Az idős emberek is érdemelnek tiszteletet.

Egyszer eljő az idő,

s mi mindannyian megöregedünk,

őszbe fordul hajunk,

észre se vesszük,

 és már csak csendesen lépkedünk.

Meggörbült hátunknak,

 bot lesz a támasza,

minden megtett lépésünknek,

igaz varázslója.

Nehezen fog szemünk,

messzeségbe látni,

több időbe fog arcokat felismerni.

Hisz az idő mindenki felett elhalad,

senkit nem kímélve elszáll,

 akár egy kicsiny kedves gondolat.

Megmaradnak velünk,

 a már csak hangos szavakat értő fülek,

rájövünk,mily nagy öröm,

ha valaki csupán egy pillanatra reánk nevet.

Ám amíg mi fiatalok vagyunk,

ezernyi embernek példával szolgálhatunk.

Mert a segítség szívből ered,

amivel a valódi megélt öregeket,

tisztelettel segítheted.

Ha pedig kérdezed,

 miért írom ezeket?

Elmesélek egy látványt,

 s ezáltal te is megértheted.

Csoszogó idős bácsi,

ki egy boltba lépkedett,

botjára támaszkodva,

nem akart mást csak egy kenyeret.

Egyik kezében bot volt,

 mi az egyetlen támasza,

másikban pedig reszketve bár,

 mégis büszkén kosarát vonszolta.

Megbillent szegényke,

leesett a botja,

a fiatal suhanc pedig,

 gonoszan odébb rugdosta.

Kaján vigyorral odébb lépett,

a kicsi öreg pedig sírva kérte,

ne tégy ilyet,

nem kérek mást,

 csak a botomat add vissza nekem.

Kikerülték az ott lévő emberek,

s mindenki csak megvetéssel,

rá sajnáló pillantást vetett.

Felsegítettem,

meggörbült testét,botjára helyeztem.

Megkérdeztem mit is szeretne?

amikor kimondta,

csak egy kenyérért jöttem.

Könny szökött szemébe,

mert elmondta,

nincs neki senkije,

mindent magának csinál,

s szégyelli,

 mert egy hölgy őt most felsegítette.

Később egy darabon elkísértem,

s elmagyaráztam,segítséget elfogadni,

sosem szégyen!

Tisztelem az idősebbeket,

hiszen az én édesapám is,

kedvesem öregszik szép csendesen.

Segítsd az öregeket,

mert eljön az idő,

és mindenki áteshet,

 ezen kellemetlenségeken!

Nem ezt érdemlik a már élt emberek!

Két szív

Hosszú útról hoztak az angyalok két oly rég óta élettelen szívet,

miknek új szerető gazdájait kutatták ezen földön az istenek.

Nem tudták kiknek is adják,

majd egy napon két testvért ezzel megajándékozták.

Nem kértek semmi egyebet, csak hogy ezen szíveket,

 szeretettel ,kedvességgel töltsék újra meg.

Azt kívánták sokáig ragyogjon,
dobogásuk dala,

a világ végéig hallatszódon.

Új élet ragyogott,
vidám énekük csengő dallama,

minden reggel újra és újra messziről harsogott.

Két testvér József és Erika születtek e földre,

ők akik e szép ajándékot megkapták, az életért cserébe.

Nem tudhatták még miként működik,s hogy mit tartogat a sors,

ami által e féltve őrzött kincs sérül vagy esetleg összetörik.

Egy párként fogták egymás kezét,s vidáman lépkedtek az élet mezején.

Sorsuk egy volt mit egymás iránti szeretetük összefogott,

akár a rozsdátlan vastag láncszemek,

 kettő szétválaszthatatlanul egymásba kapaszkodott.

Ígérték csak együtt sehogy tovább,

örökké kéz a kézben haladunk utunk során.

Fordult az élet,gördített fájdalmat ezer akadályt,

s a kicsi szívek vérezni kezdtek,
nem tudták mi is történik?

hogyan tovább?

Homályba merült két kicsi élet,
de a szeretet ereje mégis erősebb,

így a dobogó kincset szabóhoz vitték,

a sebeket rajtuk összeöltötték,
és mentek az úton tovább.

Nem is tudták e kincs sosem egyforma,
nem lesz közös sorsuk,

mert az élet a valódi szabója.

Az egyik kicsi volt,érző és törékeny,

mi örökké cseppekben szivárogva vérzett.

Ám a másik hatalmas,élettel teli,
mi örökké elrejtette érzéseit.

Azért hogy soha ne érezzen, kővé dermedten hidegen éljen.

Ez mit védelemnek érzett csak elfelejtette,

 eme dolog által a szíve élettelen.

Sodródtak az árral egymástól elszakadva távol,

hosszú ideig nem beszélt egyik szív sem a másik társáról.

Mégis ők egymást keresték,

mert fogadalmukat egy azon helyre vésték.

Szeretni,szeretni egy életen át,

egymást mindig megtartani,szorítani,

 jöjjön akármilyen hurrikán.

Egy nagy szív mi néha sötétben jár,

mégis a kisebb gyújt neki örök szeretet fákját.

Segíti a hatalmas szívet,s ha kell a kicsi összeölti,

tölt bele új életet,

mert nincs nagyobb kincs mint a testvéri szeretet.