Olyan a természet akár az ember,
minden reggel újra ébred,
csodára várva még ha sírva is,
örökké énekel.
Igaz könnyeit soha nem láthatod,
hisz zokogva is képes életet lehelni belénk,
egy-egy szomorú ködfátyolos napon.
Tárt karokkal vár,akárcsak egy anya a gyermekét,
lágyan az ébredő nap sugarával simogatja arcod,
minden fa,fű, bokor,lábaid elé borulva köszönt,
s ha figyelsz, csendben hallgatsz, füledbe suttogva mesél.
Megnyugtat,melegen átölel, szívedbe életet lehel!
Mosolyt rajzol arcodra, semmit sem kérve,
csupán lábaiddal lépd át kapuját,
nyíljon ki szemed,akár a legszebb tavaszi virág,
találd meg benne a káprázattal teli színpompás csodát!
Hidakkal biztosít számunkra biztonságos utat,
min átkelve minden szív akár a csobogó patak dalra fakad.
Víz tükrébe nézve láthatod arcodat,
ragyogván a tisztaságtól,sok ezer kövén,
csak tiszta vízcsepp szalad.
Szalad és táncol kövecskéken át,
felöltve közben a legszebb fodros hófehér ruhát.
Szomjadat oltja forrásoknak hűs csillogó vize,
ajkaidon ragyog valódi éltető ereje.
Kell e ettől nagyobb csoda?
Ő ki nem csak nekünk megáradt embereknek,
százezer állatkának megnyugtató otthona.
Ő egy csodálatos erő,akár a legjobb édesanya!
Mégis csupán ő él értünk?
Vajon látjuk e könnyeit,bánatát?
Sokszor tajtékozva sír, akár a legvadabb óceán,
villámokkal dühét sújtja ránk.
Dörögve jelzi igazi haragját,
mégsem figyelve csak megyünk tovább!
Nem tudja elmondani,mégis próbálja,ne mérgezz tovább,
ne szemeteld tele földjeim,
ne tördeld fáimnak ágait,
ne vágj ki a fát,hisz ezzel elveszed állataimnak,
gyermekeimnek otthonát!
Vigyázz kicsit te is rám,
ha akarod láthassa a te gyermeked ,
unokád is a tiszta földanyát!
