A beismerés szavai egy testvér tollából!

Viharosan  háborgó mélység,

szigetén állok egymagam,

Számos hibát elkövettem, 

 most minden hidegen hontalan.

Zavarodott szívem nem talál utat,

agyamban kavarog,

ezernyi reményvesztett gondolat.

Szép dolgaim rémálommá váltak,

csupán magamnak köszönhetem,

minden elkövetett hibámat.

Vezekelnem kell egy egész életen,

tudom jóvátenni soha nem lehet.

Elveszett árnyékként élek,

lehúz a lelkem poklának mélye,

hibáimért cserébe,büntetését rám mérve.

Tudom van egy kéz mi engem vigyáz,

megtalál bárhol,lehetek bármely távol.

  A pokol kapuján belépve jön értem,
hitével hazavisz hiszen ő,

 reménnyel telt csoda a helyes út terelő ostora,
a tisztaság remény otthona.

Csupán megköszönni tudom,

amennyi mindent tesz értem a kishúgom.

Tudom annyi mindent elrontottam,

soha sem hallgattam rád,

örökké megbántottalak,fájdalmat okoztam,

volt ezernyi hibám.

Bocsánatot nem kértem konokságom 

büszkeségem rossz énje volt a valódi énem.

Csattant az ajtó könnyebb volt lépnem.

Drága édesapám ma hibáimat érzem,

egy egész életen bocsánatodat kérem.

Te vagy ki örökké megbocsát,

kitörlöd fejedből minden hibám.

Késő rájönnöm a családom az igazi támaszom,

ha nem lennétek csupán egy emberbe csomagolt,

senki maradok.

Köszönök mindent,mert ma más ember vagyok!

Testvér csak egy van!

Kicsiny gyermekként jöttünk e világra,

Egy fiú, és egy törékeny lányka.

Semmi nem számított,csupán testvérként éltünk,

Örökké egymás kezét szorítva,

Együtt estünk el,ám kéz a kézben újra fölkeltünk.

Ígértünk valamit egymásnak egykoron,

Sosem engedjük el a másik kezét,

Jöhet bármi küzdünk, harcolunk.

Láttalak sziklaként viharral küzdeni,

Acélos erővel engem erőddel támogatni.

Izzó kék szemedben láttam a tűz fényeit,

Mi engem vigyázott, melegített,

Fénye őrizte legvadabb álmaim.

Hatalmas szereteted, engem ölelt,

Te voltál aki kitartással erősebbé  nevelt.

Bátyámként vállaltál mindent,

Te voltál ki egykoron kicsi húgodat,

Bástyaként megvédted!

Ma minden olyan akár egy álom,

Fájón látom a mai valóságot.

Összeomlott életet,céltalan létedet.

Fáj, oly nagyon sebez,

Csupán isten látja most könnyes szemem.

Vérzik szívem de amíg létezek,

Ígéretemhez híven megfogom gyenge kezed.

Tartópilléred én leszek,

Csupán lelkem szakad meg szépen csendesen.

Világitok akár egy égi fény,

Őröd, vigyázód leszek, egy szürke torony tetején.

Imába foglalom esténként neved,

Átölellek ahányszor csak tehetem.

Elindítottalak újra egy reménnyel teli úton.

Azt kívánom angyalok vigyázzanak,

Én pedig két kezem imára kulcsolom,

Segítsen az isten szívemből kívánom.

Szeretlek nagyon!