A beismerés szavai egy testvér tollából!

Viharosan  háborgó mélység,

szigetén állok egymagam,

Számos hibát elkövettem, 

 most minden hidegen hontalan.

Zavarodott szívem nem talál utat,

agyamban kavarog,

ezernyi reményvesztett gondolat.

Szép dolgaim rémálommá váltak,

csupán magamnak köszönhetem,

minden elkövetett hibámat.

Vezekelnem kell egy egész életen,

tudom jóvátenni soha nem lehet.

Elveszett árnyékként élek,

lehúz a lelkem poklának mélye,

hibáimért cserébe,büntetését rám mérve.

Tudom van egy kéz mi engem vigyáz,

megtalál bárhol,lehetek bármely távol.

  A pokol kapuján belépve jön értem,
hitével hazavisz hiszen ő,

 reménnyel telt csoda a helyes út terelő ostora,
a tisztaság remény otthona.

Csupán megköszönni tudom,

amennyi mindent tesz értem a kishúgom.

Tudom annyi mindent elrontottam,

soha sem hallgattam rád,

örökké megbántottalak,fájdalmat okoztam,

volt ezernyi hibám.

Bocsánatot nem kértem konokságom 

büszkeségem rossz énje volt a valódi énem.

Csattant az ajtó könnyebb volt lépnem.

Drága édesapám ma hibáimat érzem,

egy egész életen bocsánatodat kérem.

Te vagy ki örökké megbocsát,

kitörlöd fejedből minden hibám.

Késő rájönnöm a családom az igazi támaszom,

ha nem lennétek csupán egy emberbe csomagolt,

senki maradok.

Köszönök mindent,mert ma más ember vagyok!