltem gyermekeim,
Ágaim csillogó zöldellő leveleim, virágjaim.
Fénye voltam a létnek, s
Szerelmes párok hűs törzsem
mellett,
Vallottak szerelmet.
Nem is akartam mást csupa
pompában éljek,
Léte legyek eme szép utcának,
Boldogan éljek.
Ősszel beszínesedtem
Gyermekeimet piros, sárga
ruhába öltöztettem,
Táncot jártak és a szél volt a párjuk,
Ha eljött az idő avarrá
váltunk.
Nem vártam sokat csupán,
Tündököljek ám soha ne
báncsanak.
Mégis eljött az idő és
öreggé
váltam.
Vágták ágaim, csonkolták
karjaim,
Mit elfogadtam,
Bár kérdéseim voltak
Talán kicsit nagyra nőttem?
Ám nem jöttek válaszok,
Csupán fájdalmaim nőttek,
Rájöttem nem kellek már többé
e térnek.
Furták törzsem, teszteltek engem,
Nem voltam beteg így hagyták
tovább éljek.
Ám az ember zsarnok, csupán
érdekeit nézve,
Bejelentetteden csak árnyékot
képzek.
Fájt az igazság,
Hisz bérházakon takartam
meglévő
hibákat,
Mégis úgy döntöttek,
Csúfja lettem e régi oly szép
világnak.
Mit tettetek emberek?
Eltemettétek friss általam
kibocsátott levegőtöket!
Eljött a nap és végleg
megcsonkítottatok,
Félbe vágtátok törzsem,
Csupán csúfságnak
meghagytatok!
Kértem oltástok ki teljesen lelkemet,
Vegyétek el, megfáradt
életem.
Ültessétek el gyermekeim magjait,
Éljen a szép, de a jó szó meg
nem hallatik.
Zsarnok az ember, durva és
gonosz
Csak adódik, kellek, amíg
kicsi vagyok.
Csupán arra kérem az istent sújtjon
rám villám,
Ölje meg a lelkem, Ne csúfolkodjál
tovább.
Hiszen az ember egy birtokló gonosz,
Megöli a szépet, de teremt gyárat,
s rengeteg mérget
Tanuljatok emberek,
nincsennek csodák,
Ha nem ültettek szépet, nincs
friss levegőtök,
Az ég rátok is lesújt, bosszút áld!
